Család

Kezdődik a nyári időszámítás – ekkor állítsd át az órákat!

A jövő héten, március utolsó hétvégéjén át kell állítanunk az óráinkat, mert kezdődik a nyári időszámítás.
2023. Március 15.
gyerekek játékórával
(Kép forrása: Getty Images)

Március utolsó hétvégéjén, 26-án, vasárnap átállítjuk az óráinkat, hajnali 2 óráról 3 órára, ugyanis kezdetét veszi a nyári időszámítás – ami idén október 29-éig fog tartani. Ennek köszönhetően este tovább lesz majd világos, azonban később lesz majd napkelte.

A nyári időszámítást először a 20. század elején vezették be, és állandó vita zajlik az előnyeiről és a hátrányairól. A tavaszi óraátállítás nagy hátránya az alvás eltolódása, ami sokakat nagyon megvisel, és napokig, vagy akár hetekig is tarthat, amíg a változáshoz hozzászoknak.

A Jó Alvás Központ szerint az óraátállítás utáni időszakban fáradékonyabbak, ingerültebbek lehetünk, és csökken a szervezetünk reakcióideje.

A WebMD szerint a „korábbi” lefekvési idő elalvási nehézségeket és fokozott ébrenlétet okozhat az éjszaka korai szakaszában. Az, hogy mennyi idő alatt alkalmazkodunk ehhez, az egyes embereknél eltérő.

Az alvási nehézségeken túl a család életét egyéb szempontokból is bonyolíthatja az időeltolódás. Ahogy azt a Fatherly is kiemeli, a főétkezések és a kisétkezések ideje is problémás lehet, és nehézséget okozhat a különböző tevékenységekben azoknak a gyerekeknek, akik még az alapján mérik az időt, hogy a nap feljött-e már, lement-e már, stb. (– így például ha lefekvéskor még nem ment le a nap, akkor elgondolkodhat azon, hogy akkor még sem kell még aludni menni?).

Érdemes tehát az óraátállítás előtt tudatosan készülni, hogy kevésbé viselje meg a családtagokat a váltás. Néhány tipp, ami ebben segíthet:

  • A lefekvés és az étkezések idejét kezdjük el időben módosítani, kisebb lépésekben, fokozatosan, ahelyett, hogy hirtelen tolódnának egy órával. Lehet mindig 10-15-20 perc, amennyivel fokozatosan tolunk az időkön, akár naponta újabb lépéssel, akár kétnaponta. Ideális esetben ezt érdemes egy-két héttel az óraátállítás előtt megkezdeni.
  • Az idősebb gyerekeket is bátorítsuk arra, hogy minden nap egy kicsivel korábban feküdjenek le. A vacsorát is érdemes fokozatosan egy kicsit előbbre hozni.
  • A gyerekek esetében érdemes arról gondoskodni, hogy az óraátállítás előtti és utáni napokban sok időt töltsenek a szabadban, természetes fényben, és eleget mozogjanak, hogy kellőképpen elfáradjanak az alváshoz.
  • A lakásban használjunk sötétítő függönyöket, illetve tompítsuk el a világítást.
  • A megszokott rutinokat továbbra is tartsuk következetesen, hogy ne kelljen a szükségesnél több változással küzdeni.
  • Lefekvés előtt célszerű a képernyőhasználatot is korlátozni. Lehetőleg se az idősebb gyerekek, se mi magunk ne használjunk lefekvés előtt már képernyős eszközöket a kék fény miatt.
  • Reggel használjuk ki a természetes fényt, húzzuk el a sötétítőket, fel a redőnyöket, és ha tehetjük, akkor álljunk ki egy pár percre a kertbe, az erkélyre. Ez is segít a cirkadián ritmusnak.
  • A napközbeni elegendő testmozgás segíthet jobban aludni, viszont lefekvés előtt jobb nem edzeni, sportolni, mert ez megnehezíti az elalvást.
  • Az esti pihentető tevékenységek, csendes elfoglaltságok, mint például a meditálás, az olvasás, a halk zene, a rajzolás, alkotás, a naplóírás, a játék segít lazítani és felkészülni az alvásra.

Források: joalvaskozpont.hu, webmd.com, fatherly.com, healthychildren.org