Hol máshol, mint a TikTokon terjed az új trend, a sittervising. Elsőre talán nem egyértelmű, mit is takar a kifejezés, de ha jobban belemélyedünk, lehet, hogy rájövünk, hogy már gyakoroljuk is ezt az újonnan felfedezett gyereknevelési módszert, csak nem tudtunk róla.
A Sittervising lényegében a gyerekek ülő helyzetből történő felügyeletét jelenti. A tendencia arra ösztönzi a szülőket, hogy ahelyett, hogy mindig együtt játszanak a gyerekekkel, inkább dőljenek hátra, és biztonságos távolságból figyeljék csupán, hogy mit csinálnak. Susan Allison, M. Ed, a Busy Toddler Instagram-fiók alapítója alkotta a kifejezést, és állítja: ez a módszer a kicsiknek és a nagyoknak is jó – írja a mother.ly cikke.
Fotó: Getty
Képzeld csak el: a gyerekeid játszanak, miközben te hátradőlsz (a kanapén, egy padon vagy csak leülsz a fűbe), és nézed, ahogy szórakoznak. Te jól érzed magad, a gyermekeid pedig biztonságban vannak, és elmerülnek saját játékukban. Ez egy mindenki számára előnyös megoldás lehet, mert önálló játékra ösztönöz, miközben a szülőnek ad egy szusszanásnyi időt.
Allison hangsúlyozza, mindez nem azt jelenti, hogy a szülő sosem játszik a gyermekével, inkább csak leveszi róla a nyomást, ami azt diktálja, hogy mindig aktivizálnia kell magát. „A lényeg az, hogy a felnőttet eltávolítsuk a közvetlen interakcióból, csak akkor avatkozzon be a gyermek tevékenységébe, ha szükséges. A gyerekeknek ugyanis szükségük van felnőttek nélküli játékélményre is.”
Ez a nevelési stílus jó lehet azoknak, akiknek másként nincs nagyon módjuk a pihenésre. A sittervising kínál néhány percnyi kikapcsolódást, miközben a kicsik sem nélkülözik a szülőt.
Manapság ugyanis sokaknak van bűntudatuk, ha nem minden percükben foglalkoznak a gyerekükkel. Pedig ettől még nem rossz szülők, hiszen el kell látni a munkát, a háztartást és nem ártana még magunkkal is foglalkozni kicsit. Igen, mi, felnőttek is érezhetjük jól magunkat.
„A Sittervising nagyszerű eszköz azoknak a szülőknek, akik gyakran túlterheltek, kimerültek, közben bátorítja a gyermekekben a természetes fejlődést” – érvel Allison.
A módszer szerinte már csecsemőkortól alkalmazható, csak akkor még kicsit másként fest a gyakorlatban, mint a totyogóknál vagy még később. A kulcsszó a biztonság, vagyis az első lépés mindig az, hogy kényelmes, biztonságos helyre tegyük a picit. A legkisebbeknek lehet adni egy olyan játékot, amiről tudjuk, hogy leköti őt, az idősebbeknek pedig felkínálhatjuk, hogy maguk válasszanak.
A gyerekszoba többnyire a lehető legjobb terep, ott nyugodtan hagyhatjuk őket önállósodni. A szülő eltávolodása arra ösztönzi a gyerekeket, hogy kreatívak legyenek és jobban elmerüljenek a játékban.
Az sem gond, ha az anya közben kézbe fog egy könyvet, kiteregessen vagy csupán levegőt vegyen két etetés között.
Szépen hangzik, persze vannak gyerekek, akik mellett ezt képtelenség megtenni, mert nem függetlenek ennyire, vagy nem szeretnek önállóan játszani, esetleg megszokták, hogy a szülők mindig rájuk koncentrálnak, ha a közelben vannak.
Sokan azt mondják, hogy mindez csak szöveg, és a sittervising egész egyszerűen a lusta szülők eszköze, a kitalálója szerint azonban inkább tudatos választás, amely a szülők és a gyermek számára egyaránt előnyökkel jár. Ő úgy véli, a szülőknek is meglehetnek a maguk szükségletei, és ezt nem kell szégyellni.
Kapcsolódó cikkek
