A helikopter szülőséget általában a jó szándék vezérli – a gyerekek biztonságának megőrzése és a sikerük elősegítése –, azonban ez gyakran többet árt, mint használ. A tanulmányok szerint a helikopterszülőknek gyakrabban vannak szorongással, depresszióval és alacsony önbecsüléssel küzdő gyermekeik.
A Psychology Today két olyan viselkedési formát mutat, amellyel a helikopterszülők túlzottan részt vesznek a gyermekük életében.
„Körbe-körbe keringés/szálldosás”
A helikopterszülőség az elnevezését onnan kapta, hogy úgy felügyelik a gyermeket, mint egy helikopter, ami köröz felette, és bármikor le tud szállni segíteni, amikor szükséges.
A helikopterszülők szoros kapcsolatot tartanak a gyermekükkel üzeneteken, telefonhívásokon vagy a közösségi médián keresztül. Akár gyakori személyes bejelentkezést is kérhetnek, még akkor is, ha a gyermek távol van az iskolában vagy az egyetemen. Ugyan hasznos lehet tájékozódni a gyermek hollétéről, gyakran inkább érdemes, hogy a gyerekek vegyék fel a kapcsolatot a szülőkkel, amikor szükségük van erre.
Egy, a Journal of Psychosocial Nursing and Mental Health Services című folyóiratban közzétett tanulmány szerint bár a gyerekek folyamatos figyelemmel kísérése azt megakadályozhatja, hogy a szülők aggódjanak, de megzavarhatja a gyermek függetlenségének és önálló hatékonyságának érzését is. Az én-hatékonyság alacsony szintje pedig nagyobb és összetettebb problémákhoz vezethet, mint például az önértékelési problémák, a szorongásos zavarok és a depresszió.
A tanulmány továbbá megállapította azt is, hogy azok a gyerekek, akiknek helikopterszülőjük van, elidegenedhetnek a kortársaiktól. Előfordulhat, hogy a szülők nem engedik a gyerekeiknek azt, hogy bizonyos időszakokban kimenjenek a szabadba, vagy olyan tevékenységekben vegyenek részt, amiket veszélyesnek gondolnak, ami megzavarhatja a szocializációjukat. Az is előfordulhat, hogy ezek a gyerekek inkább elszigetelik magukat, hogy elkerüljék az ötpercenkénti ellenőrzés miatti kínos helyzeteket.
A szülőknek azt tanácsolják, hogy a gyermek növekedésével ne kövessék nyomon minden lépését. Ez arra készteti a gyereket, hogy olyan kulcsfontosságú készségeket fejlesszen ki, mint a kockázatvállalás, a felelősségvállalás a saját biztonságáért, és hogy nyitott és magában biztos legyen.
Közbeavatkozás
Ha a szülő túlságosan részt vesz a gyermeke életében, az egy védő ösztönből fakad. Azonban ez az ösztön fenyegetésként érzékel mindent, ami fájdalmat vagy kényelmetlenséget okozhat. A helikopterszülők gyakran úgy próbálják megvédeni a gyermekeiket a kudarc okozta csalódástól, hogy közben beavatkoznak és maguk veszik kezükbe a gyeplőt. Közbeavatkozhatnak, hogy az elutasítást beleegyezéssé alakítsák, az utolsó pillanatban beugorhatnak, hogy befejezzék a gyermek projektjét, telefonálhatnak, panaszt tehetnek a nevükben, stb. – csak azért, hogy a gyermeküknek ne kelljen szembenéznie a tettei következményeivel vagy egyszerűen az élet dolgaival.
Amikor a szülők mindig ott vannak, hogy elkapják a gyerekeiket, akkor ők soha nem tanulják meg, hogyan kezeljék a csalódást vagy a frusztrációt. Így később nehézségekbe ütközhetnek a kihívásokkal való megbirkózásban.
Egy, a Parenting Culture Studies folyóiratban megjelent esszé kifejtette, hogy az egyik nem megfelelő megküzdési mechanizmus, ami a gyermekben a túlzott védelem miatt alakulhat ki, a szülő hibáztatása. A szülő megvédi a gyermekét minden negatív tapasztalattól, hogy jó szülő legyen, de végül a gyermeke hibáztatni fogja minden olyan problémáért, amellyel felnőttként szembesülhet.
A legrosszabb esetben a túlzott védelem és a szükségtelen közbeavatkozás, ha nem foglalkoznak velük, hosszú távon diszfunkcionális családi dinamikához vezethetnek.
Forrás: psychologytoday.com
Kapcsolódó cikkek
