A kutatásból az is kiderül, hogy leginkább a magasabb iskolai végzettségű és rendszeresen megtakarító szülők vélekednek úgy, hogy jobb, ha a gyerekük hisz a Mikulásban és más hasonló mitikus figurákban. Csupán 11 százalék azoknak a szülőknek az aránya, akik egyáltalán nem támogatják a gyermek képzeletvilágát és 18 százalék inkább nem ért egyet azzal, hogy a gyerek elhiggye, hogy a Mikulás létezik. Szerintük nem jó, ha a gyereket olyan tévhitekben tartjuk, hogy létezik például a fogtündér.
Az NN Biztosító megbízásából az NRC által készített reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy azok, akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek és rendszeresen félre tesznek legalább 30 ezer forintot a havi jövedelmükből, azok a szülők inkább támogatják a gyerekeik képzeletvilágát.
Pszichológusok szerint a Mikulásban való hit fontos a gyermeki gondolkozásban, az igazságról és a jóságról való fogalmakban. Másfelől a gyermek biztonságérzetét erősíti, ha fel tud ruházni valakit – ebben az estben a Mikulást- olyan, tulajdonságokkal, amelyekkel a gyermek (még) nem rendelkezik, de hiszi, hogy el tud jönni, és ha kell, megvédi őt mindentől – írja a hvg.hu.
Arra a kérdésre, hogy eláruljuk-e a gyereknek, hogy a Mikulás nem létezik, a gyermekpszichológusok többsége nemmel válaszol. A legtöbb gyermek, aki mesék nélkül, a képzeletet nem használva nő fel, boldogtalan felnőtté válik.
Kapcsolódó cikkeink:
- Baj, ha összemossa a valóságot a képzelettel? Vekerdy válaszol
- Az érzelmi intelligencia fejlesztése
- A Jézuska hozza?
Forrás: HVG.hu