Gyerek

120 iskolában lesz honvédelem tantárgy ősztől

A belügyi államtitkár szerint a tantárgy célja a „haza iránt elkötelezett, gyakorlati honvédelmi ismeretekkel és készségekkel is rendelkező fiatalok célirányos nevelése”.
2023. Július 05.
Iskola
Kép: Getty Images

A 2023-2024-es tanévben a honvédelem tantárgyat fognak tanítani 120 iskolában. Eddig 37 köznevelési és 83 szakképzési intézmény jelezte a részvételi szándékát a tantárgy bevezetésére vonatkozóan – ezt Rétvári Bence belügyi államtitkár válaszolta Ungár Péter kérdésére. Ungár arra is rákérdezett, hogy szabadon dönthetnek-e erről az iskolák, illetve kik fogják tanítani a tárgyat.

Az államtitkár válaszában azt írta, hogy „a Honvédelmi Minisztérium biztosítja a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező szakembereket, akiknek a próbaoktatás megkezdése előtt szakmai, pedagógiai, tanügyigazgatási és módszertani felkészítésen kell részt venniük”.

Rétvári adatai szerint „a megvalósításban résztvevő intézmények tényleges számát azonban csak a szeptemberi tanévkezdés után lehetséges megadni”.

forrás: Hvg.hu