Család

Kompetenciamérés: minden évfolyamon, minden mérési területen rontottak a diákok

Nyilvánosságra hozták a 4-11. osztályosok 2023-as mérési eredményeit.
2024. Június 19.
gyerekek iskolában
Kép: Getty Images

A kompetenciamérést 4. évfolyamtól 11. évfolyamig minden tanulóra kiterjesztették, ráadásul már nemcsak két, hanem akár hat tárgyból is tesztet írnak a diákok. A 2023-as mérések során vizsgálták a 4-11. osztályos tanulók szövegértési és matematikai képességeit, a 6-11. osztályosoknál a természettudományos műveltségét, továbbá a 6-8. évfolyamos tanulók angol és német nyelvtudását. Ezeket az iskolákban biztosított számítógépeken kellett megoldani. Összesen 3069 intézmény 528 347 tanulója vett részt 2023. március 20. és június 9. között a kompetenciafelmérésen.

Az eredményeket a mérések után nagyjából egy évvel, a napokban hozta nyilvánosságra az Oktatási Hivatal. Közleményükben azt írják; 2023-ban a 6. 8. és 10. évfolyamon minden mérési területen alacsonyabb átlageredmények születtek, mint 2022-ben. Régiónként azonban nagy különbségek vannak: míg Budapesten és Nyugat-Magyarországon jellemzően jobb eredmények születtek, addig az észak-magyarországi vármegyékben élő gyerekek eredményei jóval elmaradnak az átlagtól.

A legjobban teljesítő hatodikosok Budapesten 1487 pontot szereztek szövegértésből, Csongrád-Csanád vármegyében 1472, Vas vármegyében pedig 1471 pontot, ami magasabb, mint az országos átlag. A leggyengébben teljesítő vármegyékben még az 1400 pontot sem érték el:

  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1395,
  • Heves megyében 1391,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1372,
  • Nógrád megyében 1369,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 1350 pontot szereztek

Hasonló tendencia látható más évfolyamokon is. Míg az országos szövegértés átlag a 8. osztályosok esetében 1513 pont lett, addig a budapesti diákok 1568 pontot szereztek. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek 1434-et, a 10. évfolyamon pedig – ahol az országos átlag 1538 pont lett – a Győr-Moson-Sopron vármegyei diákok teljesítettek a legjobban. Összesen 1627 pontot értek el.

Nemek szerint vizsgálva az eredményeket elmondható, hogy míg a természettudományos tantárgyakból jellemzően a fiúk, addig szövegértésből a lányok teljesítettek jobban.

Az eredmények romlását az Oktatási Hivatal a Covid-19 járványhoz illetve az online oktatáshoz köti.

 

(Eduline)