Gyerek

Az Egyesült Államok mind a 63 nemzeti parkjában járt egy hároméves kislány

A kislány és családja kezdeten a világjárvány alatti kirándulásként járta a nemzeti parkokat.
2023. Október 26.
térkép
(Kép forrása: Getty Images)

A most hároméves Journey Castillo nem sokkal születése után járt az első utazásán, amikor szülei ellátogattak vele a coloradói Pikes Peak-re. Ezután az első családi út után később úgy döntöttek, hogy felkeresik az ország különböző nemzeti parkjait – először csak úgy tervezték, hogy Journey egyéves koráig 21 parkba látogatnak el, számolt be róla a Good Morning America.

„Aztán azt mondtuk, hogy kétéves korára látogassunk meg 42-t, majd egyet gondolva azt, hogy hároméves korára jussunk el 63-ba, és elértük a célunkat, megcsináltuk” – idézi a portál a kislány édesanyját, Valerie Castillo-t. A legutolsó nemzeti parkba októberben jutott el a család, nem sokkal Journey szeptemberi születésnapja után – ez az alaszkai Lake Clark Nemzeti Park és Természetvédelmi Terület volt.

A Texas államban élő család készült is a parklátogatásokra, többek között megfelelő öltözetben különböző időjárásokhoz szoktatták magukat, és a környékbeli dombokon sétáltak. A kislány édesapja, Eric Castillo szerint kislánya a túrák során egyfolytában mosolygott, és tágra nyílt szemekkel, a fejét forgatva figyelte a környezetét. „És ahogy egyre idősebb, ahogy a saját lábán túrázik, abszolút szereti” – tette hozzá.

A család az utazásuk során 33 államban járt. A kislány kedvenc nemzeti parkja a Virgin-szigetek Nemzeti Park volt, szülei szerint valószínűleg a homokos strandok miatt.

Édesanyja szerint miután hazatértek a kalandjukról, Journey-n észrevettek változásokt, például azt, hogy az energiaszintje nagyobb. „És rettenthetetlen. Tudod, olyan gyerek, akihez, ha odamész, beszélgetni fog veled, kérdéseket tesz fel. Mindent tudni akar. Kíváncsiság van benne” – mondta.

A család szerint kisgyerekkel nem volt egyszerű utazniuk, de türelemmel és megfelelő logisztikával sikerült. De számukra is volt egy tanulási folyamat, szüneteket kellett tartaniuk, találni egy-egy játszóteret, hogy Journey játszhasson.

A portál videót is osztott meg a kislányról és a családjáról itt.

Nem Journey az egyetlen, aki idén járt a végére az utazásnak, aminek során bejárta mindegyik nemzeti parkot az Egyesült Államokban. Ahogy arról korábban a Gyerekszoba.hu is írt, tavasszal egy 93 éves nagymama és unokája is hasonló utazást teljesítette – ők hét és fél év alatt.