Család

Ikergyerekeket nevelő, terhes egyedülálló anya – így néznek ki a napjai

Ikres édesanyának lenni csodálatos, de egyben kimerítő is. Pláne, ha az anya egyedülálló. És pláne akkor, ha gyereket vár.
2023. Március 06.
any ikrekkel
Kép: kallmesam_plustwo / Instagram

Nicasha Martin alig 29 éves volt, amikor egypetéjű ikerlányai, Nuri-Symone és Zuri-Selene megszülettek. Mindez egy világjárvány kellős közepén történt. Az idei év újabb kihívást hoz számára, áprilisra várja harmadik gyermekét.

A Jamaicában született, de később a családjával New Yorkba költözött és már egyetemre is ide járt Nicasha az egészségügyben dolgozik. Két kisgyerekkel és egy úton lévő harmadikkal nincs könnyű helyzetben, de szerencsére családja, szülei támogatására számíthat. Ahogy fogalmaz, a kis faluja nélkül elveszett lenne. A parents.com-on megjelent cikkében bepillantást enged a mindennapjaikba, ebből közlünk most részleteket. Íme, így telnek egy egyedülálló, teljes munkaidőben dolgozó édesanya mindennapjai két ikerlánnyal, a nyolcadik hónapban.

Hétfő

Reggel 6 óra

Felébredek, és mindent megteszek, hogy 8 hónapos terhes pocakomat úgy gördítsem ki az ágyból, hogy ne ébresszem fel az ikreket. Sikerül is. Még mindig mélyen alszanak. Gondoskodom a személyes higiéniámról, mentálisan felkészülök a napra, beveszem a terhesvitaminjaimat, és – természetesen – gyorsan végigpörgetem a közösségi médiát, hiszen időben felébredtem.

Reggel 6:30

Elindulok az ikrek szobájába, hogy kiválasszam a mai ruháikat. Előveszek néhány hajbavalót is, ha esetleg szükségem lenne rájuk.

Igyekszem pelenkát cserélni és felöltöztetni őket anélkül, hogy felébreszteném őket. Ez működik a legjobban nálunk, mert így senki sem nyűgösködik, és gyorsabban tudok haladni.

6:50

A konyhába megyünk. Becsomagolom az uzsonnás dobozomat és az ő reggelijüket, a bölcsibe vezető, majd a hazafele útra. Megkapják a vitaminjaikat és némi gyógyszert, mert nem teljesen egészségesek. Utána elmennek fogat mosni, ebben a Papa vagy a Nana segít nekik. Ma a Papa.

7 óra

Nana is fent van már, készülődik a munkába. Ráad az ikrekre egy pulóvert, mert kint kicsit hideg van.

7:20

Az utolsó ellenőrzéseket is elvégeztük a rágcsálnivalók, poharak, táskák és ételek tekintetében, és elindulunk az autó felé. Már 8 hónapos terhes vagyok, és nem tudom tovább cipelni az ikreket, de Papa mindig talpon van, és kiviszi őket helyettem. Pár percet azzal töltenek, hogy megpróbálják megpillantani a maradék holdat, és megszámolják a madarakat, amelyek úgy döntöttek, hogy a közelben ücsörögnek.

Reggel fél nyolc

Becsatolom az ikreket az autósülésükbe. Az ikreket vízzel és gyümölccsel látom el az útra, és elindulunk az egyórás, forgalommal teli útra a bölcsibe és a munkahelyemre.

8:20

Végre megérkeztünk a bölcsibe. Megmosom az arcukat, szájfényt teszek fel, és besétálok velük a reggelihez. Megvárom, amíg kiszolgálják őket, puszit adok nekik, és azt mondom: “Később találkozunk!”. Az elején volt sírás, de mostanra már jól beilleszkedtek, és néha még vissza is integetnek nekem.

8:30

Beérek a munkahelyemre, és a nap hátralévő részét azzal töltöm, hogy alig várom, hogy újra láthassam az ikreket.

16:30

Előkészítem az ikrek poharait a hazafelé útra. Elmosom, friss gyümölcslevet és jeget teszek bele, és előkészítem a rágcsálnivalókat is.

16:55

Elindulok a munkahelyemről, és körülbelül 10 perc múlva megérkezem az ikrekért.

17:10

A bölcsiben nagy mosolyok, nevetés és sok-sok futás fogad. Már nagylányok, így kinyitják nekem az ajtót.

Bemásznak az üléseikbe. Becsatolom őket, és hozom nekik a rágcsálnivalókat/italokat és játékokat az autóútra. Becsatolom magam, majd elindulunk hazafelé az egyórás csúcsforgalomban.

18:30

Hazaérünk végre, kipakoljuk a csomagjainkat, és irány befelé! Nana fogad minket, aki épp a laptopján dolgozik. Az ikrek imádnak vele lenni. Kihasználom, hogy Nanával vannak elfoglalva, és lezuhanyzom, majd elpakolom a csomagjainkat.

Este 7 óra

Vacsorát készítek – általában valami gyorsabbat, hogy időben ágyba kerülhessünk. Ez általában rizst és húst jelent vagy valamilyen tésztát. Körülbelül fél órával később leülünk vacsorázni a tévé elé.

Este 8 óra

Elkezdünk készülődni a lefekvéshez: megmossuk a fogainkat. Még mindig együtt alszunk, így mindannyian bebújunk az ágyamba, hogy kipihenjük magunkat egy újabb munkanapra.

Nagyjából ez a hétköznapi rutin, de előfordul, hogy a nap nehezebben indul. Így volt kedden is, képtelen voltam időben felkelni. Így gyorsabban kellett csinálnom mindet. Totális káosz lett volna, ha nincs Nana és Papa.

Szerdán nem sikerült úgy felkelnem, hogy ne ébresszem fel a lányokat. Hiába már nagy a hasam, nem mozgok olyan ügyesen. Így együtt megyünk a fürdőszobába. Leülnek a vécére, babrálnak a csappal, és nézik, ahogy zuhanyozom, és végig azt kérdezgetik, mit csinálok. Ma reggel fogat mosok nekik, és segítenek kiválasztani a ruháikat. Segíteni akarnak, megragadják a cipőjüket, és maguk veszik fel, mert már nagylányok, és meg tudják csinálni a segítségem nélkül is – ahogy ők mondják.

Beérünk a bölcsibe, majd én a munkába. A napomat azzal kezdem, hogy telefonálok és ellenőrzöm az e-maileket. Találok egy kis időt arra is, hogy tartalmat posztoljak az Instagramon. A posztok nem írják magukat! Előző este kellene elkészítenem, de inkább halogatom. Jobban szeretek akkor írni, amikor ki is teszem.

16:55

Ez a kedvenc napszakom. Olyan nyugodt és boldog vagyok, amikor az ikrekért megyek.

17:15

Megtalálom az ikreket a termükben. Éppen falatoznak és várják, hogy megérkezzen a mama.

17:20

Becsatoljuk az öveket és elindulunk. De ma megállunk kajálni valahol! Szerencsére az ikrek nem válogatósak. Kicsit macerás kiszedni őket a kocsiból, átvinni őket a parkolóban, be az étterembe, hogy rendelhessünk, várni az ételre, majd cipelni az ételt és tartani őket, miközben átmegyünk a parkolóban… De ez a kaja készen van és nem kell mosogatni – megéri!

Csütörtök

33 hetes terhes vagyok, így heti rendszerességgel találkozom a szülészorvossal. Szerencsére ugyanazon a környéken dolgozom, mint ahol a rendelő is van, így nem kell szabadságot kivennem, csak az ebédszünetemben beugrok. Ma, és hetente egyszer így néz ki a délutánom.

A lányok ma este eldönthetik, hogy a szobájukban játszanak vagy a nagyszüleikkel lesznek mielőtt lefektetem őket. Amíg ők játszanak, addig nekem pihenőidőm van, rám fér az egész napos rohanás után. A legtöbbször egyébként azt választják, hogy velem nassolnak az ágyban és ez engem is nagyon boldoggá tesz!

Péntek

6:45

Péntek van, és én már csak vonszolom magam. Ma szuper későn kezdünk, és én beletörődöm. Lezuhanyozom és közben fogat mosok. Rágcsálnivalót teszek az ikreknek az uzsonnás táskába, és megtöltöm a poharukat. Nincs időm magamnak ebédet csomagolni, ezért ma étteremben eszem.

Reggel 7 óra

Teljesen felöltöztetem őket, és amíg alszanak, megigazítom a hajukat is. Felébrednek, vizet isznak.

Iszonyú nagy a forgalom, csak 9-re érek be dolgozni.

16:55

Elindulok az ikrekért, és izgatott vagyok, mert végre hétvége van. Megcsináltuk!

18:00

Hazaérünk, és nem kell sietnem a vacsorával vagy a fürdéssel, mert nem kell másnap hajnalban kelnünk.

Szombat

Reggel 8 óra

Szombaton aludni kell, ha ikreket nevelsz. Az ikrek ébredés után egyenesen Nana és Papa szobájába mennek. Négyen lógnak, amíg én kitakarítom a konyhát, és mindenkinek reggelit készítek.

9:30

Megreggelizünk, és az ikrekkel úgy döntünk, hogy ezen a szombat reggelen Nanával együtt megyünk a templomba. Legtöbbször azért megyünk, hogy az ikrek láthassák a dédszüleiket.

10 óra

Zuhanyozunk és felöltözünk abban a reményben, hogy 11 órakor indulunk, de valójában soha nem indulunk 11:30 előtt. Mindhármunk felöltözése a templomba egy kicsit hosszadalmas, de mindig megéri!

12 óra

Eljutottunk a templomba!

14 óra

A templom után elindulunk bevásárolni Nagyival. Gondoskodik róla, hogy jóllakjunk.

17:30

Hazafelé tartunk, hogy kipihenjük az újabb mozgalmas napot. Az ikrek szundikáltak egy kicsit a kocsiban, így nem fognak egyhamar lefeküdni. De ez nem baj – itt az ideje a játéknak! Kint töltünk egy kis időt a kertben és a slaggal játszunk, és nagyon jól érzik magukat!

Este 7 óra

Itt az ideje egy nagy fürdésnek!

Este fél nyolc

Az ikrek éhesek, és én is. Szerencsére a Papa mindannyiunknak vacsorát készített.

Este 8 óra

Az ikrek a szobájukban játszanak. Elkezdem előkészíteni a holnapi napirendemet, mivel vasárnap forgatási nap lesz. Szombaton nincs meghatározott lefekvési idő, így akkor alszunk el, amikor csak akarunk.

Vasárnap

8:00

Felkelünk és megreggelizünk.

9:00

Itt az ideje a fürdésnek és hajmosásnak.

11:30

Az ikrek játszanak, locsolnak a Papával, és segítenek Nanának kitakarítani és kiválogatni a szennyest, míg én lezuhanyozom és felkészülök a forgatásra.

17 óra

Mindannyian kimerültünk, ez kemény munka. Az ikrek lefekszenek aludni. Egy kis időt töltök Instagram vázlatok készítésével, képek szerkesztésével és márkamenedzsereknek küldött e-mailekkel. Nekem is szundítanom kellene, de nem teszem.

Este 7 óra

Az ikrek felébredtek, és itt az ideje újra enni! Vasárnaponként az ikrek, Nana és én elmegyünk a dédiékhez vacsorázni. Az ikrek imádnak a dédszülőkhöz menni, és én is szeretem, nézhetem, ahogy az ikrek körbe-körbe szaladgálnak körülöttük.

20:30

Hazafelé tartunk, a lányok már alszanak a kocsiban. Egy újabb sűrű hét végére értünk. Hálás vagyok a szeretetért és támogatásért, amit a családomtól kapunk, azért, hogy nem vagyok egyedül. Szerintem több mint jól boldogulunk.

Forrás: parents.com