Család

Sok lány életét teszik tönkre a “mandulaanyák”

Mi az a "mandula anyuka"? Szomorú igazság a gyorsan terjedő szülői trend mögött.
2022. Október 28.
Fotó: Getty

“Édesanyám bátorított és megdicsért ezért” – mondta az egyik néző a vitatott kifejezésről, amely az elmúlt hetekben terjedt el a közösségi médiában.

A „mandula anyuka” kifejezés az utóbbi időben az egész TikTokon elterjedt, ami jó, mert így beszélhetünk egy jelenségről, de persze rosszat is jelent.  A kifejezést Yolanda Hadidnak, Gigi és Bella szupermodellek édesanyjának köszönhetjük, ő egyébként még büszke is rá – írja a Kidspot.com.

De mi az a mandula anyuka?

Yolanda Hadid, aki maga is modell és valóságshow-szereplő elmesélte, hogy kamaszkorukban a lányai „úgy ettek, mint a férfiak”. Azt mondta nekik, hogy választaniuk kell a sport és a modellkedés között – mivel a két dolog más és más testalkatot kíván.

De előfordult olyan is (ez a videofelvétel vírusként terjedt a neten), hogy Gigi felhívta az anyját, mondván, “nagyon gyengének” érzi magát az éhségtől.

Válaszul Yolanda azt javasolta neki, hogy egyen egy pár szem mandulát, és jól rágja meg, attól majd helyrejön.

Amikor az emberek kritizálták ezt a fajta hozzáállást, Yolanda közzétett egy klipet a TikTok-csatornáján, amiben egy nagy tál mandulával pózol, körbejárja a házát és a kertjét, miközben flegmán eszeget.

Bár ő volt az, aki étkezéshelyettesítőként visszahozta a mandulát a reflektorfénybe, az igazság az, hogy a megkérdőjelezhető étkezési stratégia már egy ideje létezik. Népszerű volt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején, amikor a média erős nyomást gyakorolt ​​a fiatal lányokra az irányban, hogy legyenek minél karcsúbbak.

Sajnálatos módon a nyomás nagy része az anyjuktól származott, amint azt a #mandulamamák hashtag is bizonyítja. Egy TikTok-felhasználó például azt írja, amikor gyerekkorában éhségre panaszkodott az anyjának, ő azt mondta neki: “Nem vagy éhes, csak unatkozol.”

A mandula anyák nemcsak szigorú diétakultúrát kényszerítenek gyermekeikre, hanem állandó megjegyzéseket tesznek a súlyról és arról, hogy a karcsúságért meg kell szenvedni. Egy szakértő, Dr. Karla ezt úgy nevezi: a vékonyság-adta kiváltságokra való törekvés. Szerinte a mandula anyák a sovány kiváltságok hajszolásának rabjai, és számukra öröm és dicsőség, ha gyereküket is bevonják ebbe, miközben – hangsúlyozza – a gyermek súlya teljesen lényegtelen.

@imecommunity #Inverted Almond Moms are addicted to the pursuit of thin privilege and get a dopamine hit by subsuming their child in their disordered eating. The child’s weight is completely irrelevant. #almondmoms #yolandahadidflop #narcissisticparents #pediatriciansoftiktok #lifeandweightcoach #obesitydoctor ♬ original sound - Dr. Karla

A videó egyik nézője ezt írta: “Tiniként egy időre abbahagytam az evést, és rendkívül sovány voltam. Édesanyám bátorított és megdicsért ezért.”

Egy másik megosztotta: “Van egy mandula apám. Mindig megjegyzést tett az alkatunkra, miközben ő azt evett, amit csak akart, mégis vékony volt.”

Dr. Trupti Prasad melbourne-i gyermekorvos így nyilatkozott: „Arra biztatnám az embereket, hogy figyeljenek testük evésre adott jelzésére, és válasszanak tápláló ételt, ha éhesek. “A mandula minden bizonnyal része lehet ennek – remek nassolnivaló és rendkívül tápláló –, de önmagában kevés.”

Dr. Prasad hozzátette: “Szülőként nagyon fontos, hogy példát mutassunk gyermekeink számára az ételekkel és a testképpel kapcsolatban is, és segítsünk nekik ellenállni néhány alattomosabb táplálkozási és soványsággal kapcsolatos üzenetnek.”