Kamasz

Drámaian megnőtt a szorongó gyerekek száma Magyarországon

Két és fél éve tört ki a Covid-járvány, a gyermekek mentális állapotára azonban a mai napig komoly hatást gyakorol. Ma már nem csak a felnőttek lehetnek stresszesek – egyre több gyereket is megviselnek a világ problémái.
2022. November 23.
szorongó gyerek
Fotó: Getty

A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia szakemberei egy évvel ezelőtt jelentették be, hogy pár hónap lefolyása alatt a szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig 40%-kal emelkedett. Az azóta eltelt időszakban a drámai helyzet nem változott, sőt, ha lehet, még nagyobb nyomás alatt működik az intézmény. A mentő napi több alkalommal szállítja ide az azonnali ellátást igénylő súlyos eseteket az ország nagy részéről. A betegek közt kiemelkedően sok az önsértő fiatal.

„Megszokottá vált számunkra, hogy folyamatosan érkeznek sürgősségi esetek, a gyermekek mentálhigiéniés állapotának romlása állandósultnak mondható. Különösen az ügyeleti időszakok megterhelőek, hiszen az országban csak néhány intézmény fogad súlyos pszichés állapotban lévő gyerekeket, fiatalokat. Gyakran emiatt a családoknak is sokat kell utazniuk” – mondta el dr. Baji Ildikó kórházigazgató.

A karanténidőszak új helyzeteket is teremtett. Egyrészt volt előnye annak, hogy a társas kapcsolatoktól szorongó fiataloknak nem feltétlen kellett személyesen találkozni, de így is tudtak beszélgetni, másrészt viszont megfigyelhető egy távolodás is emiatt. „Sok gyereknek óriási stresszt jelent az érzelemszabályozás, és minél inkább online élik az életüket, annál kevésbé tudják elsajátítani az offline élet szociális készségeit” – mondja dr. Tárnok Zsanett, a Vadaskert klinikai szakpszichológusa.

A Vadaskertben nemrégiben viselkedésterápiás részleget, egyfajta terápiás központot indítottak, ahol csoportos foglalkozások zajlanak. Ezek segítenek stresszes szituációkban szabályozni az érzelmeket.

A tiniknek már csak azért sem könnyű, hiszen ha a felnőttek körében nő a stressz, az rájuk is hatással van. A reakció pedig személyiségtől függően szorongás, de akár dühkitörések formájában jelentkező impulzivitás is. Az pedig gyerekeknél és felnőtteknél is gyakori, hogy a felhalmozódó frusztráció testi tünetekben is megmutatkozik, hiszen a feszültségben termelődő stresszhormon gyengíti az immunrendszert. Ráadásul a kamaszoknak a külvilág problémái nélkül is épp elég bajuk van, hiszen a helyüket keresik két generáció közt.

Figyelmeztető jelek:

  • éles viselkedésváltozás – akár negatív, akár pozitív
  • visszaesés korábbi életkori szintre
  • lelki bezárkózás, a kommunikáció hiánya
  • alvászavarok
  • evészavarok

Amit megtehetsz:

  • meleg, megnyugtató légkör megteremtése
  • kölcsönös bizalom
  • elérhetőség, állandó lehetőség a kommunikációra
  • támogatás, elfogadás
  • őszinteség a szülők részéről
  • stresszoldó technikák: meditáció, jóga, tudatos légzés
  • elmélyült tevékenységek (rajzolás, gyöngyfűzés, társasjátékozás)
  • rendszeres mozgás