Család

Straub Dezső: „Nem nevezhetem magam jó apának”

A Jászai Mari-díjas színművész úgy érzi a sok munka miatt nem volt eléggé jelen két nagyobb gyermeke életében.
2023. Szeptember 06.
Straub Dezső
Kép: RTL

Straub Dezsőnek három gyermeke van: első házasságából született Dezső és Péter, második házasságából pedig Napsugár, aki a színész szerint teljesen megváltoztatta az életét.

Úgy készültem, hogy három fiam lesz, erre megjelenik ez a kis csodalény. Nem véletlenül ez a neve, mert beragyogja az életünket” – írja a Blikk a HOT! Magazin nyomán.

Straub Dezső azonban rengeteget dolgozott: színházban, rádióban, tévében. A sok munka azonban azt is jelentette, hogy kevés időt töltött a családjával.

Nem gondolom magam jó apának. A jó édesapa az, aki emlékszik a gyermeke hat- és tizennyolc éves kora közti időszakára. Én nem tudom, hogy akkor mi történt. Közte volt egy elmebeteg, munkadús időszak az életemben, ahol napi három forgatás mellett volt még szinkron és a rádió is, közben minden hétvégén tizenöt fellépésem volt vidéken” – mondta a lapnak a színművész. „Mire hazaértem, a gyerekek már aludtak. Ilyen szempontból nem nevezhetem magam jó apának, mert a jó apa mellettük van, neveli őket. Én a hátteret tudtam megteremteni.”

Aki igazán jelen volt, az a színész felesége. „Nagy segítség volt a tünemény édesanyjuk, aki a csodás képességeivel tisztességes embert nevelt belőlük. Ötvenévesen vesztettük el őt…– emlékezett vissza Straub Dezső.