Gyerek

A szigorú katonai akadémia, ahová az uralkodók gyerekei járnak

Hallottál már a Sandhursti Katonai Akadémiáról? Egy magára valamit is adó királyi család ide íratja a sarjait.
2022. Július 19.

Létezik egy iskola Angliában, amely a Brit Hadsereg Kiképzőközpontja, de a világ minden tájáról ide járnak a királyi családok sarjai. Sok államfőt és hadseregvezetőt adott a világnak a dél-angliai Sandhursti Királyi Katonai Akadémia, de járt ide a James Bond karakterét megalkotó Ian Fleming is – igaz, ő végül nem végezte el a képzést.

Elvégezték viszont a brit királyi család hercegei és hercegnői is. Az iskolát több mint 250 éve alapították, bár jelenlegi formáját csak 1947-ben nyerte el, kilencen a királyi családból már túlestek az embert próbáló kiképzésen. Elsőként Viktória királynő harmadik fia, Christian Victor schleswig-holsteini herceg járt oda, majd az ódon épület falai között tanult Eduárd kenti herceg, II. Erzsébet unokatestvére is.

Az elmúlt évek legismertebb diákjai pedig Vilmos és Harry hercegek. Vilmos 2006-ban végzett, egy páncélozott felderítő alegység parancsnokaként, Harry pedig a Blues and Royals ezredhez került és 2008-ban főhadnaggyá léptették elő.

A szigorú katonai akadémia, ahová az uralkodók gyerekei járnak

II. Erzsébet mellett Károly herceg (b), a jobbján pedig Vilmos és Harry (Fotó: Getty Images)

A Sandhurst kemény hely hírében áll, Porkoláb Imre, az első ott végzett magyar katona korábban elmondta, hogy az egyéves kiképzés alatt mindössze hat szabad hétvégéjük volt és a kiképzők elkötelezettek voltak abban, hogy a hallgatók megtapasztalhassák fizikai állóképességük határát.

 

Az is kiderült, hogy az erőnlét és a fegyverkezelés mellett a vasaló is kiemelt figyelmet kapott a katonai akadémián, volt, hogy naponta három órát vasalták az egyenruhájukat és centiről centire nézték át az uniformist, hogy ne legyen rajta hajszál vagy szösz, mert ezekért szigorú büntetés jár.

A fenyítések közül enyhébbnek számítanak, ha ki kell takarítani a vécéket vagy a kutyaólakat, komolyabb esetben viszont elküldik a hallgatót az akadémiáról. Megtehetik, hatalmas a túljelentkezés az éves szinten 40 millió forintot is elérő tandíj ellenére.

 

Ide járt a fent említetteken túl a bahreini és a bhutáni uralkodó is, de a jelenlegi luxemburgi nagyherceg, Henrik is, ahogy katari sejkek és szaudi hercegek sora is. Nők is részt vehetnek a képzésen, amiről a jordán király lánya, Salma hercegnő tudna mesélni. A 22 éves nő 2018-ban végzett a Sandhurstben.

A szigorú katonai akadémia, ahová az uralkodók gyerekei járnak

Salma hercegnő (k) a szüleivel (Fotó: Getty Images)