Először is szögezzük le: szinte minden anya szeret időt tölteni a gyerekével. Nem kérdés, hogy szereted a kicsinyedet, és örülsz annak, hogy a nyári vakáció idején nem mennyiségben, de jó esetben minőségben is jelentősen megnő az együtt töltött idő. Ellen Galinsky amerikai pszichológus és író a “Mindennapi Szülő” című könyvében és más műveiben is kiemeli, hogy a szülők jelenléte, a háttérben történő érzelmi támogatás kulcsfontosságú a gyerek egészséges fejlődése szempontjából. Az állandóan jelen lévő, de nem tolakodó, támogató, figyelmes jelenlét segíti ugyanis a kicsit abban, hogy kibontakoztathassa képességeit, és biztonságban érezhesse magát. Mi más is alkalmasabb erre, mint a végtelen hosszú napokból álló nyári szünet. A másik oldalról az is igaz, hogy tizenegy hét – óvodások esetén csak öt (legalábbis nálunk) – rengeteg idő. Nincs ennyi szabadnap a világon, a szülők tehát alaposan beleizzadnak a logisztikába. A kisebb gyerekek nemhogy nem hagyhatóak otthon egyedül, de még az is kihívás, hogy egyetlen órán át csendben játszanak, amikor a szülő épp otthonról dolgozik. Emellett hajnalban kelnek, és eszük ágában sincs lepihenni délután – miközben egy felnőtt már szívesen aludna akár kilencig és/vagy dőlne le szundítani egyet ebéd után, ha épp szabadságát tölti. Érthető tehát, hogy mi anyák a vakáció végére alaposan elfáradunk, és iszonyúan várjuk a tanévkezdéssel egybeeső indián nyarat, amikor végre utolérhetjük magunkat az elmaradt munkákban… és – mondjuk ki – mellette pihenhetünk is kicsit.
Csodálkozva vettem azonban észre, hogy a két – nagyjából egyforma képviselettel rendelkező – anyacsoport ferde szemmel néz egymásra. A tanévkezdéstől szorongók nem értik, hogy lehet boldog egy anya úgy, hogy a gyerekével egész nap más van, a logisztikában elfáradtak pedig képtelenek felfogni, hogyan jut valakinek tizenegy hét szabadság a munkahelyén, ami lehetővé teszi az általuk leírt idilli állapotot. Megmondom őszintén, az utóbbin persze én is elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy több olyan nagy csoport is van, ahol szeptember elseje valóban egy idilli állapot vége:
A napi több órát ingázó, zömében agglomerációban élő, többgyermekes családok
Ők azok, aki a szorgos munkanapokon hajnali fél öt és hat között kelnek, és bizony este hat-hét is van, mire minden gyereket begyűjtenek, és hazavergődnek. Ez azt jelenti, hogy az év legnagyobb részében sötétben indulnak el hazulról, és sötétben érkeznek haza, a kettő közötti időszak pedig nagy százalékban a kötelességekről szól – házimunka, tanulás…,
így aztán nem sok idejük marad arra, hogy együtt legyenek, családként. Ahol több gyerek van – márpedig általában a több gyerek miatt kellett tágasabb kertes házba költözni – ott sokszor nagy a kapkodás, emiatt sok a feszültség, stressz.
Aki ebben a darálóban húz le kilenc és fél hónapot, annak a nyári vakáció ideje akkor is igazi megkönnyebbülés, ha amúgy szerez jó pár ősz hajszálat, amikor három egymást cincáló gyerek mellett home office-ol, vagy amikor az irodában heti két napot vele tölt a legkisebbje, mert számára nem sikerült megfelelő nyári tábort találni, és rokonnál vagy kispajtásnál se tölthet még napokat. Számára ez az időszak totális chill ahhoz képest, amit egész évben él át, jóval kevesebb és sokkal kevésbé stresszes feladatokkal. Aki nem ingázott még napi több órát két-három gyerekkel kistelepülésről hóban-esőben-sárban-jégben-sötétben hónapokon át holtfáradtan, az ezt az életminőségbeli különbséget valószínűleg sosem fogja megérteni. Tovább bonyolítja a helyzetet, ha a logisztika összetett, például három különböző helyre jár a három gyerek: az egyik óvodás, a másik iskolás, a harmadik speciális intézménybe jár…
A már idősebb, és/vagy introvertáltabb gyereket nevelő szülők
“Nálunk egyszerű a helyzet. Kisvárosban lakunk, minden öt percre van, én vállalkozó vagyok, a férjem home office-ol. Nagy a ház, kerttel és játszótérrel, a gyerekeket egész nap nem is látjuk. Szépen eljátszanak együtt, élvezik a szabadságot” – írta az egyik anya, aki a tanévkezdéstől borzongók táborát erősíti. Más kommentekből kiderül, hogy nemcsak az iskolások, hanem az óvodások – sőt: bölcsődések – között is vannak olyanok, akik órákig csendben elvannak egy egyszerű, színes masnival vagy pár építőkockával. Őket ugyan jobban szem előtt kell tartani, mint a nagyobbacskákat, de magától értetődő módon hagyják dolgozni a szüleiket.
Fontos különbség az is, hogy míg a kisebb gyerek büntetésként éli meg az alvást, a nagyobbak már örömmel alszanak szünidő alatt akár délig is. Este pedig őket már nem kell altatni, maguktól visszavonulnak és olvasgatnak, játszanak, amikor elfáradtak – igénylik az egész napos pörgés utáni egyedüllétet. Az alváshoz való viszony életkorral járó változása egyenesen arányos a gyerekkel töltött szünidő pihentető vagy stresszes voltának. A szülő ugyanis érthető módon sokkal proaktívabb programszervezésben, ha nem csak ki tudta magát pihenni, de még esetleg egy kis énideje vagy romantikus epizódja is maradt.
Széles, aktív rokoni körrel rendelkező családok, esetleg kisbabával
Lényegesen egyszerűbb úgy a vakáció megszervezése, ha a nagyszülők egymással versengve próbálnak egy-egy hetet kiszakítani maguknak a gyerek idejéből. “A férjemmel úgy vagyunk, hogy mindkettőnk szülei elváltak, új párjaik vannak, és szerencsénkre mind imádják az unokákat. Anyósomék egy mindenféle állattal teli szép nagy tanyán élnek, minden unokát legalább két hétre várnak, az nyolc gyerek. Apósomék imádnak utazni, idén Horvátországba vitték a fiúkat. Anyámék “csak” itthon nyaraltak velük, apámék viszont egy ismerősük balatoni nyaralójába utaztatták magukkal a gyerekeket. Van még két dédi is, akik egy hétre már nem, de egy-egy napra örömmel fogadják a gyerekeket” – fejtette ki az egyik anyuka.
Kissé ellentmondásos téma, de ide sorolnám a kisbabával otthon maradókat is. Tőlük általában el is várja az intézmény, hogy egy percet se töltsön nyári ügyeletben a gyerek, elvégre “úgyis otthon vannak”. Ember legyen a talpán, aki a különböző korúak igényeit képes tizenegy héten át úgy kiszolgálni, hogy nem roppan bele, de maradjunk annyiban: ha van mögöttük nagy család, széles rokoni kör, mellé pedig a nagyobb gyerek magában is jól elvan, akkor azért egy fokkal könnyebb a dolog. De még úgy sem egyszerű…
Bármelyik csoportba tartozol is, egy dolgot végezetül szögezzünk le: mindannyian hosszú, élményekkel és kihívásokkal teli heteken vagyunk túl. Nyugodtan megveregethetjük a vállunkat: így vagy úgy, de megoldottuk!
Kapcsolódó cikkek
