„Édesszájú vagyok. Ráadásul az a fajta, aki a süteményeket elkészíteni is szereti, nem csak elfogyasztani” – mondja magáról Bernáth József, aki legújabb, a BOOOK Kiadó gondozásában megjelent szakácskönyvében a ’80-as, ’90-es évek legmenőbb süteményeinek receptjeit osztja meg.
Előző könyvében azokat a recepteket tette közkinccsé, amiket annak idején az édesanyja szeretett készíteni, most pedig olyanokat gyűjtött csokorba, amikért már gyerekként odáig volt, de valamiért nem kerültek be a családi repertoárjukba.
„Szerencsére a kunhegyesi háziasszonyoknak rendezett versenyen minden évben találkoztam több ilyen sütivel. Ezek közül jónéhány bekerült ebbe a könyvbe. Ráadásul az ország több pontjáról is sikerült további recepteket gyűjtenem hozzájuk. Köszönöm szépen mindenkinek, hogy ilyen segítőkész volt, és megosztotta velem a családja féltve őrzött titkát úgy is, hogy tudták: ezek után mindenki számára elérhetők lesznek. Valószínűleg ők is büszkén lapozgatják majd ezt a könyvet, és mosolyogva állnak meg annál az oldalpárnál, amihez ők szolgáltatták a receptet alapul” – árulja el Bernáth József a kunsági perec és az új szakácskönyve kapcsán.
Kunsági perec
Hozzávalók a tésztához:
- 90 g tej
- 20 g kristálycukor
- 460 g finomlisz
- 15 g friss élesztő
- 120 g sertészsír
- 120 g margarin
- 8 g finom só
- 120 g tejföl
Hozzávalók a sós bevonathoz:
- 50 g finomliszt
- 15 g finom só
- 100 g hideg víz
Így készül:
- A tejet meglangyosítjuk (ezt akár mikróban is megtehetjük), a cukrot és egy csipet lisztet a kimértből hozzáadunk, és belemorzsoljuk az élesztőt. Amíg az élesztő felfut, addig a lisztben
elmorzsoljuk a zsiradékokat, majd a sót, a tejfölt, és végül a tejes élesztőt is hozzáadjuk. - Addig dolgozzuk a tésztát, amíg összeáll. Frissen tartó fóliába csomagoljuk, és legalább 1 órán keresztül a hűtőben pihentetjük.
- A sós bevonathoz elkeverjük a lisztet a sóval, majd a vizet apránként hozzáöntjük, és az egészet csomómentesre dolgozzuk. Aki ennél a műveletnél biztosra szeretne menni, az kanál helyett használjon kézi habverőt.
- Közben a sütőt előmelegítjük 175 °C-ra. A pihentetett tésztából 28–30 grammos darabokat csípünk ki, és a konyhapulton vagy vágódeszkán vékony tésztakígyókat sodrunk belőlük. Ha jól dolgoztunk a tészta összeállításánál, akkor ennél a fázisnál nincs szükségünk plusz lisztre – anélkül sem fog tapadni, ragadni a tésztánk.
- Körülbelül 30–35 cm hosszúra sodorgatjuk, majd a két végét befordítva, azokat egymáson keresztezve perecet formázunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, majd egy kanál segítségével vékony sugárban megcsorgatjuk a sós masszával.
- A meglocsolt pereceket az előmelegített sütőbe helyezzük, és 15–18 perc alatt tetszőlegesen barnára sütjük. (Nemcsak akkor lesznek ropogósak, ha sötétre sütjük őket – ha kihűlnek, a világosak is ropogni fognak.)
Nyitókép: Szendeff Lőrinc, BOOOK