
születés


Superman-pózban született ez a kisbaba – Fotója bejárta a világhálót
A jelek szerint ez a jól megtermett újszülött már azután határozott elképzelésekkel rendelkezett a jövőjét illetően, hogy éppen csak a világra jött: jobb kezét ökölbe szorítva emelte a magasba, pont úgy, mint Superman.
Nézd meg, hányan születtek veled együtt!
Mindig kíváncsi voltál arra, hogy hányan születtek veled vagy a gyermekeddel egy napon? Egy érdekes interaktív grafikonnak köszönhetően választ kaphatsz erre a kérdésre.
Elmaradt a baby boom, mindenhol kevesebb gyerek született
Sokan azt jósolták a járvány első időszakában, hogy az összezártság miatt sokkal több gyerek fog születni. Nem így történt, sem idehaza, sem tőlünk nyugatabbra.
Szülés után: az aranyóra fázisai
Az aranyóra a baba megszületését követő első néhány óra. A kisbaba ebben az első pár órában érkezik meg a kinti világba, adaptálódik a környezetéhez. Nagyon fontos órák ezek mind a baba, mind az anya számára.
5 hazugság a szüléssel kapcsolatban, amiben hittem
Bárcsak hamarabb rájöttem volna, mennyire nincs igazam.
Több születés, kevesebb halálozás az első tíz hónapban
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első tíz hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 1,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában.
Több gyerek született, kevesebb volt a halálozás
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.
116 millió gyermek születik a járvány idején
Nagyjából 116 millió gyermek születik a COVID-19 világjárvány idején - jelentette az UNICEF. Ennyi kisbaba jön világra a COVID-19 világjárvánnyá nyilvánításának napját, vagyis március 11-ét követő 40 hétben.
Csodálatos szülésfotók, melyek az emberiség erejét ünneplik
A Birth Becomes Her, születési fotográfusok szervezete kiválasztotta az éves fotópályázatuk nyerteseit. A nyertes képek közül válogattunk.
Mém lett a morcosan született babából
A legtöbb baba sír megszületése után, az első fotókon fáradt kisbabákat láthatunk. Ez a kislány azonban elképesztő arckifejezéssel jött világra.
Emelkedik a házasságkötések száma, de nem születik több gyerek
Folytatódott a demográfiai tendencia: a házasságkötések száma tovább emelkedik, ám a születések száma elmarad az egy évvel korábbitól.
16 lélegzetelállító születésfotó
Mennyi érzelem jelenik meg egyetlen képben - talán a születésfotó az a műfaj, amelyben a legszélsőségesebb érzelmek sűrűsödhetnek bele egyetlen pillanatba.
Megjelent az új szülészeti protokoll
Mit tartalmaz pontosan szakmai irányelv a szülészeti és újszülött ellátásról?
Különböző évtizedben születtek meg az ikertestvérek
Nem egy napon, nem ugyanabban hónapban, sőt nem is ugyanabban az évben születtet meg egy ikerpár. Pedig mindössze 30 perc különbség volt a születésük között.
Magyar kisfiú lett egy osztrák tartomány első babája
Magyar kisfiú lett Burgenland első babája 2020-ban: január elsején éjjel negyed 3-kor született meg Kende.