Az istenek anyjától a földi halandókig
Az anyák napját a világ minden táján ünneplik, nem ugyanazon a napon és eltérő módokon. Mint ünnep, nem “mai találmány”. Talán nem is gondolnánk, de már az ókorban is köszöntötték az édesanyákat. Az ókori görögök Rheának, az istenek anyjának tiszteletére tavasszal tartottak ünnepséget. Az idők során az istenekről a hétköznapi anyákra helyeződött a hangsúly, Latin-Amerikától, Európán át, Ázsiáig mindenhol megemlékeznek az édesanyákról. Japánban virágot adnak a gyerekek és az anyák viszonozzák azt egy tradicionális étellel, Spanyolországban énekkel és közös étkezéssel töltik a napot, míg Mexikóban a családok összegyűlnek, és az édesanyák szerenádot kapnak a gyerekeiktől, sőt egy atole – kukoricából készült forró ital – is jár nekik. Franciaországban egy pihenőnapot kapnak az anyák, ilyenkor minden feladatot elvégez helyettük a családjuk. Etiópiában pedig nem is egy, hanem egyenesen háromnapos az anyák napja, amely egyben a Földanya ünnepe is.
Mit is ünneplünk tulajdonképpen?
Európában elsőként Angliában, a 15. században jelölték ki az Anyaság Vasárnapját (Mothering Sunday), ebből alakult ki az Egyesült Királyságban a ma ismert anyák napja. Magyarországon Petri Pálné, egy államtitkár felesége kezdeményezte az ünnepet 1925-ben, amit felkarolt a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, és aztán 1928-ban nálunk is hivatalos ünneppé vált. Hagyományosan virággal köszöntjük az anyákat, esetleg kis ajándékkal, de a lényeg természetesen az együtt töltött idő. De mit ünneplünk tulajdonképpen? Az anyák erejét? A gondoskodást? A szelídséget vagy a női energiákat? Inkább megható ez az ünnep? Édes-szomorú? Vagy vidám? Nincs rá egyetemes válasz, koronként is kultúránként változó, és persze minden gyermek-szülő viszony is más.
Kép: Getty Images
Abban azonban a világon mindenhol egyetértenek, hogy az anya óriási hatással van a gyerek fejlődésére. Kezdve azzal, hogy a saját testében hordja ki, a megszületése után a saját testéből táplálja, azaz életben tartja. Ma már anyatej, sőt anya sem kell ahhoz, hogy egy kisbaba életben maradjon, de azért évezredeken át legalább az egyik tényezőnek adottnak kellett lennie. A korai évek jelentősége vitathatatlan, az anya magát a világot jelenti a kisbabának, a tükröt, amelyben saját magát ismerheti fel. Szó szerint, ugyanis az anya arcáról visszatükröződnek (ezt hívja a pszichológia mirroringnak) a csecsemő saját érzései, ami az önazonosság kialakulásának egyik fontos tényezője. Ma már tudjuk azt is, hogy több mint fontos például az, hogy az anya válaszkészen reagál-e a csecsemő igényeire vagy sem, azaz felveszi-e, ha sír vagy magára hagyja. A gyerek későbbi életében sok mindent, ha nem is végérvényesen, de alapvetően határoz meg az az érzelmi-kapcsolódási viszony, ami ezekben a korai életévekben zajlik közöttük. Persze nem pontos ez így: valójában a baba és az úgy nevezett elsődleges gondozója közötti kapcsolat az, ami meghatározó, csakhogy ez az elsődleges gondozó az esetek döntő részében, az anya. Ez óriási felelősség és időnként bizony nyomasztó érzés. Az anyaság megélésének alapélménye az „életben kell tartani” érzés, valószínűleg ezért érezzük sokszor és sokan úgy, hogy mi, anyák vagyunk az egyetlen kompetens személyek a gyerekeink életében. És talán ezért érzik sokszor így a gyerekek is: kihez forduljunk a bajban, ha nem az édesanyánkhoz? Ha már ő sem segít, akkor a világ tényleg összeomlik. (Aztán persze mindig kiderül, milyen erős az ember. Ha nincs meg ez a stabil alapja, akkor is képes “túlélni”, saját életet építeni – még ha nehezebb is a sorsa így.)
Egyszerűbb ez, mint gondolnánk
Hogy mi köt össze minden anyát a világon azt az egyik legszemléletesebben a nem éppen az anyákról, hanem egy, a babákról szóló dokumentumfilm mutatja meg. A 2010-ben bemutatott a Babák – Az első év c. film négy kisbaba első évét mutatja be, négy nagyon különböző kultúrában: Namíbiában, Mongóliában, Japánban és az Egyesült Államokban. A film azt a kérdést járja körül, hogy vajon hol jobb gyereknek lenni: egy nyüzsgő nagyvárosban, baba-mama jógára járva, rengeteg játékkal körülvéve vagy a végtelen pusztán, a természetben, állatokkal együtt nevelkedve? A legmeghökkentőbb, hogy bár ezeknek a babáknak látszólag teljesen máshogy telik életük első éve – a díszlet legalábbis ennél különbözőbb nem is lehetne –, de a lényeg mégis ugyanaz mindenütt: az anya és a baba szimbiózisa, a tágabb támogató közeg, a női sorsközösség, a jelenlét, a szülői támogatás, hogy a baba felfedezhesse és birtokba vegye a világot, az a mélyről jövő ösztön, ami annyi nőben megvan… Végső soron a szeretet az, ami minden anyát összeköt a világon, mindegy, hogy a földön ülve a porban vagy kényelmes fotelben szoptatja a kisbabáját.
Boldog anyák napját kíván a Gyerekszoba.hu csapata!
Kapcsolódó cikkek
