Vagyis de, csak éppen annak a hiányáról, amiről senki sem beszél, pedig kellene, mert ideje eloszlatni a cukormázas ködöt, miszerint ha vége a gyermekágynak, a szoptatásnak, a hasfájásnak, a hisztinek, a „nemalvásnak”, egyszóval az egész kaotikus állapotnak, na majd akkor újra szexistennők leszünk. S ha nem, hát azért majd néha szexelünk is, biztosan.
Miközben két nagypárnát próbálok betuszkolni az ágyneműtartóba, hirtelen nosztalgikus hangulatba kerülök, és megtorpanok a széles, szent szülői ágy előtt. Állok a lábánál, és azon gondolkozom, hogy mennyi mindent mesélhetne ez a matrachalom itt előttem. A telhetetlen kezdetek, amikor naponta elkaptuk egymást, persze nemcsak itt, hanem földön, vízen, levegőben. Tulajdonképpen nem is ágy volt ez, hanem egy lehetőség, amiben az alvás nyilván az utolsó volt.
Aztán jöttek a terhességek, amikor kedv is volt, és az a „zöld hév” is jött néha, de persze ritkábban, mi meg nem csüggedtünk, mert majd ha ezeken a dolgokon túl leszünk, na majd akkor mindent pótolunk. Szülés után aztán úgy éreztem, hogy egy birodalmi lépegető kisebb kárt okozott volna az alfelemen, így ki volt csukva, hogy oda bárki betegyen egy ideig bármit is. Aztán ezt elfelejtettem, de folyton szoptattam és fejtem, és szoptattam és fejtem. Büfiztettem, visszaaltattam, megkerestem és betettem a cumit, betakartam, kitakartam, felemeltem, visszaraktam, simogattam, néztem és énekeltem. De néha szexeltünk is, biztosan.
Aztán egyre többet aludtunk, igaz, a családi arány nem volt igazságos, s már az is fontos volt, hogy az ágynemű milyen mintázattal rendelkezzen. Világos, nem mindegy, hogy mibe tojik bele a gyerek éjszaka, pelenkázáskor. S hogy volt nekünk selyem ágyneműnk is régen? Muhaha. De néha szexeltünk is, biztosan.
Egy idő után, mert a gyerekek olyanok, hogy egyszer csak önműködőek lesznek, megkezdődött az ágyra járás: az éjszaka bármely pillanatában becsapódhatott valamilyen méretű gyerektest, s az egykori nászágy minden reggel szardíniásdobozként várta a napfelkeltét. Mi pedig dolgoztunk, gyereket szerettünk, neveltünk, s a legnagyobb luxusunk egy teljesen átaludt éjszaka volt. De néha szexeltünk is, biztosan.
Ahogy nőttek a gyerekek, a kielégülés útja gyors volt, néma, és ha lehet, mindenképpen kései. Mert a „büdös kölkök” persze egyre később feküdtek, és még az utolsó utáni pillanatban is kértek még egy mesét, még egy pohár vizet, még egy lámpát, de mi biztosan szexeltünk is. Valahol, valamikor. Talán félálomban és titokban.
„Majd ha nagyok lesznek, minden más lesz.” Ezt egy öreg barátnőm mondta, aki bizonyára elfelejtette a lányai kamaszkorát, s nem emlékszik arra, amikor este tízre már ágyban volt, de a csajok akkor kezdtek élni. Nekem is van egy kamaszom már. Ha azt hitted, hogy a nagyobb gyerek mellett majd aranyéleted lesz, most kiábrándítalak: nincs olyan zug a lakásban, ahová büntetlenül elbújhatsz, a kíváncsi, társaságra vágyó és természetesen felvilágosított gyereked mindenütt ott van.
Így leszel szexturista, s alig várod, hogy a nagyi bevállalja legalább egy hétre a gyereket. És a nyári tábornál csak azon izgulsz majd, hogy ne menstruálj pont akkor, de majd azért szexelni is fogsz biztosan. Állsz az ágy előtt, és felsóhajtasz: „Csak az a szép nyugdíjaskor, az jönne el!” Mert még nem ismered azt a szót, hogy klimax…
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
