Tényleg szeretnénk jó szülei lenni a gyerekeinknek, és el akarjuk kerülni a tipikus szülői hibákat. Jó eséllyel neked is voltak elképzeléseid arról, mi az, amit NEM akarsz majd elkövetni, ha végre megszületik a gyereked, mi az, amit te másképp fogsz csinálni, mint amit a saját szüleidnél, barátaidnál, ismerős családoknál láttál. Ezek között lehetnek olyan tervek, hogy te majd sosem kiabálsz a gyerekeddel, vagy sosem kenyerezed le édességgel, nem hagyod, hogy túl sokat tévézzen vagy tabletezzen – mindannyiunknak vannak elképzeléseink a szülői baklövésekről. Blimie Heller szülőcoach, az Unconditional Parenting szakértője szerint azonban van egy nagyon fontos hiba, amire kevesen gondolnak, amit nagyon sokan elkövetnek, és aminek jóval nagyobb hatása van az életünkre, mint azt gondolnánk.
Szerinte a legnagyobb hiba, amit a gyereknevelésben elkövethetünk, ha olyasmit akarunk kontrollálni, amit nem tudunk, amire valójában nincs befolyásunk.
De mire is gondolhat pontosan? Szerinte sokan gondolják, hogy a gyereknevelés feladata, hogy kialakítsunk a gyerekben bizonyos tulajdonságokat, hozzáállásokat – például alakítsunk ki bennük tiszteletet a felnőttek iránt, vagy neveljük beléjük a kedvességet, a jó szándékot, a segítőkészséget. És itt az igazi hiba: hogy azt hisszük, beléjük tudunk nevelni valamit, hogy el tudunk érni valamit „a gyerekeken belül”. Vagyis hogy direkt módon tudjuk alakítani a gondolkodásukat, viselkedésüket.
Az számít, mit csinálsz
Hiába akarod tanítani, nevelni szándékosan, hiába papolsz, prédikálsz, hiába mondasz el mindent ezerszer, nem ezzel éred el azt a változást, amit szeretnél.
Nem direkt módon tudod elérni, hogy a gyereked megtanulja azt, amit meg szeretnél neki tanítani. Hanem azzal, hogy úgy viselkedsz, ahogy azzal hű vagy az elveidhez, az értékeidhez, ahhoz, amit át szeretnél adni neki.
Nem a gyerekeidet tudod befolyásolni valójában, hanem saját magadat. Azt, hogy te hogy viselkedsz, milyen képet mutatsz, mit és hogyan mondasz. A gyerek pedig erre reagál – valahogy. Amit te csinálsz, annak lesz hatása a gyerekre, de nem tudod garantálni, hogy pontosan milyen hatása lesz. Ha el tudod engedni azt, hogy bele tudsz tölteni a gyerekbe dolgokat, hogy te tudod direktben szabályozni, ő hogyan viselkedik, hogyan reagál, hogyan érez, az nagyon felszabadító lesz mindkettőtök számára.
Mutass, ne magyarázz
Nincs más dolgod, mint hogy kiállj a számodra fontos értékekért, hogy képviseld a saját igényeidet, a gyerekeid igényeit, beszélj arról, ami szerinted fontos, viselkedj úgy, ahogy szerinted kell, szeresd őt, támogasd, védd, szabj határokat – de ne CSAK mondd mindezt. A gyerek valójában arra fog reagálni, amit csinálsz, de nincs garancia arra, hogy pontosan úgy fog reagálni, ahogyan azt te elvárod. Ha pedig ragaszkodsz ahhoz, hogy a gyerekednek olyannak kell lennie, úgy kell viselkednie, ahogy azt te elképzelted, ahogy az szerinted megfelelő, akkor bizony lesznek bőven nehézségek a kapcsolatotokban.
Nem a gyereket kell szabadjára engedni, nem arról van szó, hogy nem tudod nevelni, hanem arról, hogy a fejedben lévő gondolatok és leginkább elvárások helyett sokkal nagyobb ereje van annak, amit teszel és ahogyan viselkedsz.
De nem vagy mindenható. Az, amire valós ráhatásod van, az te magad vagy: a saját döntésid, tetteid. És nagyon jó, ha ezt a gyereknevelés során is észben tartod, mert ezek azok, amikkel valójában tanítani és nevelni tudsz.
Néhány egyszerű példa a végére: ha szeretnéd megtanítani a gyerekedet az olvasás fontosságára, de ő szívesebben néz mesét vagy játszik online, akkor nem az a jó megoldás, ha nekiállsz tiltani, magyarázni, győzködni, hanem hogy vacsora után te magad is leteszed a telefont, és a kezedbe veszel egy könyvet. Ez lehet az, ami valós változást hozhat: ha a gyerek azt látja, hogy olvasni jó, hogy együtt olvasni érdekes. Míg ha erőszakkal akarod elérni, hogy szeressen olvasni, nagyjából kudarcra vagy ítélve.
Ahogy arra sem tudod megtanítani, milyen fontos a rendszeres mozgás, ha csak beszélsz róla. Hiába viszed minden délután ilyen-olyan edzésekre – ha szerencséd van, bejön neki, ha nem, akkor utálja. De ha azt látja, hogy hétvégente örömmel viszed kirándulni, időről időre te is felhúzod a futócipőt vagy nekiállsz otthon a nappaliban tornázni, az az élménye lesz meg, hogy mozogni jó, a sport a mindennapok természetes része. És lehet, hogy úgy dönt, hogy akkor is sportol majd, amikor már nem te viszed az edzésekre kötelező jelleggel. (De az is lehet, hogy nem.)
Hiába papolsz neki, hogy beszéljen tisztelettel a tanáraival, ha otthon azt hallja, hogy milyen hülye feladatot adott már megint Marika néni. Nem attól lesz tisztelettudó, hogy te azt akarod, hogy az legyen. Hanem attól, hogy ezt látja tőletek, és ez a természetes számára. Ettől még lehet, hogy kamaszkorában majd elképesztően szemtelen lesz, de ez nem a te kudarcod, hanem az ő aktuális döntése, az ő aktuális reakciója a világra, és a saját érzéseire. Nem beletöltöd az információt, vagy beléneveled, hanem megmutatod neki, szerinted hogyan érdemes csinálni.
Forrás: Instagram.com/unconditional_parenting,
Kapcsolódó cikkek
