Család

Évek óta munkával telik a szenteste ebben a mentős családban

Sok olyan munkakör létezik, amelyben az ünnepek alatt sincs megállás, sőt. Talán még forgalmasabb is ez az időszak, mint máskor.
2023. December 07.
Apa és fiai mentősként dolgoznak karácsonykor is

Az Országos Mentőszolgálatnak dolgozó Szentesi család örömmel mond le a közös karácsonyozásról, és tölti azzal a szentestét, hogy másoknak segítsen. A mentőzésben régi motorosnak számító Szentesi Zsoltot két fia, Dani és Berci is követte a pályaválasztáskor, és ma már ők is büszke életmentők.

Munkájuk karácsonykor is elszólítja őket otthonról, de ők nem lógatják emiatt az orrukat. „Az ünnepek nálunk másként telnek, mint egy átlagos családban. Nem tudunk együtt lenni, mert dolgozunk, de szívesen csináljuk, mert embereken segíthetünk” – mondta el az apuka, Szentesi Zsolt.

Sosem felejtik el a zebrán elütött nénit

„Az emberek türelmetlenebbek az év végéhez közeledve, amit igyekszünk kezelni. A mentőszolgálatnál sok szomorú pillanatban van részünk ilyenkor, emellett azért pozitív élményeket is magunkkal vihetünk a hazatéréskor” – vette át a szót az idősebb Szentesi-fiú.

Testvére pedig felidézte azt a megrendítő karácsonyi pillanatot, amikor egy zebrán elütött idős nénihez riasztották a mentőket. „Hosszas küzdelem után sikerült stabil állapotban kórházba szállítanunk. Erre az esetre minden karácsonykor emlékezni fogunk!” 

Bár Zsolt, Dani és Berci ugrásra készen áll majd a karácsonyi ünnepek alatt, bíznak abban, hogy mindenki próbál vigyázni magára és a többiekre, boldogan, mentőhívás nélkül töltve a karácsonyt.

Nyitókép: Országos Mentőszolgálat Facebook oldala