Gyerek

A fogszuvasodás a világ leggyakoribb betegsége

Kutatások szerint a világ 291 leggyakoribb betegsége közül az első helyen a fogszuvasodás áll, amelynek kezeletlenül komoly következményei lehetnek.
2016. Február 15.

Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa szerint megfelelő kezeléssel mind a fogvesztés, mind akár a súlyos betegségek megelőzhetők.

Közel négymilliárd embert érint

A Global Burden of Disease című, 2010-es tanulmányból derült ki, hogy a világ 291 leggyakoribb betegsége közt az első számú probléma a kezeletlen fogszuvasodás – vagyis a fog kilyukadása – amely a világ lakosságának 35 százalékát érinti. Több milliárd ember szenved ebből a fogfájdalomtól, a rágási- és alvási problémáktól.

Még megdöbbentőbb az adat, ha figyelembe vesszük, hogy a kutatás a kisebb lyukakat és ínybetegségeket nem is vette górcső alá, csak a súlyos fogászati betegségekre fókuszált. Ilyenek a nem kezelt szuvasodások, a komoly fogágy-gyulladás és a fogvesztés. Ráadásul ezen betegségek előfordulása 20 év alatt 20 százalékkal növekedett, valószínűleg főként a népesség öregedése miatt.

A fogszuvasodás oka

– Sajnos tény, hogy elsősorban a hiányos, rendszertelen fogápolás miatt lyukadhat ki egy fog. Ha ugyanis nem távolítjuk el naponta többször az ételmaradványt a fogainkról, lepedék képződik. A lepedék pedig ideális táptalaj a baktériumoknak, amelyek savakat termelnek. Ezek a savak megbontják a fogzománcot, majd a felszínről a mélybe jutva a dentin rétegeit is elkezdik lebontani, végül pedig a fogbélre is ráterjedhetnek.

A zománc felszínén megjelenő opálos színváltozás már egy kezdeti szuvasodás jele lehet, amelyre csupán a fogorvosi ellenőrzések során derülhet fény – hangsúlyozza dr. Benkő Krisztina. – További tünet lehet a fogérzékenység, amikor a még mindig csak kevesen fordulnak orvoshoz, holott egy egyszerű töméssel meg lehetne menteni a fogat. A tömések különböző anyagból készülhetnek, a korszerű tömőanyagok fogszínűek és kémiailag hozzákötnek a foghoz. Amennyiben előrehaladottabb a romlás, és a fog már folyamatosan, éjjel-nappal fáj, valószínűleg gyökérkezelésre is szükség van.

A legjobb megoldás a megelőzés

A fájdalom és a szuvasodás ellen a legjobb módszer a megelőzés. Ennek első lépése a megfelelő szájhigiéné, elsősorban a pontos, alapos fogmosás. Jó, ha megtanuljuk a megfelelő technikát, hiszen helytelen, túl erős mozdulatokkal akár kárt is tehetünk, például kikoptatjuk a fognyakat, és így mi magunk okozzuk a fájdalmat.

Fontos lenne megtanulni a fogselyem és/vagy fogköztisztító kefe használatát. Szájvizek használatáról érdemes a fogorvos tanácsát kérni, hiszen bizonyos készítményeket csak korlátozott ideig ajánlatos használni.

Ezen kívül fontos, hogy ne csak a fájdalom jelentkezésekor forduljunk fogorvoshoz, hanem rendszeresen, legalább évente ellenőriztessük a fogaink állapotát. Az időben felfedezett problémák ellen sokat tehet a szakember, a professzionális szájhigiénés kezelés, a fogkövek eltávolítása, a fluoridbevitel növelése, az antibakteriális kezelések vagy a barázdazárás megakadályozhatják a későbbi visszafordíthatatlan folyamatok kialakulását.

Kapcsolódó:

  • Így lesz szép a fogsorod
  • Fogszuvasodást okoz az asztma?
  • A fogunk is bánja a nassolást
  • Forrás: Oxygen Medical