
Fotó: TV2
Köllő Babett egyetlen gyereke, Milla hétfőn lett 15 éves és éppen azon a napon utazott az osztálytársaival Isztambulba, egy tanulmányi útra. A kislány csak öt napra érkezett a török fővárosba és senkinek nem jutott eszébe, hogy egy természeti katasztrófát is át kell élnie.
Édesanyja éppen a Határtalan szerelem sajtótájékoztatóján vett részt, – aminek ő lesz a műsorvezetője – amikor értesült róla, hogy Törökországot földrengés rázta meg.
„Isztambulban az előbb három földrengés is volt. A második 6,2-es volt. Kislányom van ott meg a barátai. Egyből hívta a férjemet. Ha valami olyan történik, akkor azért hívja az apját, mert benne van, hogy engem kíméljen, amit nem tudok felfogni, hogy engem miért kéne kímélni. A lényeg, hogy mondta, hogy ahol előtte voltak, ott összedőlt egy épület, de szerencsére ők biztonságban vannak. Azért izgulok, hogy ne legyen több földrengés” – mesélte a Budapest Eye-nak Köllő Babett.
Az értesülések szerint az isztambuli földrengésnek nincs halálos áldozata, a sérültek is menekülés közben szerezték sebeiket. A török kormányzói hivatal azt is elmondta, hogy egyetlen épület sem dőlt össze, de károk keletkeztek.