Család

Ennyi idősen érinti legrosszabbul a gyereket a válás

A szülők válása még a felnőtt gyerekeket is megviselheti lelkileg, de ha ennyi idősek a szakításkor, különösen rosszul élik meg azt.
2024. Június 28.

A gyerek életkora szülei válásakor és későbbi depressziója összefüggést mutat: akik 15-19 éves voltak, kisebb eséllyel szedtek felnőttként antidepresszánst, mint akik négyévesnél fiatalabbak voltak – áll a Norvég Közegészségügyi Intézet (NIPH) tanulmányában.

Norvégiában a házasságok nagyjából negyven százaléka végződik válással, és egyre nő a házasság nélkül együtt élő és gyereket nevelő párok száma is a kutatás szerint. A sok vizsgálat ellenére azonban keveset tudni arról, hogyan alakul a válást elszenvedő gyerekek egészsége.

Azok a gyerekek, akik 15-19 évesek voltak szüleik válásakor, 12 százalékkal kisebb eséllyel szednek antidepresszánst felnőttként, mint akik négyévesek vagy annál fiatalabbak voltak – mondta Oystein Kravdal, a tanulmány vezető szerzője. 

szülők válása

Akik maguk is felnőttek – húszévesnél idősebbek – voltak a szülők válásakor, 19 százalékkal kisebb eséllyel szedtek később depresszió elleni gyógyszert, mint a négy év alattiak.

A kutatók a norvég receptnyilvántartó adatbázis alapján dolgoztak. Elemzésükben 180 ezer olyan gyerek adatait használták, akiknek elváltak a szülei, valamint 640 ezer olyan gyerekét, akinek nem. Ezután a 2004 és 2008 között 20-44 éveseknek felírt antidepresszánsok adatait vizsgálták.

Az sem jó, ha muszájból együtt maradnak

A szülők anyagi lehetőségei, viselkedése és sok más tényező befolyásolhatja azt is, mekkora az esélye, hogy a kapcsolat megromlik, majd végül felbomlik, valamit azt is, hogyan hat mindez a gyerekre és a tanulmányban vizsgált későbbi depresszióra. Sok tényezőt nagyon nehéz tanulmányozni, ezért testvérekre irányult a vizsgálat.

Kravdal szerint azok a gyerekek, akiket nagyon fiatalon érint a válás, hosszabb ideig érzik a miatta kialakult stresszt, mint azok, akik tizenéves koruk vége felé mennek át hasonlókon.

A különbség egy másik magyarázata, hogy a kisebb gyerekre erősebben hat a stressz, vagy hosszú távon rendkívüli következményekkel járhat mentális egészségükre nézve. Az eredmények mégsem feltétlenül azt jelentik, hogy a válást el kell halasztani.

„Ha elképzeljük, hogy a szülők várnak a válással, míg a tízéves gyerekük 15 éves lesz, akkor még tovább kell olyan szülőkkel élnie, akiknek rossz a kapcsolata” – fejtette ki Kravdal.

Nyitókép: Getty Images