Ha a hivatásáról kérdezzük, Deli Alexandra grafikusként és illusztrátorként definiálja magát, pedig az idei strandszezonra egy fantasztikus táskával is előrukkolt – ezt azonban nem érzi elegendőnek ahhoz, hogy táskatervezőként említsem, amikor a beszélgetésünk alapján született cikket írom.
Ahogy sok édesanyáról, úgy Alexandráról is elmondható, hogy a gyerekek érkezésével fordulatot vett a karrierje: továbbra is kreatív és művészi vonalon halad, a kezei közül azonban az 5 éves Botond és a 2 éves Jakab születése óta leginkább gyerekszoba-képek és babakártyák kerülnek ki, legutóbb pedig egy, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt óriási strandtáska került fel az Alexandra’s pictures virtuális polcaira.
Amellett, hogy a mérete lehetővé teszi az extra pakolást, a rajta szereplő, Alexandra által megálmodott figurák azt kürtölik világgá a body positivity jegyében, hogy mindenki úgy szép, ahogy van, és a teste miatt senkinek sem lenne szabad a másikat kritizálni. Erről a fontos üzenetről beszélgettünk Alexandrával, akinek szintén egyfajta terápiát jelentett a táska megtervezése, majd büszke viselése, amiben napról napra egyre többen lépnek a nyomdokaiba.
Mi inspirálta az Each body is beach body feliratú táskád grafikáját?
Anyaként az én testem is eléggé megváltozott, feljött egy-két kiló, és már korántsem úgy nézek ki, mint amikor a huszas éveimben jártam. Szerintem ezzel azért sokan vagyunk így, engem viszont nagyon zavart, és foglalkoztatott is ez a kérdés.
Szerencsére ma már az interneten is egyre több az önelfogadást hirdető tartalom, ami idővel bennem is helyre billentette, hogy egyáltalán nem a kilók számának kellene meghatároznia az önértékelésünket. Végre én is meghallottam azt a belső hangot, ami azt súgta, hogy nem csak az a szép és szexi, aki vékony, innentől pedig már csak egy ugrás volt a táska ötlete.
Az igazság az, hogy már tavaly nyáron megszületett bennem a gondolat, hogy mennyire klassz lenne egy olyan strandtáskát alkotni, amivel bármelyikünk büszkén vonulhat a strandon és hirdetheti azt, hogy bár nem vagyok nádszál karcsú, igyekszem elfogadni és úgy szeretni magam, ahogy vagyok.
Bár nem gondolom azt, hogy egy strandtáska önmagában helyre tehetné a használója önbecsülését, egyfajta emlékeztetőnek viszont tökéletes: elég ránézni, hogy eszünkbe jusson: igen, így is szép vagyok, ahogy vagyok. És persze azt is a világ tudtára adhatjuk, hogy ahogy elfogadjuk saját magunkat, ugyanúgy elfogadunk másokat is.
Milyen volt a fogadtatása a testpozitivitást hirdető táskádnak?
Amikor elkészültem a tervekkel, és megmutattam az ismerőseimnek, meglepően jó visszajelzéseket kaptam, szinte mindenki tudott azonosulni azzal, amit a táskára készült rajzzal és szöveggel kommunikálni szerettem volna.
Hatalmas öröm számomra, hogy ennyire jó fogadtatásban volt része, ami csak fokozódott, amikor a közösségi oldalakra és a webshopba is kikerült. Egyből felfigyeltek rá, és sorra jöttek a megerősítések, hogy mennyire jó, amit kitaláltam.
Első körben csak kisebb mennyiségben rendeltem a táskából, ami nagyon gyorsan el is fogyott, így másodszor már valamivel többet készíttettem, és nagyon bízom benne, hogy akár még egy harmadik rendelésre is szükség lehet nyáron.

Amióta megszülettek a fiai, Alexandra színházi grafikusból átnyergelt a babakártyák és a gyerekszoba-faliképek világába
Akkor kijelenthetjük, hogy az Each body is beach body táska sikere felülmúlta a várakozásaidat?
Ez teljes mértékben így van, volt például olyan, aki egyszerre ötöt rendelt belőle, akkor tényleg alig hittem a szememnek! Kisgyerekek mellett alkotó, kezdő vállalkozóként számomra hatalmas elismerés, hogy ennyien értékesnek tartják a munkámat.
Várható folytatás is ezen a csapásvonalon maradva?
Igen, mindenképp, bár még konkrét ötlet nincs a fejemben. Adok időt annak, hogy megérkezzen, és minél több anyának vagy leendő anyának segíthessek vele.
A rajta lévő klassz szöveg és rajz mellett mi az, ami különlegessé teszi a strandtáskádat?
Én nagyon szeretem benne például, hogy nagyon sok minden belefér, nemcsak akkor, ha strandra megyünk, hanem a hétköznapokon is. Az edzős cuccom mellett kényelmesen elfér benne az ételhordó is, szóval bőségesen lehet bele pakolni.
A másik, ami mellette szól – a többi vászontáskához hasonlóan –, hogy környezetbarát és nagyon sokszor újra lehet használni, így jó esetben akár éveken át a társunk lehet.
Jól sejtem, hogy ez a táska egyfajta visszakanyarodás a gyerekek előtt járt szakmai utadra, amikor nem a kisebbeknek terveztél grafikákat?
Igen, ez abszolút így van, hiszen korábban színházban dolgoztam. Annak idején azt gondoltam, hogy ha majd grafikus lesz belőlem, leginkább a rajzolásban teljesedhetek ki, ez azonban nem így történt. Amikor várandós lettem az első kisfiammal, végre több időm jutott a rajzolásra, ami számomra megunhatatlan és a tökéletes flow-élményt jelenti.
Kismamaként a gyerekszobánk falára rajzoltam képeket, amikkel a fejből mesélés népszerűsítése a cseppet sem eltitkolt célom. A kedves karakterek nemcsak feldobják a gyerekszoba hangulatát, hanem bármilyen mesét lehet róluk kerekíteni, ami nálunk már teljesen beépült az elalvás előtti rutinba.
A fejből mesélés szerintem csodálatos lehetőség arra, hogy kapcsolódjunk a gyerekeinkkel, akik mindig kíváncsian kérdezik, mit csinálnak a képeken lévő figurák, mi történik velük és hogy érzik magukat.
Az általad megálmodott karakterek között vannak olyanok, amiket extrán szeretnek a gyerekek?
Az egyik képemen egy nyuszi és egy maci utazik hőlégballonon, ők igazán felkapottak, de a csibével ballagó kisnyuszi és az esti elefánt is sokak szívébe belopta magát.
Fotók: Alexandra’s pictures – Deli Alexandra
