Gyerek

Árt a gyereknek, ha túl sokat várunk tőle

Egy friss kutatás szerint azok a gyerekek, akikkel szemben a szülőknek túl magasak az elvárásaik, és túlzottan hajtják őket a jó jegyekért, később jóval kritikusabbak lesznek magukkal szemben, illetve jellemzőbb lesz rájuk a szorongás és a depresszió is.
2016. Július 01.

Amint arról a Journal of Personality című lapban közzétett kutatást vezető Ryan Hong, a Szingapúri Nemzeti Egyetem pszichológia tanszékének docense beszámolt, az ilyen szülők folyton azt éreztetik a gyerekükkel, hogy amit tesznek, az sosem elég jó, ezért komplexusokat alakítanak ki bennük, és így a gyerekek saját magukat sem fogják tudni elfogadni. Mindez az évek során komoly szorongáshoz vagy depresszióhoz vezethet, és akár az öngyilkosságra való hajlamot is megnövelheti bennük.

Az öt évig tartó vizsgálat során a szakemberek tíz különböző szingapúri iskola hétéves gyerekeit, illetve szüleiket kísérték figyelemmel. A kísérlet alatt a gyerekeknek egy kirakóst kellett kirakniuk megadott időn belül, miközben azt figyelték, a szülők milyen mértékben szóltak bele gyermekük feladatvégzésébe. Ugyanezekkel a gyerekekkel minden évben hasonló teszteket végeztettek, és közben azt is figyelték, ki mennyire perfekcionista, illetve mennyire kritikus magával szemben.

Az eredmények azt mutatták, hogy azokban a társadalmakban, ahol a társadalom részéről erős a nyomás atekintetben, hogy az iskolában jól kell teljesíteni, mint amilyen például Szingapúr is, a szülők is hajlamosak arra, hogy egészen irreális elvárásokat támasszanak a gyermekükkel szemben.

Hong úgy véli, a szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy ne legyen hatalmas a nyomás a gyerekükön, ne várják el tőlük minden áron a jó jegyeket, inkább teremtsenek számukra olyan környezetet, amelyben szívesen tanulnak, hagyják őket hibázni, és a hibáikból is tanulni.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Szigorú elvárások, szorongó babák
  • Elvárások útvesztőjében
  • A nevelés örök művészete
  • A túl nagy szülői szigortól később betegebb lesz a gyerek
  • Forrás: Medipress