Baba

Megváltoztatta a kórházban kapott nevet az elhagyott baba anyukája

Amikor elhagyott babát találnak, mindig a kórház dolgozói választanak keresztnevet a kicsinek.
2023. Augusztus 19.
újszülött kisfiú

Ahogy arról mi is beszámoltunk, múlt hét szombaton a dél-olasz Taranto városában a kukák közelében talált rá egy pár órás csecsemőre egy nő, aki a kutyáját sétáltatta. A magára hagyott kisfiút azonnal kórházba szállították és a gondjaikba vették, majd nevet is adtak neki.

A kisfiú, akinek szerencsére nem esett bántódása, a Lorenzo nevet kapta. Néhány órával később azonban előkerült az édesanyja, aki ellen közben rendőrségi eljárás indult többek között kiskorú veszélyeztetése miatt.

Új nevet kért a gyerekének

A 23 éves nő az ügyvédjén keresztül jelezte, hogy meggondolta magát és szeretné mégis magához venni a gyermekét. Ez az olasz törvények szerint nem történhet meg automatikusan, mivel felelnie kell a tettéért. 

Arra azonban lehetőséget kapott, hogy magához ölelje és megszoptassa a kisfiát. Jogi képviselője annak is hangot adott, hogy az anyukának nem tetszik neki a kórházi dolgozók által választott név, ezért azt azonnali hatállyal megváltoztatták Gabriele-re, az arkangyal után.

A fiatal külföldi nő azzal indokolta tettét, hogy félt, hogy a baba születése miatt elveszíti a munkáját, ugyanis egy idős hölgy 24 órás felügyeletét látta el és a kisfiát is az asszony fürdőszobájában hozta világra. 

A babamentő inkubátorok természetesen Olaszországban is elérhetők, a hír hallatán sok kommentelő kifejtette, hogy ezek egyikét kellett volna használnia, pont ahogy egy hazai édesanya tette csütörtökön a kislányával a Heim Pál Gyermekkórházban

 

 

Fotó: Getty Images