Család

Egyedülálló szülőként is lehet boldog az anyák napja

Az anyák napja kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek kifejezzék szeretetüket és elismerésüket édesanyjuk iránt. Azonban mindez sokkal bonyolultabbá válik, ha egy szülő egyedül neveli gyermekét, elvesztette párját vagy a válás után nem jó a kapcsolat közöttük.
2024. Május 04.
anyák napja
Illusztráció: Getty

„Ha meghal a feleséged, te leszel az apa és az anya is”

Viktor két évvel ezelőtt veszítette el feleségét egy rákos megbetegedés miatt. Fiuk akkor nyolcéves volt. Viktor felesége májusban már kórházban volt, így az akkori anyák napját is ott ünnepelték. A férfi saját bevallása szerint addig minden anyák napja nagyjából ugyanolyan volt: vett virágot, fiával együtt felköszöntötték feleségét reggel, és étterembe mentek, hogy párjának semmi dolga ne legyen aznap. A két évvel ezelőtti májuskor azonban már más volt a helyzet.

„Nem tudom, hogy a fiunk abban a pillanatban felfogta-e, de bennem már tudatosult, hogy az lesz az utolsó olyan anyák napja, amit a feleségemmel együtt ünneplünk, és nem csak rá emlékezve. Nem akartam, de teljesen kiborultam a kórházban. A feleségem próbált nyugtatni, de ki kellett mennem a kórteremből. Nagyon szégyelltem magam, és kétségbe estem, hogy milyen támasza leszek így a gyereknek.”

Viktor azóta megtanulta, hogyan boldoguljon özvegy, egyedülálló édesapaként. Anyák napján minden évben a temetőben kezdik a napot, virágot visznek felesége sírjára, a többi programot pedig kisfia választja. Igyekeznek vidáman tölteni az anyák napját, Viktor úgy érzi, felesége is azt akarná, hogy ők ketten jól érezzék magukat. Szerencsére saját és felesége családjától is nagyon sok segítséget kap.

„Az egyik legmegdöbbentőbb élmény egyedülálló apaként az volt, mikor a családtagjaim a fiammal együtt engem is felköszöntöttek anyák napján. Virágot nem, de kaptam vicces kártyát, a kisfiam pedig a nagymamájával együtt készített ajándékot. Akkor jöttem rá, hogy ha meghal a feleséged, te leszel az apa és az anya is egy személyben.”

Illusztráció: Getty

Illusztráció: Getty

Minden ünnep jelentőséggel bír egy család életében

sonkoly zsuzsaSonkoly Zsuzsa családterapeuta szerint a szertartásoknak, családi rituáléknak fontos szerepük, megtartó erejük van. Erősítik az összetartozás érzését, mélyítik az érzelmi kötődést és a családi gyökereket. Az anyák napjának különös jelentősége is lehet egy gyermek életében: „Ilyenkor a gyerekek megtanulják kifejezni érzelmeiket, tiszteletüket, hálájukat az édesanyjuk felé. Megérthetik, átgondolhatják, mennyi mindent tesz meg értük az édesanyjuk, mennyi áldozatot hoz értük éjszakánként, napközben. Ezen kívül azt is megtanulják, milyen érzés örömet okozni.”

Neki nem jelent semmit, hogy én anyaként mit élek át”

Andrea egyedül neveli iskoláskorú ikerfiait. Volt férje még a gyermekek születése előtt elhagyta, azóta külföldön él. Évente mindössze egyszer-kétszer látogat haza, illetve egy hétre elviszi őket nyaralni. Andrea nem tekinti volt férjét szülőtársnak, hiszen az idő legnagyobb részében gyermekeivel hárman alkotnak egy családot. Amíg fiai kisebbek voltak, soha nem kapott sem virágot, sem üdvözlőkártyát anyák napjára, hiszen ehhez a férjére lett volna szükség, aki észben tartja a jeles napot. Andrea az óvodai és iskolai pedagógusoknak köszönheti, hogy gyermekei egyáltalán tudják, hogy létezik anyák napja.

„Úgy gondolom, az apjuknak még külföldről is lett volna lehetősége szólni a fiúknak, hogy pusziljátok meg az anyukátokat, mert ma van anyák napja. De szerintem ő sem tartotta észben. Mivel nincs jelen a gyerekek hétköznapjaiban, ezért neki nem jelent semmit, hogy én anyaként mit élek át. Én pedig nem akartam magamat ünnepeltetni, így egészen az óvodáig nem csináltunk semmit ezen a napon. A fiúk az óvodában tanulták meg, mit jelent az anyák napja. Nagyon hálás vagyok az óvó néniknek: mivel tudták, hogy egyedül nevelem a gyerekeket, ezért mindig kiemelten figyeltek rá, hogy a fiúk megértsék, mennyit jelent ez nekem, felköszöntsenek, készítsenek nekem valamit.”

A gyermekeknek meg kell tanítani, mit jelent az anyák napja

Bármilyen okból nevelnek is egyedül egy gyereket, a hiány, a magány és az egyedüllét érzése ezen a napon erősebb lehet. Ám bármilyen fájó, kínzó is az egyedüllét, fontos, hogy a gyerekek megtanulják a távollévő személyhez való kapcsolódás képességét. Megértsék, hogy a lelkükben, az érzéseikben tovább él a szülő – még ha más minőségben, más formában is, például az emlékeken, élményeken keresztül.

„Válás esetén engedni kell, hogy ha az édesapával vannak a gyerekek, akkor is kifejezhessék magukat, felköszönthessék édesanyjukat. Az már csak hab a tortán, ha azt látják, hogy ebben az édesapjuk is partner, támogató annak ellenére, hogy elváltak. A múlt értékét így is át lehet adni.”

A szakértő kihangsúlyozza annak fontosságát, hogy egy egyedülálló apa is nyugodtan találjon ki közös rituálét erre a napra, ahol az édesanyára emlékeznek a gyerekek egy dallal, verssel, rajzzal, programmal, főzéssel. Akár olyan tevékenységgel, amit az édesanya szeretett csinálni. Ha pedig az édesanya neveli a gyerekeket és elérkezik az anyák napja, akkor tervezhet  velük közös programot, főzést, közös anyák napi pár percet.
„A gyermekeknek, főleg, ha még kicsik, meg kell tanítani, hogy ez is egy különleges nap, ahogy az ő születésnapjuk vagy a gyereknap. Szokássá alakítani azt, hogy ez egy „köszönöm” nap, ahol megfogalmazhatják, miért hálásak. De ez a nap nemcsak egyirányú lehet, a szülő is megköszönheti gyermekének a szeretetét, életét. Ugyanúgy mintaként működhet, ha ezen a napon a nagyszülőhöz is fordulunk, köszönetet, hálát fejezünk ki a női ágnak.”

A kölcsönös tisztelet alapvető fontosságú az elvált szülők között

Richard „RJ” Jaramillo három gyermek édesapja, egy egyedülálló édesapákat támogató közösség, a singledads.com alapítója. Úgy vélekedik, az a család is lehet boldog, ahol az anya és az apa már nincsenek együtt, ha a szülők továbbra is tisztelik egymást. Az anyák napjához hasonló ünnepek lényege pedig pontosan az, hogy a szülők tanítsák meg gyermekeiknek az egyensúly, a szeretet és a tisztelet helyes üzenetét az új családi környezetben is: „Amikor az ünnepek megüléséről van szó, folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy mi a legjobb gyermekeinknek. Az anyák napja egy lehetőség arra, hogy gyermekeink mellett új módon fejlődjünk. Apaként erősebb köteléket építhetünk ki velük az ilyen típusú családi tevékenységekkel, miközben nagyon világos példát mutatunk számukra arról, hogy felnőttként és szerető szülőkként képesek vagyunk kijönni egymással egy új kapcsolatban is” – vallja RJ.

Így ünnepelheted elvált szülőként az anyák napját 

A másik szülővel szemben táplált bonyolult érzelmek megnehezíthetik az anyák napjához hasonló ünnepek megtartását. Bármilyen helyzetben van is a család, érdemes néhány illemszabályt, főként pedig a gyermek érdekeit szem előtt tartani.

apa

Fotó: Getty

Add át a napot az ünnepeltnek!
Ha a szülői felügyelet máshogy is alakulna, érdemes gálánsnak lenni a jeles nappal, hogy a gyermekek azzal a szülővel töltsék, aki aznap a fókuszban van. A legjobb, ha előre egyeztetjük a szülőtárssal ezeket a napokat, és közösen megbeszéljük, kinek milyen tervei vannak arra a bizonyos ünnepre. 

Segítsd gyermekeidet a kapcsolattartásban!
H
a szülőtársunkkal egymástól távol élünk, akkor is segíthetünk gyermekeinknek a másik szülővel való kapcsolattartásban. Keressünk időt egy telefonhívásra vagy videócsevegésre, akár egy kis közös online időtöltésre. Egyszerű módszer, ám annál fontosabb lehet a távol élő szülőnek, ha nem érzi magát egyedül ezen a napon.

Hagyd, hogy gyermekeid mindenkit megünnepeljenek, akit csak szeretnének!
Számtalan mai család már nem csak a két biológiai szülőből áll. A nevelőszülők, mostohaszülők, nagyszülők és a mozaikcsalád egyéb tagjai gyakran szintén fontos szerepet játszanak a gyermek életében. Ha gyermekeink szoros kapcsolatban állnak velük, nem szabad kizárni őket az anyák napi ünneplésből.

Emlékeztesd magad, miről szól a nap!
Kihívást jelenthet számunkra, ha keserű érzelmeket táplálunk a szülőtársunk iránt, ezért érdemes mindig észben tartani, hogy volt párunk mindig gyermekeink szülője marad. A gyerekek számára óriási kincs, ha szüleik arra bátorítják őket, hogy a másik féllel is szeretetteljes, szoros kapcsolatot ápoljanak.

Hagyd kívül a konfliktusokat!
Tegyünk ígéretet magunknak arra, hogy távol tartjuk a szülőtárssal való konfliktusokat anyák napján. Kerüljük a feszült témákat, és főleg ne helyezzük gyermekeinket a konfliktusok közepébe, ne használjuk őket sem ütközőfalnak, sem hírvivőnek!

Ne okozz bűntudatot gyermekeidnek!
Mindenképp kíméljük meg a kicsiket attól, hogy bármilyen formában is bűntudatot érezzenek, amiért a másik szülőjükkel töltik a napot.

Egyedül is töltheted boldogan
Ha semmiképp nem jön össze, hogy gyermekeink velünk legyenek anyák napján, attól még tölthetjük úgy a napot, hogy az boldogan teljen. Foglaljuk le magunkat olyan tevékenységekkel, melyek boldoggá, kipihentté tesznek bennünket!