Család

Király Viktor még mindig külön él feleségétől, de együtt ünnepelték kisfiuk harmadik születésnapját

Hároméves lett Kolen, Király Viktorék kisfia. Feleségével nemrég különköltöztek, de együtt nevelik gyermeküket.
2023. Május 17.
király viktor
Fotó: Getty

Fél éve már, hogy Király Viktor és felesége, Anita házassága válságba került. Bár a pár azóta is küzd a kapcsolatért, a fiatal szülők még mindig nem élnek egy fedél alatt, ami megviseli az énekest – írja a Blikk.

A Megasztár negyedik szériájának győztese sokáig kereste az igazit, mire egy buliban megismerkedett Anitával. Viktor 2020. januárjában feleségül vette szerelmét, aki akkor már a gyermeküket várta. Néhány hónappal később, Kolen érkezésével pedig igazi családdá váltak.

Kívülről úgy tűnt, idilli az életük: olyannyira megvolt közöttük az összhang, hogy közös vállalkozást is indítottak, együtt kezdtek kozmetikumokat forgalmazni. Persze a külvilág sosem lát bele egy párkapcsolatba, mégis sokakat meglepett a hír, hogy a pár házassága válságba került. Már nem osztottak meg közös tartalmakat a közösségi oldalaikon, holott korábban mindennaposak voltak a szerelmes bejegyzések.

Miután a Blikk megírta, hogy Anita és Kolen egy ideje már elköltözött a családi házból, az énekes is beszélt a dologról. Úgy nyilatkozott, továbbra is sok időt töltenek hármasban, és mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a kapcsolatukat.

A Blikk most rákérdezett, sikerült-e döntésre jutniuk. – Továbbra is próbálkozunk, küzdünk a házasságunkért, és meglátjuk, mire jutunk. Mindent megteszünk azért, hogy minden olyan legyen, mint régen. Bármi is történt közöttünk, Anita fontos a számomra – fogalmazott Viktor, aki a hétvégén a feleségével közösen ünnepelte kisfiuk harmadik születésnapját.

– Nagyon jól telt a születésnap, együtt ünnepeltünk a családdal, és remekül érezte magát mindenki. Hihetetlen, hogy Kolen már ilyen nagyfiú, nagyon büszkék vagyunk rá – tette hozzá.

Szavaiból kiderül, hogy bármi történjék is a szülők között, az első számukra az, hogy fiuk jól legyen. Mi mindenesetre drukkolunk nekik.