szoptatás
Kilátástalannak tűnt
Zsuzsa akkor keresett meg, amikor kisbabája háromhetes volt. A probléma egyszerű és egyben ijesztő: a baba még mindig nem nyerte vissza születési súlyát, pedig a mamája már mindent megtett a cél érdekében.Túl sok a tejem!
A legtöbb kismama attól tart, hogy kevés lesz a teje. Ám előfordulhat ennek az ellenkezője is.Másodjára sikerült szoptatni!
Igen! És sikerülhet másnak is! Lássuk Emőke és Csongor történetét.Sebes mellbimbó
Ha helyesen tesszük mellre a kisbabát, általában sikerül megakadályozni a mellbimbó kisebesedését. Néha azonban előfordul, hogy a parányi sérüléseken keresztül kórokozók fertőzik meg a mellet.Nincs elég tejem!
Jóval többen és sokkal gyakrabban érzik ezt, mint ahányszor valóban előfordul. Többnyire csak a szoptatási gyakorlaton kell egy kicsit változtatni, és máris több lesz a tej. Néhány édesanyának azonban ennél jóval nagyobb erőfeszítéseket kell tennie.Olvasók szoptatós történetei
A Kismama magazin és a La Leche Liga Magyarország közös pályázatára szoptatással kapcsolatos személyes történeteket vártuk. Íme a legjobb 5.Picik a szoptatásról
Könyvtárakat lehetne megtölteni olyan írásokkal, amelyekből megtudhatjuk, hogyan látjuk mi, felnőttek a szoptatást. De vajon mit gondolnak a picik?Elválasztódás 6 lépésben
Hogyan és főként mikor fog leszokni a szopizásról? - teszi fel a kérdést a legtöbb édesanya, amikor még egyéves kor táján is változatlan lelkesedéssel és éjjel-nappal szopik a kisgyerek.Szoptatás – világszerte
A mamák szoptatnak, a kicsik anyamellre vágynak - így van ez, mióta világ a világ. Testünk ugyanúgy működik, csecsemőink ugyanazt igénylik egészséges fejlődésükhöz. Ám ha körülnézünk a Földön, hatalmas különbségeket látunk.Fejés
Várandósság alatt sok nő lelki szemei előtt nagy, piros feliratként villog ez a mondat: minden szoptatás után fejd üresre a melledet, különben nem lesz tejed! A természetes életmód hívei viszont azt hangoztatják: soha nem kell fejni, az ősember sem fejt.Szoptatási testhelyzetek
A kisbabát igen sokféle testhelyzetben tehetjük mellre. A körülmények, a tej mennyisége, a mell állapota és adottságai éppúgy befolyásolják választásunkat, mint a gyerek igényei. Legtöbbször a kényelem a döntő szempont.Hogyan képződik a tej?
Nem árt, ha tisztában vagyunk vele. Talán túlságosan elméletinek tűnnek fejtegetéseink, mégis egy sor mindennapos kérdésre adják meg a választ.Készüljünk a szoptatásra!
Csak mellre kell tenni, és kész! Évmilliók sora csiszolta tökéletesre az anyai ösztönöket és a baba veleszületett képességeit. Manapság mégsem olyan könnyű szoptatni. Még erre is készülni kell, mint valami vizsgára?Hogyan tovább? 10 váratlan helyzet
Néha a világ egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb dolga is komoly, leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütközik. Valójában azonban ritkán fordul elő, hogy ne lehetne szoptatásbarát megoldásokat találni.Könyv a szoptatásról
A szoptatás a kisbaba születésének első percétől kezdve hozzátartozik az életünkhöz: nem csak táplálékot biztosít, hanem a szülő-gyerek kapcsolatnak is fontos része. Milyen jól jöhet egy könyv, mely szinte minden kérdésünkre választ ad!