A történetét – érthető okokból – csak név nélkül vállaló anya arról írt, hogy négyéves a nagy, egy hónapos a kicsi. Nincsenek nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, a férje pedig több műszakban, gyakran napi tizenkét órákat dolgozik. Egyedül tartja otthon a frontot, a babához éjjel kétóránként kel, óvodása figyelmének lekötése pedig óriási kihívás számára az ezernyi teendő mellett. “Éjszakázom, nappal fáradt vagyok, főzök, mosok takarítok, el kell látni a családot. Nem tudom, miként oldok meg heti százhatvannyolc órát úgy, hogy mindenki jól érezze magát. Tényleg olyan ördögtől való, hogy az újszülöttel otthon lévő anya óvodába hordja a nagyobbat nyáron?” – tette fel a kérdést.
“Senkit nem akarok megbántani – hangzott el a bántalmazó retorika egyik klasszikus kulcsmondata – de minek szül az, aki nem bír el a saját gyerekével? És aki tudja, hogy nem megy neki, annak minek két gyerek?”. Kétezer-négyszáz lájk. Ezután jöttek sorban a dörgedelmes intelmek, ezekből most a teljesség igénye nélkül idéznék: “El kell dönteni, az ovinak szülsz-e vagy magadnak?”, “Nekem bezzeg minden, három gyerekemmel töltött perc ajándék, pedig nekem sincs segítségem”. Megérkeztek azok az érvek is, miszerint a felnőtt embereknek is minimum húsz nap szabadság kell, hogy ki tudjanak kapcsolódni, a kicsi gyerek se bírja hát a szigorú óvodai napirendet egész évben, neki is kell a lazítás. Felmerült továbbá, hogy az “idegen” nevelőkkel és “idegen” gyerekekkel teli “fülledt” csoportszobában” az égadta világon semmilyen más élmény nem éri a csemetét, csak stressz. Itt azért többen leírták, hogy a napot a többség az udvaron tölti.
A poszt pillanatokon belül több ezer kommentet kapott, és kilencven százalékuk borzasztóan elítélte a nehéz helyzetben lévő anyatársat, aki segítséget kérni érkezett a csoportba. Anélkül, hogy helyzetét, körülményeit ismernék. Hiszen honnan tudjuk, mennyire nehezen kezelhető, aktív gyerek a nagy, mennyire hasfájós a kicsi, és miféle ember az illető párja, képes-e egyáltalán a mosógépbe dobni a ruháit a nap végén, nemhogy a gyerekekkel foglalkozni. Nem tudjuk, milyen mentális és fizikai állapotban van az anya, és van-e tervben a gyerekek mellett olyan megélhetéshez szükséges, fontos projekt, mint egy iskola, tanfolyam, nyelvvizsga, jogosítvány. Az egyik óvónő készséggel belátta, hogy valóban nem ismeri a név nélkül kérdezőt, viszont vannak a csoportjában olyan gyeden lévő anyák, akik “hétre hozzák a nagyot, és fél öt után esnek csak be érte” – igaz, vallotta be, róluk sem sokat tud. Fogalma sincs, hogy esetleg nem vállalkozó-e a házaspár mindkét tagja, így aztán a 48 ezer forintos gyed mellett az anya is dolgozik otthon a babával a mellén, vagy netán nem beteg szülőhöz, nagyszülőhöz rohan-e a totyogóssal a hátán, aminek kínjától óvná a nagyot. Nem, nem tud semmit, de azért ítélkezik.
Az anya szempontjain túl – azzal kezdtem a sort, hiszen azon áll vagy bukik a gyerekek jólléte is, elvégre kimerült, fásult, kiégett anyának csak problémás kicsinye lehet – felmerül persze az a kérdés is, hogy vajon miért fekete-fehéren látják a helyzetet a kommentelők. Miért nem gondolnak arra, hogy a nyári ovi sokkal rugalmasabb, mint az év közbeni, hiszen ilyenkor nem zajlik nevelési munka a termekben? Hiányozhat a gyerek akár napokat, egy-egy hetet, járhat fél tízre, hazavihetik korán. Nem biztos, hogy a kérdést feltevő anyuka minden nap vinné a nagyot oviba: lehetséges, hogy a legnagyobb hőségben inkább strandra, vízpartra kirándulna a gyerekekkel, esetleg alapból csak heti három napot ovizna a gyerek. Nem valószínű, hogy fél hétkor „behajítaná a kölköt” a csoportszobába. Elképzelhető, hogy sokszor hazavinné ebéd után, játszanának otthon, a baba még alszik délelőtt, addig ő utoléri magát, a nagy meg kortársak között, felügyelet mellett játszik az udvaron. Tud ő is pihenni és lazítani, és nem folyton azt hallja: “csitt, hagyd aludni a babát”, “várjál, épp főzök”, “nem tudok játszani, mert örülök, hogy végre alszik, és elintézhetem a hivatalos ügyeket”.
Igen, elképzelhető, hogy a nagy testvér az óvodával sokkal jobban jár, mintha állandóan otthon volna, az újszülött, csecsemő mellett átmenetileg háttérbe szorítva. Meglehet, hogy az anya így sokkal inkább képes volna minőségi időt tölteni a nagyobbikkal, és így mindketten sokkal kiegyensúlyozottabbak volnának, a kapcsolatuk bensőségesebb lehetne. Persze ezt sem tudjuk, elvégre nem ismerjük a kérdezőt. Egy dolog azonban biztos: ha beismernénk, hogy nem csak az lehet az egyedüli üdvözítő megoldás, amit mi annak hiszünk, még akár szolidáris, egymást támogató anyakörök is kialakulhatnának. És akkor kevesebb volna az olyan magányos, fáradt, kétségbeesett édesanya, aki kénytelen egy Facebook-csoportban virtuális koporsóba temetni szülői kompetenciája maradékát, hiszen ezek az anyák összejárnának és segítenék egymást… aztán ki tudja, talán még arra a fránya nyári ügyeletre se volna szükség.