Család

Idegenek segítettek a nőnek, hogy 25 év után megtalálja apját

Miután már senkije nem maradt, a nő keresni kezdte apját. Három évig nem járt sikerrel, de végül a Facebook és vadidegenek vezettek a férfi nyomára.
2023. Április 19.
család
Kép: Jordyn O'Neil / GMA

Jordyn O’Neilt a nagyanyja és annak párja nevelte fel, miután anyja egy napon fogta a lányát és kirakta a nagyszülőknél. Soha többet nem tért vissza. – Az anyám egyéves koromban elvitt a nagymamámhoz Alabamába, kitett, és azt mondta: ‘Végeztem a szülői szerepemmel. Itt van.” A nagymamám és a férje neveltek fel- mondta a Good Morning Americanak a 25 éves nő.

Anyja még gyermekkorában meghalt. Jordyn 2020-ban teljesen magára maradt, miután nagymamáját is elveszített. Ekkor döntött úgy, hogy megpróbálja megkeresni apját. „A nagymamám volt a mindenem, tudni akartam, hogy van-e még valakim, él-e az apám.”

A keresés azonban nem volt könnyű, Jordyn ugyanis az anyja nevét viselte, az édesapjáét nem is tudta, sem azt, hogy merre lehet, ha él még egyáltalán. Barátja arra buzdította, hogy szerezzen be egy Ancestry DNS-tesztet és hívja fel egyetlen élő rokonát, anyja nővérét is. A nagynéni végül megmondta a lánynak édesapja nevét, sőt néhány régi fotót is megmutatott neki szüleiről.

Család

Kép: Jordyn O’Neil / Good Morning America

Ekkor az információkat és fotókat megosztotta néhány helyi Facebook-csoportban és az egyikben sokan felismerték az apját. Üzeneteket kapott az apja címével és telefonszámával. Sőt, valaki elment a férfihez és megmutatta neki a posztot.

„Remegtem, ideges voltam, hányingerem volt. Annyi érzés kavargott bennem. Végre eljött az idő, megtaláltam őt. De túl késő este volt már ahhoz, hogy felhívjam, de másnap reggel megtettem” – mesélte Jordyn.

Mint később kiderült, apja soha nem adta fel a reményt, hogy egy napon találkozhat lányával. Sokat beszélt erről barátainak is. Brian Ahern, a nő apja a Good Morning Americanak elmondta, hogy nyolc hónapos volt a lánya, amikor utoljára látta. „Épp pelenkáztam őt, amikor az anyja felkapta és azt mondta elköltözik Texasba. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam őt.” Még körülbelül egy évig tartotta a kapcsolatot feleségével, de egyszer csak megváltozott a nő száma, és többé nem érte el, nem tudta hol keresse. „Mindig gondoltam Jordynra. Imádkoztam, hogy visszakapjam őt” – tette hozzá.

Most az apa megpróbálja bepótolni az elveszett időt és igyekszik kapcsolódni lányához és három hónapos unokájához. „Vele leszek, amennyit csak tudok” – mondta.

forrás: Good Morning America