Szülői hibák

Jó szándék, rossz út

Mindegy, hogy mekkora a gyereked, baba vagy kamasz az ösztönös vágy, hogy megvédd, a fájdalomtól és a kudarctól. De ha ez a védelem túlmegy egy határon, akkor valójában gátoljuk, nem segítjük a gyereket. A kutatások ráadásul azt mutatják, hogy az overparenting (vagyis túlzott szülői beavatkozás) és a helikopter-szülőség összefügg viselkedési problémákkal, depresszióval, szorongással.

Négy tipikus szülői hiba

Ha túlfélted

A túlféltés alatt itt azt kell érteni, amikor a szülő erősen korlátozza a gyereket, nehogy megsérüljön, kudarcot valljon. Például mindig beavatkozik vitákba, nem hagy hibákat elkövetni.

Miért káros?

A kutatások azt mutatják, hogy a szülői túlféltés kapcsolatban állhat a gyermek szorongásos zavarainak kialakulásával.
A túlvédett gyerek nehezebben tanul meg megküzdeni a nehézségekkel, és hiányos lehet a stressz- vagy érzelemszabályozása.
Az önbizalom gyengülése: ha mindig ott van valaki, aki segít, talán a gyerek nem hiszi el, hogy képes rá saját maga.
Kapcsolati feszültségek: a folyamatos beavatkozás, „jó tanácsok” és irányítás alááshatja a szülő–gyermek viszonyt.

Mit lehet helyette tenni?

Engedd meg a gyereknek, hogy kisebb kockázatokat vállaljon és tanuljon belőlük.
Legyél ott támogatásként: „Ha kell, segítek”, de ne vállald át helyette.
Hagyj neki teret, hogy önállóan oldjon meg problémákat, persze életkorának és képességeinek megfelelően.

Ha nem tudsz nemet mondani

Sok szülő nem azért nem mond nemet, mert nem tudja, mit kellene tennie, hanem mert fél a konfliktustól, a gyerek csalódottságától vagy a szeretet elvesztésétől.
A „nem tudok nemet mondani” típusú viselkedés gyakran abból fakad, hogy a szülő túlzottan azonosítja magát a gyerek boldogságával, mintha az ő értéke attól függne, hogy a gyerek elégedett-e vele.

Miért káros?

Határok nélkül nincs biztonság: A gyerek számára a világ kiszámíthatatlanná válik, ha a szülő ma „igen”-t mond arra, amit tegnap tiltott.
A határok nem korlátoznak, hanem biztonságot teremtenek.
A gyerek nem tanulja meg a frusztráció kezelését: ha mindig megkapja, amit akar, később nehezen viseli a nemet, elutasítást vagy kudarcot.
Torzul az értékrend

Mit lehet helyette tenni?

Tanuld meg a „szeretetteljes nemet”.
A „nem” nem elutasítás, hanem iránymutatás. Ha nyugodtan, érthetően, magyarázattal együtt mondod ki („Nem vehetsz most új játékot, mert már van hasonló, és fontos, hogy megtanuljuk értékelni, amink van”), a gyerek megérti az okát.
Tartsd a határaidat következetesen.
A következetesség nem ridegség, hanem kiszámíthatóság.
Ne félj a gyerek haragjától.
A düh az egészséges fejlődés része. Ha megengeded, hogy haragudjon, azt is tanulja, hogy az érzelmek kifejezhetők, de nem mindig járnak azzal, hogy megkapja, amit akar.
Adj alternatívát.
„Nem ehetsz több csokit, de választhatunk együtt egy gyümölcsöt.” – a döntési lehetőség fenntartja az autonómiát.
Dolgozz a saját bűntudatodon.
A szülői bűntudat természetes, de nem iránytű. Ha a „nem” kimondása nehéz, vizsgáld meg: valójában mitől félsz? A szeretet elvesztésétől, a konfliktustól vagy az önbizalomhiánytól? Ezek felismerése segít abban, hogy a határhúzás ne legyen érzelmileg terhes.

A határok nem a szeretet hiányát, hanem annak érett formáját jelentik: azt üzenik, „törődöm veled annyira, hogy ne engedjem, hogy ártson neked valami”.

Ha nem vagy érzelmileg elérhető szülő

Az érzelmi elérhetetlenség nem azt jelenti, hogy a szülő fizikailag nincs jelen, hanem azt, hogy érzelmileg nem kapcsolódik a gyerekéhez.
Lehet, hogy ott van a mindennapokban – etet, visz oviba, segít a leckében –, de nincs jelen érzelmileg: nem figyel a gyerek érzéseire, nem reagál empatikusan, elbagatellizálja vagy eltereli a negatív érzelmeket („ne sírj már, semmiség”), vagy túlságosan a saját gondjaival van elfoglalva.

Sok esetben ez nem szándékos: a szülő maga sem tanult meg érzelmileg kapcsolódni, mert gyerekkorában nem volt előtte ilyen minta.
Az eredmény azonban az, hogy a gyerek nem érzi, hogy valóban látják és értik őt.

Miért káros?

Az érzelmi biztonság alapja sérül: a gyermek számára az egyik legfontosabb szükséglet, hogy a szülő „látja” őt – az érzéseit, félelmeit, örömeit. Ha ezt nem kapja meg, bizonytalan kötődés alakulhat ki.
A kötődéselmélet szerint az érzelmi elérhetőség hiánya az egyik fő rizikótényező a szorongó, elkerülő vagy ambivalens kötődési minták kialakulásában.
A gyerek magányosnak érezheti magát még családban is: ha nincs érzelmi visszajelzés, a gyerek megtanulja, hogy érzéseit nem érdemes megosztani. Ez később depressziós, visszahúzódó viselkedéshez vezethet.

Mit lehet helyette tenni?

Légy érzelmileg jelen, ne csak fizikailag.
Ha a gyerek beszél hozzád, tedd le a telefont, nézz rá, és figyelj. A figyelem az egyik legerősebb szeretetnyelv.
Ne akard azonnal megoldani, csak hallgasd meg.
Amikor azt mondja, „rossz napom volt”, ne kezdd el rögtön tanácsolni, mit kellett volna másként csinálnia.
Ne bagatellizáld az érzéseit.
Egy kisgyerek számára az eltört ceruza is tragédia lehet – ha ezt kinevetjük, azt üzenjük: „A te érzéseid nem fontosak.”
Mutasd meg a saját érzéseidet is.
Ha kimondod, hogy „ma fáradt vagyok” azzal mintát adsz az érzelemszabályozásra.
Dolgozz a saját érzelmi mintáidon.
Ha te magad is nehezen kapcsolódsz, érdemes pszichológus vagy családterapeuta segítségét kérni. A gyerek érzelmi biztonsága a te gyógyulásodon keresztül is épülhet.

Ha rossz minta vagy

A gyerek nemcsak azt tanulja, amit tanítunk neki, hanem amit lát tőlünk. A szülői példa az egyik legerősebb tanulási forrás, hiszen a gyerek az első években utánzással és megfigyeléssel sajátítja el a viselkedést, kommunikációt, konfliktuskezelést, sőt, önértékelést is.
Rossz minta ha:

folyton panaszkodunk, de nem változtatunk,
stresszesen reagálunk mindenre,
másokat hibáztatunk,
vagy épp önmagunkról negatívan beszélünk („én nem vagyok elég jó”, „nekem sem sikerül soha”).

A gyerek mindezt mint normát rögzíti. Ahogy a pszichológus Albert Bandura szociális tanuláselmélete is kimondja: a gyerekek megfigyelés útján tanulják a viselkedést és a jutalmazott, gyakran látott mintákat maguk is követni fogják.

Miért káros?

A rossz szülői minták belső normává válnak: ha azt látja, hogy a konfliktust ordítással vagy elzárkózással kezeljük, ő is így fog tenni.
A szülő önmagáról alkotott negatív képe átörökíti a bizonytalanságot a gyerekre.
A pszichológiai kutatások szerint a gyerek érzelmi stabilitását nagymértékben befolyásolja, hogyan látja a szülő a világot.

Mit lehet helyette tenni?

Vállalj felelősséget a viselkedésedért: ha hibázol, mondd ki: „Ezt most rosszul csináltam, sajnálom.”
A gyerek így tanulja meg, hogy hibázni lehet, de felelősséget is lehet vállalni.
Mutass példát önreflexióra: ha stresszes vagy, mondd ki, mit érzel.
Ez megtanítja az érzelemszabályozást.
Dolgozz a saját mintáidon: ha észreveszed, hogy olyan viselkedést ismételsz, amit a saját szüleidtől láttál, tudatosítsd, és próbáld másképp csinálni.
Beszélj nyíltan az érzésekről: ha valamit nehézséget okoz, nem baj, ha kimondod, de ne a gyereken vezesd le.
És ami a legfontosabb: ne tökéletességre, hanem hitelességre törekedj.