Egyéb

Mekkora iskolatáskát bír el egy hatéves?

Tudjuk, hogy a kicsiknél fájdalmas problémákat okozhat egy túl nehéz hátizsák. De mégis mekkora súlyt bírnak el a gyerekek?
2022. Augusztus 27.
Fotó: Getty

“Egy nehéz iskolatáska nagyobb teher egy pici gyereknek, mint gondolnánk” – nyilatkozta egy egészségügyi szakértő a Fox News Digitalnak. Megdöbbentő, de az Egyesült Államok Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottsága szerint 2017 és 2019 között évente átlagosan 7500 gyereket kezeltek olyan hátfájással vagy mozgásszervi panasszal, amit a nehéz hátizsákok is okozhattak.

Egy tizenkét éves kislány szülei azt nyilatkozták a csatornának, hogy lányuk hónapok óta panaszkodik felső hát- és nyakfájdalmakra. Az anya eleinte úgy gondolta, hogy gyermeke fájdalmai a kemény edzéseknek tulajdoníthatók. Ám az orvos a kamasz hátizsákját okolta. “Reggel felvette a könyvekkel megpakolt táskát, és egész nap azzal járt osztályteremről osztályteremre, végül haza. Ez jelentős terhelés” – mondta az édesanya.

Lányának végül több hetes kezelésen kellett részt vennie, hogy helyrehozzák a gerincét. El kellett kezdenie egy olyan gyakorlatsort is, amivel megerősítheti a hát felső részét, hogy jobban bírja a súlyt.

Honnan tudhatod, hogy az iskolatáska túl nehéz?

  • Úgy tűnik, hogy a gyermek nehezen veszi fel és le.
  • A gyermek testtartása megváltozik (azaz előre vagy oldalra dől), amikor hátizsákot visel.
  • Bizsergést vagy zsibbadást tapasztal a karjában és a lábában.
  • A gyermek vállán piros foltok vannak a hátizsák pántjaitól.
  • Fájdalomra panaszkodik a hátizsák viselésekor.

“A nehéz hátizsákok megváltoztathatják a gerincoszlop természetes ívét, rontják a testtartást” – nyilatkozta Dr. David Gentile gerinc-specialista, aki szerint nemcsak a kilók száma számít, de a hátizsák megfelelő illeszkedése és a terhek elosztása is.

“Képzeljünk el egy 25 kilós gyereket, aki egész nap egy 8-10 kilós hátizsákot cipel” – mondja a szakértő. “A sok könyv nagy terhelése miatt előrehajol, vállait begörbíti, mellkasa beesik.”

Azt is elmondta, hogy a probléma tovább súlyosbodik, ha a tanulók a hátizsákot félvállra veszik fel, ez izomfeszüléshez, vállsérüléshez, gerincferdüléshez vezethet az egyenlőtlen eloszlás miatt. Törekedjünk rá, hogy a gyerekünk mindkét vállpántot használja, ha már a könyvek súlyán nem tudunk változtatni!

Amikor pedig a kicsi felemeli a hátizsákot, hajlítsák be a térdüket, hogy védjék a gerinc alsó szakaszát! Ne engedjük, hogy a zsák lógjon, mert az növeli a nyomást a gerinc középső és alsó részén. A pántok legyenek feszesek!

Ilyen a jó iskolatáska:

  • Maga a táska legyen könnyű, a háta párnázott, a vállpántja széles!
  • Használjuk ki az összes rekeszt, hogy a súly eloszoljon. A nehezebb tárgyakat tegyük a gerinc közelébe.
  • A hátizsák illeszkedjen a hát közepére, legfeljebb kicsit érjen a derék alá.
  • Ha lehet, válasszunk derékövvel is rendelkező darabot!
  • Az ideális terhelés kisebb, mint a testtömeg 15%-a.
  • A gyerekek körében kedvelt gurulós bőrönd is jó lehet, de lépcsőn, fűben nehezebb vele mozogni.