Család

8 emeletnyit zuhant egy anyuka, karjában a kisbabájával – Videón a mentés

Múlt hét szerdán pusztító erejű földrengés volt Venezuelában. Mára a halottak száma ezerötszáz fölött van, ezért is csoda, hogy egy anyukát és kisbabáját nyolc emeletnyi zuhanás után életben találták a romok alatt.
2026. Június 30.
A fővárost érintette leinkább a földrengés

A fővárost érintette leinkább a földrengés

Kisbabájával túlélték a földrengést

Két nap után tudták kihozni a romok alól azt az anyukát és kisbabáját, akik a földrengés következtében a nyolcadik emeltről zuhantak a mélybe – írta meg a 444.hu.  

Az anyuka így nyilatkozott: 

„Amíg ő életben volt, én is életben akartam maradni. Időről időre megérintettem az orrát, hogy megbizonyosodjak róla: még lélegzik.”

Dayana Patino és családja La Guairában élt. Ez egy tengerparti város, 30 kilométerre a fővárostól, Caracastól, itt is óriási volt a pusztítás. Az anyuka elmesélte, hogy épp nyolcadik emeleti lakásukban mosogatott, amikor  mozgást észlelt. Azonnal felkapta kisfiát, bár először azt hitte, csak apró rengésről van szó. 

Venezuelát kát nagyobb földrengés rázta meg: egy 7.2-es és egy 7.5-ös erősségű. Dayanaék háza is összedőlt. 

„Úgy éreztem, mintha repülnék. Aztán mintha vízbe és sárba süllyednék, majd lezuhantam abba a gödörbe, ahol végül feküdtem. Nem tudom, hogyan nem engedtem el a kisbabámat, miközben zuhantam. Nekicsapódtam a bútoroknak” – idézte fel a borzalmas perceket az édesanya.

Eleinte sikított, hátha valaki meghallja, de hamarosa abbahagyta és csak a picire koncentrált. 

Azt mondtam magamnak, nem pazarolhatom az erőmet. Majd akkor kiáltok, amikor szükség lesz rá, amikor hangokat vagy lépteket hallok a közelben.”

Bátyja talált rájuk

Az anyuka magától ki sem tudott volna szabadulni, mert a bal lába beton alá szorult, képtelen volt megmozdulni. Dayana vallásos ember, az adott neki erőt, hogy egy Biblia került alá. „Ott kezdődött a túlélésem története” – mondta.

De az igazi reményt a testvére hozta el. Amikor meghallotta, hogy bátyja a nevét kiáltozza, kiengedte a hangját. 

„Azt mondtam magamnak: ez az egyetlen esélyem. Torkom szakadtából kiáltottam, teljes erőmből azt sikítottam: »Itt vagyok.« Ő pedig azt mondta: »Megtaláltalak, és megígérem, hogy nem megyek el, amíg ki nem hozlak.«”

Erre egészen csütörtök esig kellett várni, akkor tudták kiemelni az anyát és a kisbabát a romok alól. Az asszony mindkét lába komoly károsdást szenvedett, de szerencsére kisfia, Juan David apróbb sérülésekkel megúszta. 

Csoda történt

Dayana férje nem volt a lakásban, amikor jöttek a rengések. Pont akkor ért haza, és éppen leparkolta az autót, amikor elkezdett mozogni a lába alatt a föld. Átugrott egy kerítésen, így nem került az összeomló ház alá. Teljesen összetört, amikor meglátta a romokat, el sem tudta képzelni, hogy ezt bárki is túlélhette. 

Hogy felesége és kisfia életben maradt, csodaként éli meg. 

„Leírhatatlan volt. Azt hittem, meghaltak. Amikor megláttam a fiamat, úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Nem akartam elhinni. Visszatért belém az élet” – mondta. 

Bár semmijük sem maradt, Dayana és Gerson boldogok, hiszen csodával határos módon, életben vannak.

Venezuelában a födrengés következtében több mint 1700 ember halt meg, és 46000 személyt eltűntként tartanak számon – de a hatóságok úgy gondolják, ők sem élnek már.