Akkoriban kezdtél bele az első felnőtteknek szóló regényed írásába, amikor utoljára beszélgettünk. Elmondtad, hogy „férfi-nő ügyekről” szól, krimiköntösben. Hiába volt a hátad mögött csaknem nyolcvan könyv, izgultál, hogyan fog sikerülni. Hogyan sikerült?
Nagyon büszke vagyok rá, megküzdöttem vele. Möbius-akta a címe, három nő főszereplője van három korosztályból – egy-egy tipikus generációs problémával. Van, aki házassági válsága miatt akadt el az útján, más a karrier és gyerekvállalás kettősével küzd, más párválasztási kérdésekkel. Ahogy ezeket a dilemmáikat kezelik, úgy sodródnak bele a krimibe. Van, aki szerint ez egy lélektani könyv, más azt mondta rá, hogy „a vágy könyve”. De állítólag elég izgalmas is lett.
Azért Berg Juditra továbbra is gyerekszerzőként gondolunk. Szeretnél egyáltalán változtatni ezen?
Nem különösebben. Sőt, csupa gyerekkönyves ötletem van; felnőtteknek inkább novellákat írok. Az elmúlt öt-hat évben sokat utaztam, és ezek afféle utazás által inspirált félfikciós történetek.
Írástechnikában, munkaszervezésben van különbség gyerek- és felnőttregény között?
Nálam nincs. Ez a könyv ugyanúgy beszippantott, ugyanolyan odaadással és átszellemültséggel írtam. A különbség az, hogy több volt bennem a kétely és szorongás magammal kapcsolatban. Ilyen szempontból ez egy első könyv volt. Eszembe jutott még egy dolog: a szexjelenet. Mert hiába van nyolcvan könyvem, a szex témája értelemszerűen eddig nem került elő, itt viszont elkerülhetetlen volt. Na, azt nagyon nehéz volt megírni. Rájöttem, hogy erről egyáltalán nem beszélek könnyen. Úgyhogy az első változat virágnyelven íródott, majd túl vulgáris lett. Végül megállt valahol középúton, de azt a három bekezdésnyi szöveget egy teljes napon át írtam.
Neked azt is meg kell oldanod, hogy egyáltalán legyen módod írni. Négy gyerek mellett bizonyára ez sem volt mindig egyszerű.
Muszáj, hogy bármennyire szereti is az ember a családját, legyen olyan tevékenység, ami róla szól. Én a kikapcsolódást és a saját kreativitásom megélését legjobban az írásban találom meg. Persze az ember nem tud szuperanya, szuper háziasszony és alkotó ember lenni egyszerre. Elhatároztam, hogy a hobbim és a kikapcsolódásom nem mehet a gyerekek rovására, így a háziasszony szerepből engedtem. Amikor jött a délutáni alvás ideje, akkor nem takarítottam, nem mosogattam, sőt ellenálltam a vágynak, hogy pihenjek. Az volt nekem az alkotóidő. Nálunk mindig volt meleg házikoszt, de húsz éve vasaltam utoljára, és hetente van segítségem a takarításban. Amikor a szüleim finomam megjegyezték, hogy: Juditka, itt nincs elmosogatva, akkor mondtam, hogy nincs, viszont írtam egy könyvet.
Még egy fontos szerepet nem említettél: mindeközben feleségként is „működtél”.
Igen, és a férjem sem lehet kárvallottja a passziómnak, úgyhogy az estéket is próbáltam megtartani magunknak, bár ő sosem tette szóvá, hogy sokat dolgozom.
Az első köteteid azokból a történetekből nőttek ki, amiket esténként meséltél a saját gyerekeidnek.
Megtapasztaltam, milyen ereje van a szavaknak. Az első mesekönyvekbe egy elsőgyerekes, kétségbeesett anya történetei kerültek, amik a túlélés érdekében születtek. A lányom rövid viharos kapcsolatból (az előző házasságomban) érkezett egy nehéz élethelyzetbe. Számára nem volt komfortos a világ, és erre daccal reagált. Én ezekbe a mesékbe úgy kapaszkodtam, mint egy mentőövbe.
Aztán ez lett a hivatásod.
Igen, bár sokan nem látják, hogy ez munka is, nemcsak élvezet. Már volt vagy tíz könyvem, intéztem a kiadással kapcsolatos dolgokat, és jártam író-olvasó találkozókra, mégis visszatérő kérdés volt, hogy „jó, van négy gyereked és írogatsz, de dolgozol is?” Olyannyira dolgozom, hogy már 2025 második felére is vannak lekötött programjaim, készülnek a könyveimből társasjátékok, rajzfilm, színházi előadás…
Berg Judit – fotó: Fábián Éva
Egy sikeres könyvhöz vélhetően nem elég az íráskészség; jó agy is kell. Memória, fantázia, teremtőképesség… átlátni szerkezeteket, történetszálakat…
Igen, kell ötlet, fantázia, dramaturgiai érzék, de főleg bátorság. Ha az ember elkezd azon agyalni, hogy fog-e tetszeni másoknak, meg mi lesz, ha az anyósom elolvassa… ezekkel nem szabad foglalkozni. Abban a pillanatban, ha a félelmeink miatt korlátozzuk magunkat, torz dolgot hozunk létre. És persze legyen mondanivaló. Talán ez tanulható a legkevésbé.
Vannak a kezdő íróknak tipikus hibái?
Sokan esnek például abba a hibába, hogy nem bíznak az olvasóban, ezért túlmagyarázzák a dolgokat, körülményesen és hosszadalmasan írnak. Régen nagyon sok kéziratot küldtek nekem, és mindig előre kikötöttem, hogy nem fogom szépíteni a dolgokat, mert csak úgy van értelme. Persze ha találok a szövegben olyat, ami értékes, akkor azt szoktam hangsúlyozni, mellette pedig megemlítem azt is, ami javítandó, javítható.
Nehezedre esik megmondani, ha valami menthetetlen?
Sokan meséket küldenek, és ha nagyon nem jót, akkor azt szoktam mondani, hogy élőben elmesélve csodálatos lehet, hiszen nincs annál jobb, mint ha fejből mesélünk a gyerekünknek. Igazi csoda. Lehet, hogy a nagyközönségnek kevés lenne, de ez nem von le az értékéből. A szülő megéli az alkotás örömét, a kapcsolata a gyerekével pedig épül tőle.
Gyakori, hogy később sikeres emberek a pályájuk elején negatív reakciókat kapnak. Hagyjuk figyelmen kívül vagy hallgassunk ezekre?
Nekem a gimnáziumi magyartanárom mondta azt, hogy ezzel a mentalitással, ezzel a személyiséggel semmire nem fogom vinni, és nincs keresnivalóm a magyar szakon. Szerencsére volt olyan tanárom is, aki az ellenkezőjét erősítette. Emlékszem, az egyik első olvasóm pedig úgy vélte a könyvem nyomán, hogy gyógykezeltetni kéne magam, hozzátette, sosem adná gyerek kezébe. Mégis… az ember inkább higgyen magában akkor is, ha talán mégsem olyan jó, mint gondolja, mint hogy alulbecsülje magát. Hosszú távon a világ úgyis arra reagál, amit az ember magáról gondol: oda fognak helyezni, ahova magadat teszed.
Sok nő, aki írni vagy videózni kezd, a saját életét, anyaságát választja témának. Mit gondolsz erről?
Szerintem kézenfekvő. Ha van egy olyan történet, ami mélyen meghatározza az életünket, viszonyunkat a szeretteinkkel, ami nem hagy nyugodni, azt írjuk ki magunkból! És akkor az segíteni is tud. Olyan amúgy sincs, hogy az ember valamilyen szinten ne magát írja. Az én könyveimben ott van az összes anyai tapasztalatom, gyerekkori fantáziavilágom, kedvenc könyveim. A Möbiusnak például egyik nőalakja sem én vagyok, de mindegyikbe beleírtam a saját élettapasztalatomat, válságaimat, a barátnőimtől hallott történeteket. Mind egyfajta női esszencia. De még a férfiszereplőimben is benne vagyok valamelyest.
Berg Judit – fotó: Demeter Endre
Aki négy gyereket vállal, arról azt gondolhatjuk: született anya. Rád igaz ez?
Talán mondhatjuk (bár van olyan barátnőm, aki négy gyereket vállalt, de nem tartottam soha született anyának. Igaz, később nagyon is jó anya lett). Én mindig tudtam, hogy sok gyereket szeretnék, és olyan is lett, ahogy képzeltem, bár nagy felelősség. A legnehezebb talán az, amikor azok, akiket a világon a legjobban szeretsz, marják egymást. Ilyenkor nem egyszerű jól reagálni. Én is sokszor elrontottam, sokszor rossz döntést hoztam, de még mindig az egyik legjobb dolog, amit anyámtól örököltem, az a pedagógiai érzék. Ösztönösen érzem, mi működik, és mi nem. Cserébe nem tudok énekelni, nem vagyok hajlékony, matekból gyenge vagyok… de annyi baj legyen.
Ebben tehát hozod az anyai mintát. Mi az, amit esetleg igyekszel nagyon másként csinálni, mint ő?
A szüleim – akiktől rengeteg jót kaptam és sokat tanultam – kamaszkoromban annyira meg voltak rémülve a dactól, az ellenállástól, hogy puszta féltésből amit lehet, azt tiltottak. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy titkolóztam. Úgyhogy ezt igyekszem másként csinálni. Négyből az egyik gyermekem pont olyan, amilyen én voltam egykor, és talán ma nem lenne ilyen jó a viszonyunk, ha nem változtatok a szülői mintán. Jobb őszintén megbeszélni a dolgokat, és akkor ha bajba kerül a gyerekem, én leszek az első, akit felhív.
„Gyermeked voltam, anya lettem” – ezt a címet viseli a Gyerekszoba.hu pályázata, amelyben örömünkre zsűritag leszel Orvos-Tóth Noémi mellett. A pályázatunk anyáknak szól, a témája pedig az „öröklött” minták továbbadása vagy megváltoztatása. Központi kérdése, hogy min múlik az, hogy milyen anyák leszünk. Mennyiben függ attól, hogy mi magunk hogyan nőttünk fel? Reméljük, minél többen megírják nekünk történetüket, szüleikkel, gyermekükkel való kapcsolatuk megélését – akár hosszabb novella formájában. Ennek lehetnek fájó részei is, hiszen sokan hordoznak sérelmeket, traumákat, tabuk hatásait. Te érzed-e saját életeden a feletted járó generációk nyomát?
Sokféleképpen. Talán úgy is, hogy nem is tudok róla. Ami viszont tudatosult: édesapám anyukája utána kaptam a nevemet, és kicsit utódjának is éreztem magam. Róla szuperlatívuszokban beszélnek a családban. Mindig kedves volt a gyerekekkel, sok nyelven beszélt, jó ember volt. Egy baj van: negyvenöt éves korában minden előzmény nélkül meghalt. Édesapám éppen az érettségire készült, a húga tizenhat éves volt. Annyiszor hallottam, mennyire hasonlítunk, hogy negyvenöt éves koromig rettegtem, hátha rám is ez a sors vár. Emiatt úgy éreztem, hogy addig kell mindent megcsinálnom, kipróbálnom. A negyvenötödik szülinapom nagy megkönnyebbülés volt. Persze ma már tudom: ő nem én vagyok. Ettől még persze mindenkinek a sorsa hathat ránk, aki előttünk járt az úton.
“Gyermeked voltam, anya lettem” – Anyaság generációkon át
Kattints IDE, és jelentkezz novellapályázatunkra!
Kapcsolódó cikkek
