„A harcművészet nem csupán sport, hanem iskola, életforma. Itt a gyerekek nem verekedni tanulnak, hanem olyan technikákat sajátítanak el, amiket a mindennapi életben is használhatnak majd, ha a helyzet úgy adódik” – magyarázza Sensei Szőke Attila aki profi sportolóként kezdte pályafutását, majd Sepsiszentgyörgyön létrehozta a The Art of The Samurai sportklubot, ahol gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozik. De vajon miért ajánlja, hogy ne focira vagy kosárlabdára, hanem dzsúdóra vagy ju-jitsu-ra írassuk be a gyerekünket?
Illusztráció: Getty
Ez nem foci, de nem is boksz
„Ezek elsősorban önvédelmi technikák. De azok, akik ide járnak, fegyelmet, rendet, alázatot és tiszteletet is tanulnak” – mondja. Szerinte hátránya nincs a küzdősportoknak, talán annyi, hogy nem annyira szórakoztató, mint a foci, illetve „nincs annyira felfuttatva” – fogalmaz.
Sensei Szőke Attila – Fotó: magánarchívum
Az edző szerint ötéves kortól ajánlott valamilyen küzdősportra beíratni egy gyermeket. Tapasztalatai azt mutatják, hogy korábban nehéz ilyen jellegű tevékenységgel lekötni a kicsik figyelmét. Az edző hozzátette, tudja, hogy sok szülő félti az erőszaktól és az esetleges komolyabb sérülésektől a gyermekét, ám hangsúlyozza: a nem versenyszerű küzdőportolók körében egyáltalán nem gyakori még a legenyhébb sérülés sem. „A kicsik edzései ráadásul a legtöbb helyen külön időpontban is vannak, és teljesen más felépítésű órák ezek, mint a nagyobbakéi. Az edzők pontosan tudják, hogy a gyerekeknek mit szabad és mit nem. Nem kell attól tartani, hogy a gyerek rögtön egy „bokszringben” találja magát, mivel általában még a felnőtteket sem szokták beengedni jó fél évig, amíg el nem sajátítják az alapokat” – szögezi le Sensei Szőke Attila.
Több nyugodt pillanat
Andrea kislánya hétéves, két éve jár rendszeresen dzsúdóra. A fiatal anyuka elmondta, nem bánta meg a választást. Mióta a lánya sportol, kiegyensúlyozottabb, kevésbé beteges, és nem igényel folyamatos figyelmet otthon. „A lányom hiperaktív. Egy percig sem állt meg, pillanatok alatt a szekrény tetején volt naponta többször. Folyamatosan mászott, ugrált, rohangált. A problémák akkor kezdődtek igazából, amikor megszületett a kistesó, akit rendszeresen piszkált. Hol a takaróját vette el, hol a cumiját, hol megszorította… Iskolakezdéskor beírattuk dzsúdóra, remélve, hogy az energiája egy részét az edzőteremben hagyja. A lányunk rekordidő alatt megváltozott. Ma már felelősségteljes, következetes, nyugodt, és ami nekem, mint anyának természetesen nagyon fontos: nem bántja a kicsit” – meséli. Hogy mindez csupán az új sportnak köszönhető-e, nem tudni, mindenesetre hátrányát eddig nem tapasztalták, és mindenkit arra biztatnak: vágjanak bele, egy próbát megér a dolog.
Kapcsolódó cikkek
