Család

Mi az igazi baj azzal, ha folyton nyaggatod a gyerekeid, hogy pakoljanak már el?

Bosszankodtál már amiatt, hogy bár nagyjából ezerszer megkérted a gyerekeket, hogy rakjanak rendet, végül általában te pakolsz – vagy veszekedsz? Én is régóta keresem erre a megoldást, és találtam egy ígéretes tippet.
2025. Október 29.
kislány rendet rak, segít a mosogatógép bepakolásában

Fotó: Getty Images

Próbálkoztam én már mindennel, hogy rávegyem édes, egyetlen gyermekemet a rendrakásra. Vagy hogy szó nélkül pakolja el maga után az edényeket, a szennyes ruhát, és hasonlókat. Kértem szépen, erőteljesebben, és nagyon erőteljesen. Elmagyaráztam, miért kell rendet rakni, fenyegetőztem, zsaroltam. Dicsértem az apró lépéseket, büntetéssel is kísérleteztem. Néha látom a fejlődést, néha meg azt érzem, pusztába kiáltott szó, falra hányt borsó minden szavam.

Motiváció rendrakásra – létezik?

Próbáltam azt a módszert, hogy nem utasítgatok, hanem együtt, vele csinálom. Azt is, hogy csak egy időkeretet hagyok, és rábízom, hogy mikor és hogyan csinálja meg. Őszinte leszek: többször nem jön be, mint ahányszor igen. A pakolás a mi mumusunk. Én sem rajongok érte, de a káoszért sem. És nagyon unom már, hogy én vagyok a rossz zsaru, aki megmondja, mit hogyan kell csinálni.

Szóval nyitott vagyok mindenféle trükkre és praktikára, amitől a gyerekem kicsit lelkesebben és proaktívabban rak rendet legalább a szobájában. Igazából lelkesedés sem kell. Csak csinálja meg. És mivel jó ideje nem jutunk egyről a kettőre, nyilvánvalóan valami nem jól működik ebben a rendszerben. Valamit csinálhatnék jobban is – de mit?!?

Kié a felelősség?

Az ilyen helyzetekben, amikor sokat rágódunk valamin, és nem jutunk vele dűlőre, általában segít, ha bejön egy külső vagy más nézőpont. Nekem ez volt Dr. Chelsey Hauge-Zavaleta Instagram-posztja. Dr. Chelsey szakterülete az alkalmazott oktatási idegtudomány, a szociális-érzelmi tanulás valamint a nyugodt, együttműködő családi kapcsolatok kiépítése.

Egy behúzó mondattal indít: „Ha állandóan nyaggatod a gyerekeket, hogy pakoljanak el, akkor valójában túl sokat teszel. Ráadásul ezt egyáltalán nem azt eredményezi, hogy a gyerekek maguktól raknak egy idő után rendet. Hanem hogy megvárják a nyaggatást.”

És aztán egy olyan gondolattal folytatja, ami nálam nagyon betalált. „A valódi probléma nem az, hogy a gyerek nem hajlandó elpakolni. Hanem az, hogy a nyaggatással magadra veszed ennek a mentális terhét.” Mit is jelent ez? Hogy én vagyok az, aki észben tartja, hogy mikor kell pakolni, megmondja, hogy mit kell csinálni, hogyan, mikor van kész… A gyerek meg várja az utasításokat.

Kaptad már meg a nyaggatásra válaszul, hogy: „Jó, akkor mondd meg, hogy mit csináljak!” Tökéletesen összefoglalja a lényeget: a gyereknek csak az a dolga, hogy amikor már nagyon kellemetlen a nyaggatás, akkor megcsináljon egy-két dolgot. Az anyáé (szülőé) meg hogy mindent észben tartson és irányítson.

Mi az a mentális teher?

Anyaként, szülőként rengeteg láthatatlan munkát végzünk. Ezek közül az egyik legnehezebb a család életének menedzselése. Elképesztően kimerítő tud lenni mindent észben tartani, megtervezni, megszervezni – na ez a mentális teher. Ami különösen nehéz, ha az egyik szülő egymaga viseli, vagy jelentősen nagyobb rész hárul rá.

Dr. Chelsey szerint ráadásul mindez egy generációs mintát alakít ki. Úgy fogalmaz, hogy a mentális teher akkor rögzül, ha te vagy az egyetlen, aki:

  • Látja a rendetlenséget és a teendőket
  • Tudja, mi a következő lépés
  • Viseli a felelősséget
  • Végig is viszi az egész folyamatot

„Mi szülők – sokszor tudat alatt – arra képezzük a gyerekeinket, hogy megvárják, amíg mi észrevesszük a teendőt, megmondjuk nekik, mit csináljanak, emlékeztessük őket, és ellenőrizzük is a végeredményt. A vége pedig az, hogy összeomlunk és kiégünk, mert ezt a terhet egyedül nem tudjuk cipelni.”

Tanítsd meg észrevenni

Na ehhez nagyon is tudok kapcsolódni. Valóban, sokszor nem azon borulok ki, hogy nincs rend. Hanem hogy már megint nekem kell szólnom, hogy zavaró a káosz. És elmondanom, mit kell elpakolni. Meg hová. Vagy mikor oké a végeredmény. Könnyebb lesz attól, hogy dr. Chelsey szerint nem vagyok ezzel egyedül? Hogy mások is ugyanezzel küzdenek? Egy kicsit igen.

De ami nagyobb segítség, az az a gondolat, hogy nem rendet rakni kell megtanítani a gyerekeket. Hanem észrevenni.

Ahelyett, hogy te lennél az egyetlen feladatészlelő a családban, tanítsd meg a gyerekeknek a kezdeményezőkészséget. Törd meg a generációs mintát, ne te legyél a csendes teherhordozó. Mert az senkinek nem jó, ha kiégsz, összeomlasz, haragszol. Amit a szakértő szerint gyakoroltatni kell a gyerekekkel az ez:

  • Annak észrevételét, mire van szükség, mit kellene megcsinálni
  • A következő lépések kitalálását
  • A kezdeményezést
  • A felelősség megosztását
kisgyerek a rendetlen lakásban, így kezdd a takarítást, rendrakást

Fotó: Getty Images

Mit mondj ahelyett, hogy „Pakolj már el!”?

A minta megtörésére a szakértő az alábbi mondatot javasolja:

Nézz körül, és vedd észre, hogy mit kellene megcsinálni.

Egyszerűen, ne idegből, hanem nyugodtan mondd ki ezt a sima utasítást. Majd várj. Hagyd, hogy a gyerek gondolkodjon, hagyja, hogy átfussa a szobát a tekintetével. Adj neki időt és lehetőséget, hogy észrevegye. És hogy elinduljatok ennek a korlátozó mintának a megváltoztatása felé.

Gyakorlati tippek a kezdetekhez

Ne akarj egyszerre mindent megoldani, kezdj aprósággal. Például egyetlen, kiszámítható időponttal. Lehet az a vacsora utáni elpakolás, a lefekvés előtti játékelrakás vagy a szennyes összeszedése. Egy feladat elég. És gyakoroljátok az észrevételt együtt.

Kipróbálhatjátok például, hogy az esti lefekvési rituálé előtt együtt körbenéztek, és összegyűjtitek, mi mindent kell elpakolni, majd együtt elvégzitek. Úgy is csinálhatjátok, hogy sorban mindenki mond egy dolgot vacsora után, amit el kell végezni, mielőtt elkezdődhetne a pihenés.

És ami a lényeg: ez nem csak abban segít, hogy neked több segítséged legyen. Hanem abban is, hogy a gyerekeid a környezetükkel szemben figyelmesek legyenek, és ne várják meg, hogy más oldja meg helyettük a problémákat és a feladatokat.

Első lépések – a tapasztalat

Negyon jól hangzik a dolog: nem túl bonyolult, és hatékonynak tűnik. Aztán persze az élet általában bebizonyítja, hogy a gyereknevelés nem kotta alapján zajlik. Annyit mondhatok, hogy érdemes olyan alkalmakkor próbálkozni, amikor nyugodt vagy, és nem könnyű kibillenteni, mert nem biztos, hogy elsőre úgy reagál a gyereked, ahogy szeretnéd… De azt is elmondhatom, hogy van, amikor nagyon bejön a dolog, és szívesen vesz részt benne. (Hosszabb távú tapasztalataim még nincsenek, de őszintén bizakodó vagyok, még néhány próbálkozást mindenképp megér a dolog.