A tervezett tavaszi időpont helyett már novembertől elstartol a lakossági napelemes pályázat második üteme. A pályázati keretösszeg ezúttal több mint 200 milliárd forint – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.
A felhívás első ütemében több mint 43 ezer pályázat érkezett. Haladnak a pályázatok feldolgozásával, már 21 800 támogatói döntést hoztak, mintegy 89 milliárd forintnyi összeget kiutaltak, ezeknek a projekteknek a megvalósítása már elkezdődött. November végéig befejezik az összes pályázat értékelését. Az első szakasz lezárásához közeledve döntöttek úgy, hogy a tervezett jövő tavaszi időpont helyett már idén novemberben megnyílik a második ütem beadási szakasza. A második ütemmel kapcsolatban további információ a www.napelem.palyazat.gov.hu weboldalon érhető el.
Van jövedelmi limit
Az elbírálási kritériumok nem változnak, a pályázatra azok jelentkezhetnek, akiknek éves bruttó átlagjövedelme 4 millió 850 ezer forint alatt van. Sikeres pályázat esetén 100 százalékos támogatást kapnak a jelentkezők. Ezt napelemek telepítésére, illetve egy komplex csomagra lehet felhasználni, ami a napelemek mellett fűtéskorszerűsítést, akkumulátor-telepítést és a nyílászárók cseréjét is tartalmazza – ismertette az államtitkár.
A napelemes rendszerek telepítésére 2,9 millió forintos, a komplex energiatakarékos fűtési rendszer kialakítására 11,3 millió forintos támogatást lehet elnyerni.
Forrás: MTI