Család

A menyét segítette világra a szülésznő

Amikor a szülésznő megismerte fia választottját még nem tudta, hogy ők már találkoztak: húsz évvel korábban ugyanis ő segítette világra.
2023. Június 28.
Nők egymásra mosolyognak
Kép: pillanatkép / Good Morning America

Mary Ann West Utah államban dolgozik szülésznőként. Több mint két évtizeddel ezelőtt 2001-ben világra segítette a Poll család harmadik gyermekét, egy egészséges kislányt, Kelsey-t. A szülés emlékezetes maradt Mary számára, ugyanis a vajúdás során súlyos komplikáció lépett fel: a méhlepény és köldökzsinór rendellenes összekapcsolódása miatt. 29 éves pályafutása során soha nem találkozott még csak hasonlóval sem.

A szülésznő máig emlékezett arra, hogyan tartotta a lelket Stacy-ben, a vajúdó anyában. A sorsukban közös szál is volt, a kismamának ez volt a harmadik szülése, Mary Ann-nek pedig éppen egy évvel korábban született még szintén a harmadik gyermeke, egy kisfiú, Tyler. Akkor még nem sejtette, hogy húsz évvel később Tyler és Kelsey találkoznak majd és egymásban szeretnek.

Amikor kiderült, hogy leendő menye az a kisbaba, akit éppen ő segített világra, finoman szólva is megdöbbent. – Úgy éreztem, hogy ennek így kell lennie. Mekkora az esélye annak, hogy ez a két gyerek egymásra talál, és végül összeházasodnak, és saját kis családot alapítanak? – nyilatkozta a Good Morning America-nak.

A fiatalok egy bankban találkoztak, Kelsey ott dolgozott, Tyler pedig egyike volt az ügyfeleknek. Beszélgetésbe elegyedtek, majd elváltak. A fiú később visszatért és elkérte a lány számát. Így kezdődött a szerelem, amiből azóta házasság lett. Az esküvőhöz egy videót is szerettek volna készíteni, ehhez kerestek babaképeket. Kelsey újszülött fotói között kórházi képek is voltak, az egyiken észrevették a húsz évvel fiatalabb Mary Ann-t. Tyler felkiáltott: – Az ott az anyukám! Sőt, találtak egy olyan kézzel írt egészségügyi kiskönyvet is, amelyen felismerték Mary Ann írását. Kétség sem fért immár hozzá, hogy Kelsey-t leendő anyósa segítette a világra.

Mary Ann West a GMA-nak elmondta, hogy azóta közelebbi barátságot kötött Pollékkal, olyannyira, hogy a két anyós Stacy és Mary Ann igazán közeli baráti kapcsolatba kerültek egymással.

Segített az anyukámnak abban az időszakban, amikor nagyon félt, és ez nagyon fontos számomra, mert az anyukám a világot jelenti nekem – mondta Kelsey. – Az, hogy ők ketten voltak velem, amikor a világra jöttem, olyasmi, amit nem mindenki mondhat el magáról. Hálás vagyok, hogy ilyen a kapcsolatom az anyósommal és azért is, hogy ők ketten anyukámmal ilyen szoros barátságban vannak.