Gyerek

A fizikailag aktív gyerekek ritkábban depressziósak

Korábbi vizsgálatok már rámutattak, hogy azok a felnőttek és fiatalok, akik fizikailag aktívak, ritkábban lesznek depressziósak, egy nemrégiben végzett kutatás szerint azonban mindez a gyerekekre is igaz.
2017. Február 09.

A Norvégiai Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársai több száz gyereket kísértek figyelemmel négy éven át, hogy kiderítsék, van-e bármilyen összefüggés a mozgás és a depresszió között. A mozgásuk mértékét lépésmérővel ellenőrizték, a mentális állapotukról pedig a szülőket kérdezték ki.

Amint arról a kutatást vezető Tonje Zahl beszámolt, a fizikai aktivitás, vagyis amikor a gyerek megizzad és kifogy a szuszból, nem csupán a testi egészségének tesz jót, hanem a lelkének is, a megfigyelt 6-8 évesek közül ugyanis azoknál, akik sokat mozogtak, ritkábban mutatkoztak a depresszió tünetei.

Korábban már felnőttek kapcsán is kimutatták, hogy a passzív életforma, a sok tévézés és számítógépezés növeli a depresszió kockázatát, de most ugyanez a gyerekek esetében is bebizonyosodott. A kutatók ennek fényében minden szülőt arra biztatnak, hogy minél többször küldjék ki gyerekeiket a szabadba biciklizni, labdázni, szaladgálni, és igyekezzenek korlátozni a képernyő előtt töltött idejüket.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mindennap mozgás!
  • Igazi öröm a mozgás
  • Forrás: Medipress