Gyerek

Anafilaxiás allergia: változás az iskolákban

A köznevelési törvény szeptember 1-jétől hatályos módosításába bekerült, hogy a köznevelési intézményeknek biztosítania kell a fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált gyermekek, tanulók egészségének megőrzésére fordított fokozott figyelmet. Magyarországon mintegy 25 ezer gyereket érint az anafilaxiás allergia.
2023. Július 27.
(Kép forrása: Getty Images)

Tavaly januárban az országot megrázta egy hétéves kisfiú tragédiája, akinél súlyos, anafilaxiás allergiás roham alakult ki az iskolában, és a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

A tragikus eset felhívta a figyelmet az életveszélyes allergiára és az azzal élők hazai élethelyzetére, és a hiányosságra a betegséggel kapcsolatos tájékozottság és a törvényi szabályozás terén.

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület közleménye szerint azóta számos lépés történt a területen – az egyik legfontosabb az, hogy 2022. július 1-jétől államilag támogatott lett az érintettek számára az életmentő adrenalintartalmú, autoinjektoros készenléti gyógyszer. Továbbá az idén szeptember 1-jétől hatályos köznevelési törvény módosítása szerint a köznevelési intézményeknek a fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált gyerekek egészségének megőrzésére kiemelt figyelmet kell fordítaniuk. 

„Több alkalommal egyeztettünk a Belügyminisztériummal a hazánkban élő mintegy 25 ezer érintett családot képviselve. Az egyeztetések során nyitottságot tapasztaltunk és minden alkalommal meggyőződtünk arról, hogy komolyan veszik a kérdést. A most megjelent szabályozást mérföldkőnek érezzünk, amelynek legfontosabb jelentősége az, hogy jogalapot ad és egyértelmű irányt jelöl ki az anafilaxiás gyermekek intézményi létének és biztonságának érdekében” – mondta el Janklovics Natasa, az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület szóvivője.

„Egy éve még senki nem tudta, mi az, hogy anafilaxiás allergia, jellemzően ki sem tudták ejteni ezt a szót, mert annyira ismeretlen volt. A tragédia következtében azonban meg kellett tanulnunk, hogy létezik egy olyan betegség, amely sajnos azzal jár, hogy az érintett személynél az adott étel akár nagyon kis mennyiség fogyasztása esetén is életveszélyes lehet” – tette hozzá.

A családok és az intézmények szabályozás nélkül saját magukra voltak utalva, hogyan kezeljék, ha egy anafilaxiás gyermek iratkozik be az óvodába, iskolába. Gyakran számoltak be arról a szülők, hogy elutasítják, illetve eltanácsolják a gyermekek felvételét, vagy informálisan kérik, hogy inkább máshova vigyék. Az egyesület közleménye szerint a változás éppen emiatt óriási jelentőségű.

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület szerint ugyan a szabályozás stratégiai jelentőségű lépés, azonban itt még nincs vége a tennivalóknak. Az intézmények számára egyértelmű iránymutatásra, protokollra és oktatásra van szükség, hogy tudják ezt a kötelezettségüket vállalni. Érthető ugyanis a pedagógusok félelme is a területen, hiszen nem tudják, mit kell tenni.

„A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság, az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület és az AKI Egyesület kidolgozta azt az intézményi protokollt, amelynek bevezetése a nevelési- és oktatási intézményekben egyértelmű leírását tartalmazza, hogy mit kell tenni, ha anafilaxiás allergiás gyermek iratkozik be az intézményben, továbbá, milyen általános felkészültséget kell biztosítani, ha egy korábban nem diagnosztizált esetnél lép fel súlyos, életveszélyes allergiás roham. Ezt a protokollt elküldte a minisztériumba, amelyet véleményeztek és a kéréseiknek megfelelően javítottunk. Most várjuk, hogy véglegesítésre, és bevezetésre kerüljön. Továbbá az oktatás tekintetében meghatározzák a lépéseket. Egyesületünk ehhez a munkához minden támogatást megad” – mondta Janklovics Natasa.

Lesz-e készenléti adrenalin autoinjektor az intézményekben?

Az egyesület közleménye szerint a szabályozás a diagnosztizált esetekre vonatkozik. Azt a kérdés, hogy lesz-e az intézményekben készenléti életmentő gyógyszer a még nem diagnosztizált esetek miatt, ezen a ponton nem érdemes feltenni, azzal összekeverni.

Minden diagnózissal élő gyermeknél állandóan ott kell legyen a saját életmentő gyógyszere, nekik az intézményi gyógyszerre nincsen szükségük. Arra csak abban az esetben lehet szükség, ha még nem diagnosztizált esetnél lép fel anafilaxia. Ez azonban egy másik kérdéskör emeleik ki.

Anafilaxiás allergiás gyermeknél az intézmények feladata az, hogy tudjanak a betegségéről, az intézményben allergénminimalizált környezetet alakítsanak ki, és kellően képzettek legyenek a pedagógusok ahhoz, hogy tudják, hogy mit kell tenni baj esetén.

Az anafilaxia egy akut, életet veszélyeztető, több szervrendszert érintő allergiás reakció. A tünetek általában igen gyorsan, másodperceken vagy perceken belül kialakulnak.

A leggyakrabban táplálék okozza az anafilaxiát – a legfőbb allergének a földimogyoró, a diófélék (törökmogyoró, kesudió, pisztácia, dió), a hal, a tenger gyümölcsei, a tej, a szója, a tojásfehérje –, de egyes gyógyszerek, rovarmérgek (méh-és darázscsípés), latex, színező anyagok is kiválthatják. Az is előfordul, hogy nem lehet meghatározni a kiváltó tényezőt.

Az anafilaxia klinikai tünetei változatosak, ami azonban közös, hogy az allergénnel történő találkozást követően szinte azonnal, másodperceken vagy perceken belül jelentkeznek. Bizonyos esetekben pedig még az sem szükséges, hogy az adott allergén szájba kerüljön, lenyelje, megegye azt az allergiás. Az anafilaxiáról bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.