A mesterséges intelligencia (vagy AI, azaz Artificial Intelligence) megjelenése a mindennapokban kétségtelenül a 21. század egyik meghatározó folyamata. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy idén a fizikai Nobel-díjat elnyerő John Hopfield és Geoffrey Hinton a gépi tanulás terén végzett munkájukkal érdemelték ki az elismerést. Mint minden forrdalmi újdonság megjelenésekor, a közvélemény itt is kissé gyanakvóan reagál az új technológiára: van, aki lelkesen kísérletezik, mi mindenre képes, mások aggódva figyelik a valóban szédítő sebességű fejlődést, mert nem látszik, milyen irányokba mehet a későbbiekben.
Lehet, hogy semmi sem igaz?
A közösségi médiában egyre-másra jelennek meg fantasztikus fotók, amelykről néha nagyon nehéz megállapítani, hogy valódiak, vagy mesterséges intelligencia használatával generálták őket. Ugyanez a helyzet a szöveges tartalmakkal és az egy-egy poszthoz érkező hozzászólásokkal is. Az ügyfélszolgálatokon egyre gyakoribb, hogy valódi munkatárs helyett egy chatbot válaszol a kérdéseinkre és oldja meg a felmerülő problémánkat. Olyan mennyiségben ömlenek az információk ránk, hogy egy idő után bele is fáradhatunk a szűrésbe, válogatásba, és már meg sem próbáljuk megállapítani, mi mennyire valódi. Ennek a jelenségnek már neve is van: ez az információs tanult tehetetlenség.
Ezzel a jelenséggel együtt jár egy általános elbizonytalanodás is, ami akár szorongássá is fokozódhat. Egyre gyanakvóbbak leszünk minden kapott információval szemben, egy kicsit talán lemondunk arról, hogy vannak alapvető tények, amelyre a ma ismert világunk épül.
Ha valaki idáig eljut, akkor két út áll előtte. Az egyik, hogy önvédelemből elzárja magát az információktól, és hagyja, hogy a világ elmenjen mellette. A másik, hogy elkezd hinni az összeesküvés-elméletekben, mert ha semmi sem biztos, akkor miért ne lehetne éppen ezekben az igazság? Mind a kettőre bőven láthatunk naponta példákat. Ha a felnőttek esetében, akiknek jó eséllyel már van egy kialakult világképük, ez ilyen erős, akkor érdemes belegondolni, mit érezhet egy gyerek, aki éppen most fedezi fel a világot, és hirtelen azzal kell szembesülnie, hogy minden és az ellenkezője is ugyanúgy igaz lehet! Ilyenkor különösen felértékelődik, ha van olyan megbízható felnőtt kéznél, akitől lehet kérdezni.
Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy az iskola a kérdések és válaszok színtere legyen a tananyag ledarálása helyett.
Ha valaki elsősorban a közösségi médiából próbál tájékozódni a világ dolgairól, jó ha tudja: ezeken a platformokon gyorsabban terjednek a dezinformációk, mint a valódi tudományos eredmények és szakértői vélemények, egyszerűen azért, mert könnyebben érthetőek, és mivel a közösségi felületek a megosztásokból és interakciókból élnek, ezért csak részben korlátozzák ezek terjedését. Soha nem volt még fontosabb a tudatos fogyasztói hozzáállás, amit az idősebb generáció a saját bőrén tapasztal és tanul meg, de a fiatalabbak számára jól jöhet az útmutatás az egyébként is rengeteg megtanulandó dolog között.
Előtérben a valódi értékek
Hogy a mesterséges intelligencia és a tanulás-tanítás kapcsolata mennyire élő és égető kérdés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hazánkban is egyre több pedagógiai szakmai vita és műhelybeszélgetés foglalkozik a témával. A Történelemtanárok Egylete éves konferenciájának is ez volt a központi problémafelvetése idén. A kérdést kitágítva a nap első felében elhangzó előadásokon szó esett az álhírekről és a különféle politikai kampányokról, melyekben egyre nagyobb teret kap az AI, és így egyre nehezebb eldönteni, mi az ember által készített, és mi a mesterséges intelligencia által generált információs tartalom. A nap második felében pedig szakmai kerekasztal-beszélgetés keretében osztották meg egymással pedagógusok, milyen tapasztalatuk van a mesterséges intelligencia megjelenésével a napi gyakorlatban, mennyiben hátráltatja vagy segíti ez a munkájukat, milyen lehetőségeket és veszélyeket látnak abban a technológiai forradalomban, amelynek kétségkívül még csak a kezdetén járunk.
Azzal egyre gyakrabban találkoznak a tanárok egy-egy iskolai feladat kapcsán, hogy a gyerekek a ChatGPT segítségével találják meg a választ, vagy komplett fogalmazásokat íratnak a programmal, és azt sajátként próbálják meg bemutatni. Ezek most még könnyen kiszűrhetők egy olyan jelenség miatt, amit Krekó Péter „bullshit-problematikának” nevezett a TTE konferenciáján elhangzott előadásában. Rámutatott arra, amit valószínűleg már mindannyian tapasztaltunk, ha az OpenAI chatprogramját használtuk: általában választékosan megfogalmazott szöveget kapunk viszonylag nagy terjedelemben, de kevés valódi információtartalommal.
A teljes cikket az nlc.hu oldalán ide kattintva éred el.
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
