válás
Ezek a csillagjegyek adják be leggyakrabban a válókeresetet
Egy válásnak vagy szakításnak ezerféle oka lehet, melyek közül többe is gyakran belefutnak az alábbi csillagjegyek. Velük kicsi az esély a tartós kapcsolatra!
Gyermekelhelyezési vita miatt gázolhatta el ötéves lányát
A válások, gyermekelhelyezési harcok szörnyűek tudnak lenni minden résztvevőre nézve. Szerencsére az szélsőséges eset, hogy gyilkossági kísérletig jusson a konfliktus - ez történhetett Passauban.
Jelek, amikből tudhatod, hogy lélekben már elváltatok
Valami nem oké köztetek, de magad sem tudod megfogalmazni, mi játszódik le köztetek? Nem akarunk vészmadárkodni, de előfordulhat, hogy épp csendes váláson mentek keresztül. Ezekből a jelekből tudhatod, ha így van!
Nem kell szeretni a “mozaikgyerekeinket” – mondja a mozaikcsalád-coach
Egy válás után új családot alapítani nem egyszerű feladat. Számtalan buktatója lehet, de egy jól működő mozaikcsaládnak egyáltalán nem az az alapja, hogy a pár szeresse a másik, előző házasságból hozott gyerekeit.
Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
Még tavaly, a Szimpatika magazinnak beszélt arról Balogh Edina, hogy hogyan döntött a válás mellett, mi vonzotta Szabó Simonhoz, és hogyan emlékszik vissza a szépségkirálynő- vagy épp sorozatszínész-múltjára. Ám ez csak a felszín, sokkal fontosabbak azok a gondolatok, amelyek minden anyának tanulságosak lehetnek. Mert arról szólnak, miért ne szorítsd magad háttérbe akkor sem, ha már gyerekeid vannak, és párkapcsolatban élsz. Most felidézzük a beszélgetést - olvassátok szeretettel!
Mikor jár a nagyszülői láthatás?
Az, hogy válás esetén a különélő szülőnek joga van rendszeres időközönként találkozni a gyermekével, mindenki számára természetes. Ám azt talán kevesebben tudják, hogy a nagyszülőknek is vannak ilyen jogai. Ügyvéd szakértőt kérdeztünk arról, mi mindent kell tudni a köztudatban „nagyszülői láthatás” néven szereplő jogról.
Dancs Annamari: Életem traumája volt, hogy nem kellek
A színésznőt akkor hagyta el a férje, amikor közös gyerekük mindössze négy hónapos volt.
Itt a válás napja: miért január első hétfőjén történik a legtöbb szakítás?
Januárban és azon belül is, az első hétfői munkanapon történik a legtöbb szakítás, ekkor adják be a legtöbben a válást. Sokan a januárt, csak úgy emlegetik: a válások hónapja.
8 dolog, amivel segíthetsz a gyerekednek a válás meggyászolásában
A válást a gyerekek veszteségként élik meg, és ez a veszteség gyászhoz vezethet, de magának az eseménynek nem kell feltétlenül traumatikusnak lennie. De ehhez a gyereknek a szülők támogatására van szüksége.
Barok Eszter: Az első vakáció kettesben a kislányommal
Eszter nagyon kemény mondatokat ír arról, hogyan csapódott le benne, hogy egyedül maradt a kislányával. Az érzés az első kettesben-nyaraláskor ütötte szíven. Mondatain nem változtattunk, mert igen beszédesek még akkor is, ha egyetlen anyának sem szabadna magát hibáztatnia azért, mert elhagyták a szülés után.
Hodász András: A négy leggyakoribb válóok – és azok megelőzése
Van négy olyan pont, amire a házasság folyamán végig figyelni kell. Hodász András tanácsait mindenkinek érdemes megfogadni, aki hosszabb kapcsolatban gondolkozik.
Ennyi idősen érinti legrosszabbul a gyereket a válás
A szülők válása még a felnőtt gyerekeket is megviselheti lelkileg, de ha ennyi idősek a szakításkor, különösen rosszul élik meg azt.
Jelek, amikből sejthető, hogy közel a válás
A válások többségét hazánkban is a nők kezdeményezik. A párterápia szerint megvan a tipikus forgatókönyv, hogy a kapcsolat idáig jusson.
Az eltűnt Lily édesanyja: „Nem tudom mi van vele, de tudom, hogy nagyon aggódik”
Az egész ország felkapta a fejét a hírre, mely szerint egy eltűnt 3 éves kislányt, Fonseca Lilyt keresi nagy erőkkel a rendőrség. Az édesanya is megszólalt.
Elvált, közös felügyeletet akart, azóta panaszkodik, hogy túl sok a dolga a gyerekkel
Megosztotta Redditen a gondolatait a túlterheltségéről, de nem sok együttérzést kapott.