Gyerek

Babaváró hitel: akár négyhavi törlesztőt is ajándékba adnak a bankok

Akár több mint négyhavi törlesztőrészletnek megfelelő összeget is adnak pluszban a bankok a babaváró hitelt igénylőknek, de így sincs tolongás a kamatmentes kölcsönért. Van, ahol már 200 ezer forintot ér egy hitelszerződés.
2023. Május 24.
Lufiszív malac
Kép: Getty Images

A babaváró indulása óta megtöbbszörözték az ajándékpénzt, írja a Bank360.hu cikke.

2023 első negyedévében 37,42 milliárd forintra kötöttek szerződést három hónap alatt. Ez mélyrepülést jelent, hiszen 2023 előtt alig volt olyan hónap, amikor a havi szerződéskötések összege ne érte volna el a 30 milliárdot.

Nem meglepő, hogy a bankok egymásra licitálva próbálják ösztönözni a párokat, hogy vegyenek fel babaváró hitelt. Akár több százezer forintot is kínálnak „ajándékba”, ha náluk kötnek szerződést. A legmagasabb ajánlat mostanra 200 ezer forintra nőtt.

A Bank360.hu szakértői megnézték bankonként, hogyan változott a babaváró hitel mellé járó ajándékpénz a program indulása óta.

  • Az Erste Banknál a 2019-es induláskor összesen 60 ezer forintot lehetett összegyűjteni a babaváró hitelt igénylőknek, most 120 ezer forintos jóváíráshoz elég felvenni a kölcsönt.
  • A CIB Bank a babaváró hitel bevezetésekor még csupán 15 ezer forintos jóváírási akciót hirdetett, ez az összeg azóta jelentősen megemelkedett, pontosan a tizenkétszeresére: jelenleg 180 ezer forintos jóváírást kínál a bank, az igénylést pedig egyelőre 2023. május 31-ig lehet beadni ezekkel a feltételekkel. A folyósításnak 2023. július 12-ig kell megtörténnie.
  • A K&H Bank az induláskor 50 ezer forintos visszatérítést hirdetett meg, 2023. május 13-tól érhető el az új akció, eszerint maximális hitelösszeg igénylése esetén 120 ezer forint jóváírást kap a házaspár.
  • A Gránit Bank az első három hónapban vállalta át 2019-ben a kezességvállalási díjat, ami körülbelül 12 500 forint volt 10 millió forintos hitelösszeggel számolva. Azóta a bank megsokszorozta az igénylés után járó ajándékpénzt, 2023. május 1. és június 30. között ugyanis az igénylők már 200 ezer forint jóváírást kapnak, ha a folyósítás 2023. július 31-ig megtörténik. Ez több mint négyhavi törlesztőrészletet tesz ki a maximális hitelösszeg igénylése esetén.
  • Az OTP Bank a program indulásakor még nem hirdetett jóváírási akciót, mostanra viszont náluk is elérhető ez a kedvezmény. 2023. április 1. és június 30. között benyújtott igénylések után 100 ezer forintot ír jóvá az ügyfelek bankszámláján.
  • A MagNet Bank 120 ezer forintos jóváírást kínál a 2023. június 30-ig befogadott babaváró hitel igénylések után, amennyiben a folyósítás legkésőbb 2023. augusztus 31-ig megtörténik, a hitelösszeg eléri a 8 millió forintot, és a házaspár mindkét tagja rendelkezik MagNet Banknál vezetett bankszámlával.
  • A korábban Budapest Bank néven működő hitelintézet 2019-ben 30 ezer forintos jóváírást kínált az ügyfeleknek. A Budapest Bank azóta beolvadt az MKB Bankba, mely néhány hete összeolvadt a Takarékbankkal, létrehozva ezzel az MBH Bankot. Az új nagybank a sikeres babaváró hitel igénylések után 130 ezer forintos jóváírást kínál.
  • Ma már a Raiffeisen is egyszeri jóváírást kínál a babavárót igénylőknek: a 120 ezer forintos jóváíráshoz elég a sikeres igénylés, emellett további 60 ezer forintra lehet szert tenni, ha a pár mindkét tagja hűségidő vállalásával nyit bankszámlát. Vagyis a maximum elérhető összeg 180 ezer forint.
  • Az UniCredit Bank 150 ezer forintos jóváírást kínál jelenleg a 2023. június 30-ig befogadott hitelkérelmeknél.

forrás: 24.hu, bank360.hu