Család

Josh Duhamel elmondta, hogyan reagált fia amikor megtudta, hogy kistestvére lesz

A színész és felesége, Audra Mari első közös gyermeküket várják.
2023. Szeptember 23.
(Fotó: Arnold Jerocki/Contributor/Getty Images)

Josh Duhamel a napokban a Parade magazinnak adott egy interjút, amiben elmondta, hogy nagyon izgatott, hogy kétszeres édesapa lesz. A színész megosztotta azt is, hogy Fergie-vel közös tízéves fia, Axl is nagyon izgatott, hogy nagytestvér lesz, de volt néhány kérdése. „Olyanok, mint: »Várj, most az leszek – de te még mindig szeretni fogsz, igaz?«. Azt feleltem: »Hát persze, hogy továbbra is szeretni foglak«. És azt kérdezte: »De akkor is én leszek az elsőszülött fiad, igaz?«. Én azt válaszoltam: »Igen, még mindig te vagy az elsőszülött fiam!«” – mondta el Duhamel a portálnak.

„Ő egy nagyon kedves gyerek. És kedveli a babákat!” – osztotta meg a színész. „Én is így voltam az ő korában. Mindig kedveltem a babákat. Van bennük valami. És nagyon jóban van a kisebb gyerekekkel. Szerintem nagyszerű bátyja lesz” – mondta a színész.

Duhamel egyébként egy korábbi interjúban azt is elárulta, hogy Axl már egy névötlettel is előállt, és azt szerette volna, ha a baba Gary lesz. De úgy tűnik, hogy a színésznek nem igazán tetszett meg ez a név.

Teljesen természetes, hogy egy nagyobb testvérnek vannak aggodalmai és kérdései, amikor megtudja, hogy kistestvére érkezik. A testvérré válás is egy folyamat – erről itt írtunk korábban –, és korábban ahhoz is adtunk ötleteket, hogyan érdemes felkészíteni a nagyobb gyermeket a változásra.