Család

„Egy esetmenedzserre akár ötven-hatvan család is jut – ennyire lelkiismeretesen figyelni szinte lehetetlen” – név nélkül nyilatkozott egy családsegítő

A kegyelmi botrány megmutatta: meztelen a király, súlyos gondok vannak a gyermekvédelemben. Nem elég azonban a szankciókra fókuszálni, sokkal fontosabb volna a további traumák megelőzése. Ehhez pedig megbecsült szakemberekre, még jobban kiépített jelzőrendszerre és sokkal erősebb alap- és szakellátásra volna szükség. Tizenöt éve van a pályán az a családsegítő központban dolgozó esetmenedzser, aki neve elhallgatását kérve nyilatkozott a Gyerekszoba.hu-nak.
2024. Március 13.
Illusztráció: Getty

Laikusként azt látjuk, hogy ellentmondásokkal teli a rendszer, rengeteg különféle történetről hallunk. Van, aki egyszer vágja pofon a kamasz fiát, majd a családsegítő szolgálat munkatársa fél évig jár hozzájuk. Időről-időre hallani olyan esetről is, hogy szegényesek adott család életkörülményei, ezért azonnal kiemelik belőle a gyerekeket. Máskor ötkilósan hal éhen egy hároméves gyerek, akit hónapokon át nemhogy családsegítő munkatárs, de védőnő vagy gyermekorvos sem látott. És persze ott vannak az intézményben élő gyerekek, akik hangjára – mint a bicskei esetben is – senki nem figyel igazán. Kezdjük az alapoknál! Mitől függ, hogy egy ügy a családsegítő központ homlokterébe kerül-e?

Két oldalról érkezhet kérés, hogy foglalkozzunk egy üggyel. Többnyire a gyámhivatal értesít bennünket: összegyűlt az ötven óra igazolatlan hiányzás az iskolában, nem kapta meg a kötelező oltásait a gyerek, piszkosan, éhesen, sebekkel a testén jár óvodába, iskolába. De létezik anonim jelzőlap is, amit akár a szomszéd vagy egy távoli rokon is kitölthet, ha azt látja, hogy veszélyben van egy kisgyerek. Mi minden ilyen esetet kivizsgálunk, hiszen nem tudhatjuk, hogy az a pofon egyszeri túlkapás-e egy egyébként szeretetteljes családban, vagy súlyosabb bántalmazás van a felszín alatt. És sajnos tény, hogy nagyon sokan nem mernek jelezni.

Mi történik akkor, ha súlyos a helyzet, amit tapasztalatok?

Az első lépés a védelembe vétel. Ilyenkor a gyermekorvost és a védőnőt is bevonjuk, a családsegítős kolléga heti háromszor jár a családhoz, és én is részt veszek a közös munkában. Nagyon sokszor jogi, pszichológiai tanácsadásra, a függőségek kezelésére, életvezetési útmutatásra van szükség, mert súlyos depresszió, indulatkezelési probléma, szerhasználat az oka az elhanyagolásnak. Van, hogy az alapoktól kell indulnunk, mert a szülőnek fogalma sincs arról, hogyan ossza be azt a kis pénzt, amit az államtól kap, vagy hogyan tartson rendet az otthonában. Nem tudnak munkát keresni, önéletrajzot írni, csekket befizetni… ilyenkor ott ülök mellettük, és próbálom segíteni őket mindenben. Megvizsgáljuk együtt, milyen támogatásokra, segélyekre jogosultak, pályázunk mindenre, amire lehet. Ezen a szinten még akadnak sikertörténetek, amikor némi segítséggel képesek talpra állni a szülők. Ugyanakkor itt válik fontossá az egészségügyi alapellátás és szakellátás minősége, hiszen ezek az emberek nem fognak kilométereket buszozni vagy hónapokat várni, hogy eljussanak pszichológushoz, orvoshoz, és a gyógyszereiket sem tudják feltétlenül kiváltani.

gyermekvédelem

Fotó: Getty

Mi van akkor, ha nem elég a védelembe vétel?

Akkor jön a nevelésbe vétel. A kicsi gyerekeknek ilyenkor nevelőszülőt keres a gyámhivatal, a nagyobbak, a kamaszok pedig úgynevezett befogadó otthonba kerülnek. Csakhogy rettenetesen kevés a nevelőszülő, még kevesebb a jó nevelőszülő, ezért aztán igyekszünk a gyereket családban tartani, amíg lehet. A befogadó otthon se jó megoldás, mert ezek nyitott intézmények, a kamaszok gyakran megszöknek, bajba kerülnek. Mindkét eset száz sebből vérzik. Óriási szükség volna jól képzett, megbecsült nevelőszülőkre, és a befogadó otthonok felkészültségét is fontos volna erősíteni. Ezen túl van, amikor a helyzet olyan súlyos – például abúzus esetén –, hogy azonnali ideiglenes hatályú elhelyezésre van szükség. Ez azt jelenti, hogy a gyámhivatal már aznap kimegy, és elhozzák a gyereket. Ez amolyan tűzoltás: talán sikerült megmenteni őt a legrosszabbtól, de attól még nem lehetünk biztosak abban, hogy a lehető legjobb helyre kerül.

Emlékeszem, milyen nagy botrány volt, amikor egy kisfiú nem kapta meg a kötelező oltásokat, gyermekorvos és védőnő sem látta. Végül az ideiglenes hatályú elhelyezést az utca közepén hajtották végre, szó szerint kiemelve a gyereket az édesanyja öléből.

Ez amolyan tűzoltás, ami kívülről nézve drasztikusnak tűnhet, de a valóságban mindig megelőzi több lépés is. Csak akkor kerül rá sor, amikor nem látszik más megoldás a gyermek védelmére, viszont ilyenkor is történnek rendszeres felülvizsgálatok, és jó esély van rá, hogy a család újra egyesülhet, ha sikerült megoldani a gyermek veszélyeztetéséhez vezető problémákat. Itt újra csak az alap- és szakellátás fontosságára hívnám fel a figyelmet.

A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai: 

Az egészségügyi ellátórendszer (védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos)  személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók (családsegítő szolgálat, a családsegítő központ);  a közoktatási intézmények (nevelési-oktatási intézmény, a nevelési tanácsadó);  a rendőrség;  az ügyészség;  a bíróság;  a pártfogó felügyelői szolgálat;  az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek;  a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása;  javítóintézet, gyermekjogi képviselő;  fővárosi és megyei kormányhivatal;  az állam fenntartói feladatainak ellátására kijelölt szerv;  munkaügyi hatóság;  egyesületek, alapítványok, társadalmi szervezetek; egyházak;  állampolgárok.

Annak idején egy agárdi és egy gyöngyösi éhen halt kisgyerek tragédiája is óriási port kavart. Senki nem értette, miért nem látta ezeket a gyerekeket sem védőnő, sem gyermekorvos.

Azt gondolom, hogy ilyen drasztikus, borzasztó esetek ma már nem történnének meg. A két említett tragédia után komolyabban kezdték venni a jelzőrendszert, ma már rendszeres, úgynevezett jelszórendszeri gyűlések vannak. Itt jelen vannak az intézményvezetők, védőnők, a rendőrség részéről szakemberek adott kerülethez vagy településhez kötődően. Nem csak általános tájékoztatást kapnak, hogy mire kell figyelni, de előkerülnek azok a konkrét problémás esetek is, ahol mindenkinek oda kell figyelnie, hogy kilábaljon a gödörből egy család. Sajnos azonban ezzel együtt is megesik, hogy a kerekek lassan őrölnek.

Az mit jelent?

Volt olyan, hogy egy jómódú, de problémás család gyermekénél összegyűlt az ötven óra igazolatlan iskolai hiányzás. Mivel volt pénzük, számukra nem volt nagy érvágás, hogy emiatt megvonták tőlük a családi pótlékot, így már nyolcvan fölött volt a hiányzások száma, mire az iskola megírta a jelzést, hogy baj van a gyerekkel. Mire minden kört végigzongoráztunk – mert csak emiatt kiemelni a gyereket nem lehetett – ott tartottunk, hogy a tizenkét éves gyerek két osztály végzett el… ami valahol azért mégis a súlyos elhanyagolás egyi formája, hiába van meg amúgy mindene.

Hatalmas felelősségnek tűnik eldönteni, hogy egy nehéz helyzetben mi a kisebb rossz: kiszakítani egy kicsit a megszokott közegéből, de ezzel talán megmentve őt vagy otthagyni talán rossz körülmények közt, de a családjával (pláne, hogy anyagi okokból elvileg nem vihetnek el gyereket), megkímélve őt akár egy évekig tartó intézményi abúzustól. Tudom, sarkítok, de sajnos van, mikor ez a helyzet.

Igen, borzasztó nehéz. Nagyon észen kell lenni. Tudni kell jól segíteni, amíg lehet, és felismerni, ha már nem tudunk helyben tenni valakiért. Komoly döntéseket kell hozni, minden részletre odafigyelni, és sok esetben sajnos látjuk a kudarcot, hiába tettünk meg mindent. Nagyon nagy a kiégés veszélye, és sokan el is mennek a pályáról. A nagy felelősség és a sokszor lelket tépő munka ellenére a bérezés szemtelenül alacsony: nincs meg a diplomás minimálbér sem. Miközben a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérrendezése terén csak-csak elindult valami, a szociális szféra dolgozóival senki sem törődik. Márpedig óriási a szakemberhiány. Jelenleg egy esetmenedzserre akár ötven-hatvan család is jut – ennyire lelkiismeretesen figyelni szinte lehetetlen. Nagyjából húsz-huszonöt volna az ideális. Megfelelő bérezés nélkül azonban nem lesz elég elkötelezett, szenvedélyesen küzdő szakember – pedig nagy szükség volna rájuk.

Mit üzennél a döntéshozóknak, mi a jól működő gyermekvédelem kulcsa?

Most főként a szankciókról esik szó, pedig a már megtörtént bajok büntetése csak egy dolog. Fontos persze a büntetőjogi szigor, de sokkal fontosabb a megelőzés – ez a gyermekvédelem igazi feladata. Ehhez pedig a veszélyeztetés minél korábbi felismerésére van szükség. Márpedig ez megbecsült szakemberek és jó minőségű alap- és szakellátás, valamint jól kiépített, működő jelzőrendszer híján lehetetlen. Kívánom, hogy a közbeszédben a fókusz ebbe az irányba forduljon, nyomást gyakorolva a döntéshozókra.