Család

Nyári időszámítás: ekkor kell majd átállítani az órákat

Mutatjuk, mikor lesz idén a tavaszi óraátállítás.
2024. Március 19.
(Kép forrása: Getty Images)

Az idén húsvétvasárnapra esik majd a tavaszi óraátállítás időpontja, tehát március 31-én vasárnap kell majd hajnalban 2:00 óráról kell(ene) 3:00 órára előretekerni az órát – legalábbis elvileg, hiszen a legtöbb eszköz magától átáll, és természetesen általában a többin sem éjjel állítjuk át az időpontot otthon.

A nyári időszámítás minden évben március utolsó vasárnapján kezdődik. Így idén a nyári időszámítás kezdete március 31. (húsvét), míg a nyári időszámítás vége majd október 27-én – október utolsó vasárnapján – lesz, írja az eduline.hu alapján a 24.hu.

Az óraátállítás sokakat meg szokott viselni, és évek óta téma, hogy meg kellene szüntetni. Ahogy arról korábban már írtunk, az Európai Parlament 2019-ben szavazott arra, hogy 2021-től megszűnik az óraátállítás az EU-ban, de a döntés végső megvalósítása az egyes tagállamok kezében van. Itthon is kérdéses, hogy mi lesz az óraátállítás jövője.

Néhány tipp, ami segíthet megkönnyíteni az átállást

A Fatherly korábban összegyűjtött néhány tippet, ami segíthet megkönnyíteni a gyerekeknek az átállást az óraátállítást követően.

  • A lefekvés és az étkezések idejét kezdjük el időben módosítani, kisebb lépésekben, fokozatosan, ahelyett, hogy hirtelen tolódnának egy órával. Lehet mindig 10-15-20 perc, naponta-kétnaponta.
  • A gyerekek esetében érdemes arról is gondoskodni, hogy az óraátállítás előtti és utáni napokban sok időt töltsenek a szabadban, természetes fényben, és eleget mozogjanak, hogy kellőképpen elfáradjanak az alváshoz.
  • A lakásban használjunk sötétítő függönyöket, illetve tompítsuk el a világítást.
  • A megszokott rutinokat továbbra is tartsuk következetesen, hogy ne kelljen a szükségesnél több változással küzdeni.

Ahogy azt korábban írtuk, érdemes az idősebb gyerekeket is arra bíztatni, hogy egy kicsit korábban feküdjenek le este a megszokottnál az óraállítás előtti napokban. Az esti órákban ilyenkor érdemes inkább valamilyen csendes, kikapcsolódást segítő, pihentető tevékenységet végezni, és visszafogni a képernyőhasználatot. A napközbeni testmozgás is segítheti az esti elalvást, de nem érdemes az edzést a lefekvés előtti órákra időzíteni.