Gyerek

A gyerekek sokat nyernek az apás időből

Egy amerikai jelentés szerint az apák egyedi és fontos szerepet játszanak gyermekük fejlődésében.
2016. Június 20.

A gyerekek sokat nyernek az apás időből

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia jelentéséből az derült ki, hogy az amerikai apák manapság jobban részt vesznek a gyermeknevelésben, mint valaha. A kutatások ugyanakkor azt is kimutatják, hogy ezek az aktív apukák jelentős hatást gyakorolnak gyermekük egészségére és jólétére.

“Mindenki szempontjából kijelenthetjük, hogy minél inkább ösztönözzük az apák részvételét a gyermeknevelésben, annál jobb” – foglalta össze az eredményeket Dr. Michael Yogman, a Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. “A gyerekek számára nagy előnyökkel jár. Az apák nem “nélkülözhetők”, akik csupán ugyanazokat a tevékenységeket végzik, mint az anyák.”

A kutatásokból ugyanis az derül ki, hogy azok az idősebb gyerekek, akiknek édesapja aktívan részt vesz a gyereknevelésben, általában kevesebb depressziós tünetet és magatartászavart mutatnak, és körükben alacsonyabb a tinédzserkori terhesség aránya is. A kisgyerekek szempontjából az édesapák a nyelvi fejlődésre és a mentális egészségi állapotra is hatással lehetnek. A tudományos eredmények szerint az apák például több új szót használnak, amikor csecsemő vagy óvodás gyermekükkel beszélgetnek.

Ráadásul az apák játékmódja is jellegzetes. Dr. Yogman szerint sztereotipikus ugyan, de az apák valamivel durvábban és veszélyesebben játszanak. Gyakran arra ösztönzik gyermekeiket, hogy fedezzenek fel új dolgokat, és vállaljanak kockázatot, míg az anyák inkább stabilitást és biztonságot kínálnak. Mindkettőre szükség van.

A szakértők azt is hangsúlyozták, ez nem jelenti azt, hogy az egyedülálló anyák feltétlenül rossz helyzetben vannak. A kutatás továbbá az apát a szó tág értelmében használja, nem csupán a biológiai apára utal, aki a gyermekkel él együtt. A kifejezés azokat az apákat is magában foglalja, akik nem élnek együtt gyermekükkel, valamint a nagyapákra és a gyermekről gondoskodó egyéb férfi figurákra is utal.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress