Gyerek

A legviccesebb videó arról, ahogy az apák gyereket gondoznak

Szerencsére egyre több apát látunk sokat foglalkozni a gyerekeivel. Ezekből pedig nagyon vicces videók születnek.
2022. November 11.
apa a kislányával
Fotó: Getty

Az apák szerepe szerencsére folyamatosan alakulóban van, már egyáltalán nem mellékszereplők a gyereknevelésben, -gondozásban, és ez így van jól. Ha elmegyünk egy játszótérre, ma már előfordul, hogy több az apa, mint az anya a gyerekekkel. Más kérdés, hogy az anya közben valószínűleg főz vagy takarít, de már ez is sokkal könnyebb így.

Ez a trend már 2008-ban látszott, akkor a pszichológus szerzőnk ezt írta: “A szülői szereppel, vagyis az anyasággal és apasággal kapcsolatban gyakran felmerül egy probléma. Az, hogy ezek miként egyeztethetőek össze a korábban a családban megszokott női és férfi szereppel.” De még szakértői megerősítés sem kell ahhoz, hogy tudjuk, a kicsik életében az apák éppúgy kulcsszereplők, mint az anyák. A Michigan State University kutatása például azt hangsúlyozza, hogy az apák is döntő hatást gyakorolnakgyerekeik fejlődésére.

De lássuk, mit is csinál egy apa, ha egyedül hagyjuk a gyerekszobában! Illetve… néha talán jobb, ha nem látjuk…