Gyerek

A közösségi média növeli a depresszió kockázatát

Elképesztően magas, 16 százalékos azoknak a 2000 előtt született fiataloknak az aránya, akiknél súlyos depressziót mutatott ki egy amerikai vizsgálat.
2019. Január 22.
A közösségi médiaplatformok használata megnöveli a depresszió kockázatát

Az amerikai Texas State University kutatói úgy találták, hogy a 2000 előtt született főiskolások 16 százalékánál mutathatók ki a súlyos depresszió tünetei. Ez elképesztően magas arány, 2016-ban a 18 év felettiek 7%, 2016-ban még a leginkább érintett korcsoportban, a 18-25 év közötti felnőtteknél is csak 11% körüli volt ez az arány. A kutatásból az is kiderül, hogy a közösségi médiahasználat súlyosbítja a depresszióval küzdők állapotát.

A felnőtt lakosság közel 20 százaléka életében már legalább egyszer volt súlyosan depressziós, fele, akár kétharmada egyáltalán nem fordul orvoshoz a tüneteivel. Pedig a kezeletlen depresszió veszélyes: ebben az állapotban jelentősen megnő az öngyilkosság kockázata, de gyakori a másodlagos alkoholizmus, a tartós munkaképtelenség vagy a droghasználat is – olvashatjuk a medicalonline.hu-n.

A Texas State University kutatói 504 főiskolás mintáján vizsgálták és arra az eredményre jutottak, hogy a depressziós fiatal felnőttek a depresszióban nem szenvedőknél hajlamosabbak magukat olyanokkal összehasonlítani, akik jobb helyzetben vannak, jobb körülmények között élnek, és ez mentális állapotukat, súlyosbítja a depressziójukat. Mivel a depresszió gyakran elmagányosodáshoz vezet, így a beteg egyre több időt tölt a közösségi média felületein, ahol rendkívül nagy mértékben hat rá, hogy van-e pozitív visszacsatolás, lájkolás, hogyan reagálnak mások rá, a fotóira. Ráadásul gyakrabban válnak a trolkkodás vagy cyberbullying elszenvedőivé, ami természetesen tovább rontja az önképüket és a mentális állapotukat.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MedicalOnline