Terrence Real családterapeutának köszönhetjük “normális házastársi utálat” kifejezést. A szakember több házasság tematikájú könyv szerzője, többek között a Házasság vagy szövetség? – Modern játszmák egy ősrégi intézményben című párkapcsolati könyvé is.
A szakember a kemény megfogalmazásért rengeteg kritikát kapott. Valóban természetes velejárója a hosszú kapcsolatoknak az időnként feléledő utálat? Ha a gyűlölet – ilyen szélsőséges értelemben – nem is, de hullámvölgy, mélypont egészen biztos beköszönt minden párkapcsolatban. Ennek elfogadása, és a párkapcsolaton, magunkon való tudatos munka a receptje a sikeres házasságnak – erre jutottak a Huffington Post fenti témával foglalkozó írásában, amelyben szakértőkkel járják körbe a fogalmat és a jelenséget.
Frusztráció akad
Több témával foglalkozó ismert személyiség túl erősnek találja az utálat/gyűlölet kifejezést arra az érzelmi mélypontra, ami valóban szinte törényszerűen megjelenik egy idő után a szerelmi kapcsolatokban. A szex tematikában véleményvezérnek számító Ella Dawson szerint a normális kategóriába az tartozik, amikor zavar a másik, frusztrál a társasága, vagy egyszerűen nyűgnek érezzük az együttlétet.
A szoros kapcsolatok szélsőséges érzelmekhez vezethetnek – szögezi le Samantha Rodman Whiten klinikai pszichológus. A házasságnál hasonlóan szélsőséges érzelmeket élhetünk meg, mint a testvéri kapcsolatnál. Itt szintén a harag és a mély szeretet közötti széles érzelmi spektrumon mozog a kapcsolat. Ugyanakkor nem mindegy – teszi hozzá – hogy mennyi ideig érzünk a másik iránt haragot. Ha néhány napnál tovább tart a düh, érdemes párterapeutához fordulni, ha ez sem rendezi a rossz viszonyt, akkor nincs más út, csak a válás.
Fel kell ismerni: a folyamatos boldogság csak illúzió
Szenvedélyes szerelem a végtelenbe és tovább, elszakíthatatlan barátság, csodás gyerekek, akikkel sosincs semmi baj – ilyen illúziókkal vágnak bele a párok a házasságba.
A folytonos boldogság illúziója kapcsán törvényszerű a csalódás.
A házasság olyan, mint az időjárás: a virágzást követi a vihar, aztán kitisztul az ég, majd jön a jégeső… – próbálja megvilágítani egy hasonlattal Becky Whetstone házasság- és családterapeuta a hosszú kapcsolatok változékonyságát.
Hozzuk a gyerekkorunkból a lelki sebeket, rossz mintákat. Ezekből születnek konfliktusok, hiányérzetek, kötődési problémák. Mindannyian áldozatai vagyunk a hangulatingadozásoknak – vannak rossz napjaink, amikor senki és semmi nem jó. És időnként túlzottan magunkra fókuszálunk, önzők vagyunk, vagy fordítva – mártír szerepbe kerülünk, aztán egyszercsak besokallunk. Esendők vagyunk. Persze így természetes hogy a hullámvasúton nem maradunk örökké a csúcson, a kocsi időről időre a mélybe siklik.
Az 1970-es évek óta létezik egy olyan egészségtelen trend, ami a házastársakat ellenfélként ábrázolja – vázolja a problémát Gary Brown párterapeuta. Ebben a felállásban az egyéni “igazság” és érdek védelme elviszi a fókuszt. Így nem marad már lehetőség a kapcsolat gyógyítására, a megoldáskeresésre.
Ha nincs megoldáskeresés, nyitás egymás felé, akkor konzerválódik a rossz érzés, a harag. Eltávolodnak a felek egymástól.
Sean Davis terapeuta és a pár- és családterápiás program professzora saját házasságán keresztül szemlélteti a komplexitást, nehézségeket: „A feleségemmel 25 éve vagyunk házasok, boldogok vagyunk és tele vagyunk szeretettel. (…) Mindkettőnknek voltak olyan időszakai, amikor csapdába esve és egyedül éreztük magunkat. Nem becsültük egymást. Időnként azt éreztem, jobb lett volna, ha mást veszek el, hogy leküzdhetetlen problémák tornyosulnak előttünk, és ez az ő hibája. De amint elült bennem a vihar, letisztultak a dolgok. Rájöttem, hogy a saját rossz érzéseimet igazságtalanul kivetítettem rá.”
Természetesen a bántalmazó és a kiút nélküli kapcsolatból menekülni kell. Ez nem kérdés. De egyéb esetben a házasság egy közös útkeresés lehet, közös utazás, egymás csiszolása.
Az út során megélt hullámvölgyekben meg kell tanulni, mi az, amiért én vagyok a felelős, és mi az, amiért a másik. Mi az, ami csak kivetítés, bűnbakképzés.
Ennek a felismerése persze nem könnyű. A házasság nem cukormázas szerelemként igazán értékes, hanem azért, mert tükörként a lelkünk legmélyebb bugyraival szembesíthet. Ha képesek vagyunk reflektálni magunkra, a folyamatra és a másikra is, akkor a házasság egy soha vissza nem térő lehetőség lehet arra, hogy fejlődjünk.
Nyitókép: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
